LEGOLVASOTTABB











A nyugdíjasok külön kártyát kapnak az áfa-visszatérítés érvényesítéséhez

Az áfa-visszatérítéshez a nyugdíjasok külön kártyát kapnak majd, amelyet a vásárláskor kell érvényesíteni az eladónál; a kormány tervei szerint havonta 10-15 ezer forintot kaphatnak vissza az idősek – közölte Orbán Viktor miniszterelnök szerdán a Facebookon.

A nyugdíjasok kapnak majd egy kártyát és vásárláskor ezt kell „lecsippantani” (Fotó: MTI/Lakatos Péter illusztrációs felvétele)
❚❚

A kormányfő a közösségi oldalára feltett videóban emlékeztetett: a kormány az áfát jó néhány termék esetében korábban csökkentette, azonban ennek tapasztalata az volt, hogy az összeg nagy része inkább a kereskedelmi hálózatokhoz került és nem azokhoz, akiknek szánták. Ezért most nem áfacsökkentést, hanem áfa-visszatérítést vezet be a kormány olyan alapvető élelmiszerek esetében, ahol az áfa még magasabb, mint 5 százalék. Ez a nyugdíjasok számára lesz elérhető, és nekik minél egyszerűbb egy módszer, annál inkább használható – tette hozzá.

A miniszterelnök azt mondta: egy egyszerű technikai megoldást alkalmaznak, a nyugdíjasok kapnak majd egy kártyát és vásárláskor ezt kell „lecsippantani”, illetve a vásárlást érvényesíteni az eladóval, és automatikusan meg fogják kapni az összeget, ami jár nekik. A kormány tervei szerint ez az összeg havonta 10 és 15 ezer forint között lesz, ezt kapják meg a nyugdíjasok áfa-visszatérítésként – közölte.

Küldj nekünk tippet




A progresszívek elvárják tőled, hogy meghalj…

Ó, a progresszív világ csodái! Abortusz, eutanázia, kötelező mRNS-oltások – mindez természetesen a szabadság és a tolerancia jegyében. Ja, és…

22. 10. 2025 | Vélemény | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Huszonegy évet kapott a szlovák kormányfő merénylője

A szlovák kormányfő, Robert Fico elleni merénylet végrehajtója, Juraj Cintula különösen súlyos terrorcselekmény elkövetéséért bűnös, amiért kedden 21 év börtönbüntetésre…

21. 10. 2025 | Szlovákia | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
21. 10. 2025 | Szlovákia | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Hollandia most épp Szlovákiát perelné be

A holland parlament pár nappal ezelőtt úgy határozott, hogy az ország akár pert is indíthat Szlovákia ellen. Ezúttal a szlovák…

21. 10. 2025 | Vélemény | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
21. 10. 2025 | Vélemény | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Diáktámogatásnak álcázzák az LMBTQ-témák népszerűsítését

Az Erasmus+ az uniós büdzsé „aprócska gyöngyszeme”, amelynek az eredeti célja, hogy pénzügyi támogatást nyújtson a főiskolai hallgatók és oktatók…

21. 10. 2025 | Vélemény | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
21. 10. 2025 | Vélemény | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Valaki már megint Trump „levadászására” készül

Az amerikai elnökök védelmét ellátó Titkos Szolgálat megerősítette Donald Trump védelmét, miután az elnöki repülőgép által használt floridai repülőtér közelében…

21. 10. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
21. 10. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket


Brüsszel az ukrajnai háborús konfliktus elhúzásában érdekelt

Az Európai Unió jelenleg az ukrajnai háborús konfliktus elhúzásában érdekelt, minden politikai nyilatkozata, döntése, javaslata azt a célt szolgálja, hogy…

21. 10. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
21. 10. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Így szúrná hátba gazdáinkat az Európai Bizottság

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) határozottan tiltakozik az EU Ukrajnával kötendő szabadkereskedelmi…

21. 10. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
21. 10. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Magyarország harcolni fog Brüsszel legújabb ámokfutása ellen

Magyarország minden politikai és jogi eszközt igénybe fog venni, hogy megakadályozza az orosz energiaimport betiltását célzó REPowerEU-javaslat elfogadását az Európai…

21. 10. 2025 | Magyarország | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
21. 10. 2025 | Magyarország | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Alice Weidel: Németországban nem működik a demokrácia

A nemzet a 21. században is alapja az állampolitikának, és feltétele a demokráciának – mondta Alice Weidel, az Alternatíva Németországért…

21. 10. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
21. 10. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket


Egyre drágábban lehet elmenekülni Ukrajnából

Több mint 270 embert állítanak bíróság elé Kárpátalján, amiért közreműködtek több száz hadköteles férfi illegális határátlépésének megszervezésében és külföldre szöktetésében…

21. 10. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
21. 10. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Megtorpant a bérleti díjak növekedése

A bérleti piac az elmúlt hónapokban látványosan átrendeződött, miközben a bérleti díjak növekedése megtorpant, különösen Budapesten – derült ki a…

21. 10. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
21. 10. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Ódor Lajos szelektíven gyászol

Az európai parlamenti képviselő Ódor Lajos a hétvégén Pozsonyban járt, hogy megemlékezzen a Tepláreň (magyarul Fűtőmű) melegbárnál meggyilkolt két fiatal…

15. 10. 2025 | Vélemény | 5 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
15. 10. 2025 | Vélemény | 5 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Brüsszel kedvencei: a liberális inkvizítorok

Brüsszel mindig is imádta a liberális inkvizítorokat, akik mostanában leginkább „oknyomozó újságíróknak” álcázzak magukat. A recept egyszerű: fogj egy hálózatot,…

16. 10. 2025 | Vélemény | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
16. 10. 2025 | Vélemény | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket


Megúszhatja az örökbe fogadott migránslány az anyja kínzását

Új részletek kerültek napvilágra Iris Stalzer, a németországi Herdecke szociáldemokrata (SPD) polgármesterének ügyében, akit állítólag órákon át kínzott örökbefogadott, 17…

15. 10. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
15. 10. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Novak: Oroszország kész növelni a gázszállítást Európába

Oroszország kész növelni a gázszállítást Európába, ha lesz rá igény – jelentette ki Alekszandr Novak orosz miniszterelnök-helyettes szerdán Moszkvában, az…

15. 10. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
15. 10. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Filmbe illő akciót hajtott végre egy román hacker a börtönből

Feltörte a romániai büntetés-végrehajtó intézetek igazgatóságának (ANP) adatbázisát egy börtönbüntetését töltő hacker, majd jogosulatlan hozzáférését arra használta, hogy csökkentse a…

15. 10. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
15. 10. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Trump a legmagasabb kitüntetést adományozta Kirknek

Donald Trump amerikai elnök az Egyesült Államok legmagasabb polgári kitüntetését adományozta posztumusz Charlie Kirknek, a közelmúltban politikai gyilkosság áldozatává vált…

15. 10. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
15. 10. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Szerdán befejeződik a nyugdíjasok utalványainak a kézbesítése

Október 15-én azaz szerdán befejeződik a nyugdíjasoknak járó, 30 ezer forintos élelmiszerutalványok kézbesítése – közölte Zsigó Róbert, a Kulturális és…

15. 10. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
15. 10. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket




HS

LIVE

Ön egy olyan cikkhez fér hozzá, amelynek tartalma 18 éven felüli személyeknek szól.

Megerősítem, hogy elmúltam 18 éves
Nem vagyok 18 évesnél idősebb.