LEGOLVASOTTABB











Magyarország és Szlovákia a lehető legszorosabban együttműködik a béke érdekében

Magyarország és Szlovákia patrióta kormánya a lehető legszorosabban együttműködik a minél előbbi ukrajnai béketeremtés és a két ország szuverenitásának védelme érdekében – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Pozsonyban.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Pozsonyban találkozott szlovák kollégájával, Juraj Blanárral (Fotó: Szijjártó Péter Facebook-oldala)
❚❚

A minisztérium MTI-nek eljuttatott közleménye szerint a tárcavezető arról számolt be a szlovák kollégájával, Juraj Blanárral közösen tartott sajtóértekezletén, hogy ezen jelenlegi sorsdöntő időszakban Európa patrióta erőinek minden korábbinál szorosabban kell együttműködniük a béke megteremtése és a szuverenitásuk megőrzése érdekében. „Világosan ki kell mondanunk, hogy mi mind a két témában szemben állunk Brüsszellel. Szemben állunk Brüsszellel, mert Brüsszelben a háborút folytatni akarják, a szuverenitásunkat pedig folyamatosan támadás alatt tartják. Mi azonban itt, a Duna két partján egyrészt békét akarunk, másrészt pedig meg akarjuk őrizni a szuverenitásunkat” – szögezte le. Majd arra emlékeztetett, hogy a térség országai három éve élnek az ukrajnai háború szomszédságában és árnyékában, három éve szembesülnek annak negatív következményeivel.

És azt kellett látnunk, hogy az elmúlt három évben az európai politika csak tüzelte ezt a konfliktust, súlyosbította a bajt, és komoly veszélybe sodorta Európa biztonságát és gazdaságát” – vélekedett. „Mára azonban nagy változások történtek a nyugati világban, s Brüsszel mára az egész nyugati világban magára maradt a maga háborúpárti álláspontjával. Brüsszel magára maradt a háborúpárti állásponttal, mert az Egyesült Államoknak békepárti elnöke lett, az oroszok pedig kifejezték a készségüket arra, hogy megállapodjanak vele” – tette hozzá.

Egyedül Brüsszel döntött úgy, hogy Ukrajnának ezt a háborút folytatnia kell. És ezt mi nagyon rossz és nagyon veszélyes döntésnek tartjuk” – húzta alá. Illetve kiemelte, hogy ha a háború folytatódik, akkor még többen fognak meghalni, még nagyobb lesz a pusztítás és az eszkalációs veszély. „Úgyhogy mi teljes mértékben támogatjuk Donald Trump elnök béketörekvéseit, és nemcsak támogatjuk az amerikai-orosz béketárgyalásokat, hanem ezt látjuk az egyedüli útnak” – mondta.

Szijjártó Péter arra is kitért, hogy Magyarország és Szlovákia energiabiztonságát Brüsszelből és Kijevből is folyamatosan súlyos kihívások érik, amit elfogadhatatlannak nevezett. „Mi elfogadhatatlannak tartjuk a már bejáratott energiaszállítási tranzitútvonalak elzárását. És azt is, hogy ha valaki egy energiaellátási útvonalat támad meg (…) Azt meg egy igazi botránynak tartjuk, hogy az Európai Bizottság nem a tagállamok érdekeit képviseli ebben a kérdésben, hanem Ukrajnát képviseli velünk szemben. Ez tűrhetetlen” – hangsúlyozta. „Magyarországnak az Európai Bizottság négypontos garanciát adott arra, hogy a mi energiaellátásunk biztonságban lesz. Ebből a négyből kettőt már megszegtek. Ezért világos, hogy itt csak magunkat tudjuk megvédeni” – fűzte hozzá. Ennek kapcsán pedig közölte, hogy a brüsszeli testület azt állította, hogy a korábbi ígéretekkel szemben azért nem vonták be Magyarországot az ukrajnai földgáztranzit újraindításáról szóló tárgyalásokba, mert azt Szlovákia nem akarta.

És azt hiszik, hogy mi olyan hülyék vagyunk, hogy majd nem beszélünk egymással. Mi itt élünk egymás szomszédságában. Nem is kell felhívni egymást, a Duna viszi a hangot (…) És teljesen világos volt, hogy Brüsszelben hazudnak, mert köztünk megállapodás volt, hogy mi együtt megyünk tárgyalni, de minket nem hívtak oda” – fejtette ki. „Ezért mondom, hogy energiabiztonság tekintetében csak magunk vagyunk, csak magunkat tudjuk és magunkat is kell megvédeni. Ezért ma megerősítettük azt, hogy mindenben számíthatunk egymásra az energiabiztonság tekintetében. A földgázszállítások, a kőolajszállítások és a nukleáris energia terén is” – tudatta.

A miniszter végül elmondta, hogy a mai nappal meghaladta a félmilliárd köbmétert a Magyarországon keresztül Szlovákiába szállított földgáz mennyisége. „A Török Áramlat vezeték százszázalékosan működik, s mindaddig, amíg Szlovákiának szüksége lesz rá, természetesen a magyar szállítórendszeren is minden rendelkezésre álló kapacitást mozgósítunk annak érdekében, hogy Szlovákia földgázellátása rendben legyen” – jelentette ki. „Elértük azt, hogy a pozsonyi finomítóban előállított orosz eredetű kőolajtermékeket Magyarországon is felhasználhassuk. Ezt korábban az EU tiltotta, de mi ketten kiharcoltuk, hogy ez működhessen. És továbbra is közösen lépünk fel a nukleáris energiát sújtó negatív diszkriminációval szemben” – szögezte le.

Magyarország és Szlovákia számíthat egymásra. Két szuverenista, patrióta kormány van a Duna két partján, és ez a két szuverenista kormány a lehető legszorosabban együttműködik annak érdekében, hogy béke legyen a szomszédságunkban, és hogy senki ne vehesse el a szuverenitásunk egyetlen szeletét sem a jövőben” – összegzett.

Küldj nekünk tippet




Vérfürdőbe torkollott az ukránok kiűzése Oroszországból

Több mint 220 ukrán katona esett el vagy sebesült meg Kurszk megyében csak az elmúlt nap folyamán – közölte vasárnap…

16. 03. 2025 | Világ | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Itt az Ukrajna EU-tagságáról szóló véleménynyilvánító szavazás részletei

Egy új eszköz a véleménynyilvánító szavazás Ukrajna EU-s tagságáról; a szavazólapot biztonsági papírra nyomtatják, ami megakadályozza, hogy visszaélés történhessen –…

16. 03. 2025 | Magyarország | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
16. 03. 2025 | Magyarország | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Új információk szivárogtak ki Ferenc pápa klinikai állapotáról

Az orvosok heteken át minden este közleményben összegezték Ferenc pápa állapotának az alakulását, majd kétnaponként adtak információkat. E héten tovább…

16. 03. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
16. 03. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Belgrád és Pozsony után Romániában is utcára vonultak Brüsszel ügynökei

Bukarestben „az ország elszigetelődését ellenző”, Európa-párti tüntetést tartottak szombaton a kormány székháza előtti téren a civil szervezetek. Az Agerpres hírügynökség…

16. 03. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
16. 03. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Március 15.: Magyar Péter pártcsaládja akkor is sérteget, ha üdvözli a magyarokat

Csúnyán mellélőtt Magyar Péter, a Tisza Párt elnökének a pártcsaládja: üzentek a magyaroknak, de azt sem tudják, hogy milyen ünnep…

16. 03. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
16. 03. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket


Puskaporos a hangulat Belgrádban, ahol ma bármi megtörténhet

Több tízezer ember érkezett szombaton Belgrádba arra a kormányellenes tüntetésre, amelyet a hónapok óta tiltakozó egyetemisták szerveztek.

15. 03. 2025 | Világ | 4 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
15. 03. 2025 | Világ | 4 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Londoni parancs: Vlagyimir Putyin orosz elnöknek tárgyalóasztalhoz kell ülnie

Keir Starmer brit miniszterelnök szerint Vlagyimir Putyin orosz államfőnek előbb-utóbb tárgyalnia kell az ukrajnai békéről.

15. 03. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
15. 03. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Videó: Orbán szerint a jövő nem a birodalmaké, hanem a patriótáké

A magyar szabadság eszméje örökkévaló és időtlen – jelentette ki a miniszterelnök szombaton Budapesten az 1848-49-es forradalom és szabadságharc évfordulóján…

15. 03. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
15. 03. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Március 15.: ez vár ránk a mai nemzeti ünnepünkön

Katonai tiszteletadás mellett felvonták a nemzeti lobogót a március 15-i nemzeti ünnepen, szombat délelőtt Budapesten, a Parlament előtti Kossuth Lajos…

15. 03. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
15. 03. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket


Ursula von der Leyen legújabb ötletét a pénztárcánk is megérzi

A Fitch Ratings szerint semmi jóra nem számíthatunk az Európa felfegyverzésére előterjesztett 800 milliárd eurós „ReArm Europe” terv kapcsán, amely…

15. 03. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
15. 03. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Újra lesz saját tengeri kikötője a magyaroknak?

Rövidesen megkezdi működését a trieszti kikötő magyar tulajdonú része, ami teljesen új lehetőségeket nyújt a hazai exportőr vállalatoknak a kivitelük…

14. 03. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
14. 03. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Magyarország egyik régiójában szokatlanul korán halnak az emberek

Az előző évhez képest 0,8 évvel nőtt, ezzel 81,4 évre emelkedett az uniós tagországok állampolgárainak születéskor várható átlagos élettartama –…

14. 03. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
14. 03. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Szijjártó: a háborúpárti liberális Brüsszel a 3. világháború kitörését kockáztatja

Az Európai Unió hamar elszigetelődhet a világpolitikában, ha a tagállami és brüsszeli liberális vezetők tovább akadályozzák az ukrajnai béketárgyalások sikerét…

14. 03. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
14. 03. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket


Így gyalázza a konzervatív választókat a szlovák libsik véresszájú főideológusa

A szlovák liberálisok „már nem csak emberbőrbe bújt disznókról, csürhéről, hordáról, csőcselékről beszélnek” a konzervatív választókkal kapcsolatban, „hanem arról is,…

14. 03. 2025 | Vélemény | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
14. 03. 2025 | Vélemény | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Március 15.: ma nem Bécs akarja eltiporni a magyar szabadságot, hanem Brüsszel

Ma nem Bécs akarja eltiporni a magyar szabadságot, hanem Brüsszel, 1848-ban osztrák generálisok írták elő, hogyan kell élnünk, ma pedig…

14. 03. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
14. 03. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Zelenszkij gondolatolvasóként folytathatja a pályafutását

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök azt állítja, hogy már előre kitalálta, mire is gondol az orosz elnök. Zelenszkij „előre megjósolhatónak és…

14. 03. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
14. 03. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Trump súlyos vámokkal fenyeget az Európai Unióból származó alkoholtermékekre

Donald Trump amerikai elnök súlyos vámokat helyezett kilátásba az Európai Unióból az Egyesült Államokba exportált alkoholtermékekre az amerikai whiskey-re bejelentett…

14. 03. 2025 | Világ | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
14. 03. 2025 | Világ | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Így vásárolják fel kilóra a kínaiak az EP-képviselőket

A belga szövetségi ügyészség azzal gyanúsítja a kínai Huawei vállalat lobbistáit, hogy több volt és jelenlegi európai parlamenti (EP-) képviselő…

14. 03. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
14. 03. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket




HS

LIVE

Ön egy olyan cikkhez fér hozzá, amelynek tartalma 18 éven felüli személyeknek szól.

Megerősítem, hogy elmúltam 18 éves
Nem vagyok 18 évesnél idősebb.