A Trump okozta sokk miatt sokaknak csak nyávogásra futja
Donald Trump amerikai elnök beiktatásával új világpolitikai korszak köszöntött be, ebben a helyzetben a liberális fősodor képviselői nem tudják mi lenne részükről a helyes stratégia, ezért „inkább sikítoznak, nyávognak, vagy próbálnak valamifajta ellenstratégiákat kidolgozni” – figyelmeztetett Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden New Yorkban.
A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető arról számolt be az ENSZ Biztonsági Tanácsának (BT) nyílt vitája előtt, hogy Donald Trump amerikai elnök beiktatásával teljességgel új világpolitikai korszak köszöntött be, a nyugati világ ugyanis olyan vezetőt kapott, aki az eddigivel homlokegyenest ellentétes stratégiát követ. „Tehát lett egy patrióta, szuverenista amerikai elnök, akinek a nemzeti érdek a legfontosabb. Egy olyan elnök, aki két lábbal áll a talajon, és a józan ész politikáját folytatja, például világossá teszi azt, hogy az ember vagy férfinak születik, vagy nőnek (…) Egy elnök, aki a woke ideológiával is bátran szembemegy, és aki szabadságharcot hirdetett a nemzetközi liberális mainstream globális diktatúrájával szemben” – sorolta.
Kiemelte, hogy ebben a helyzetben a liberális fősodor képviselői nem tudják mi lenne részükről a helyes stratégia, s ezért „általában inkább sikítoznak, nyávognak, vagy próbálnak valamifajta ellenstratégiákat kidolgozni, ami elég nehézkesen alakul, ez jól látszik”. Majd aláhúzta, hogy Magyarország már tizenöt éve azt a politikai stratégiát követi, amit most a nyugati világ vezetője is meghirdetett, még ha emiatt elképesztő támadások kereszttüzében is áll. „És most az a helyzet, hogy mi lettünk a mainstream. Ez egy teljesen új helyzet a világban. A nemzetközi liberális mainstream és a woke ideológia képviselői gyakorlatilag megmérgezték a nemzetközi politikát, a nemzetközi kapcsolatokat, mégpedig azáltal, hogy gyakorlatilag kiiktatták a kölcsönös tiszteletet a nemzetközi politikából, és ehelyett a vádaskodás, a zsarolás, a kioktatás, a másik megbélyegzése került napirendre” – hangsúlyozta.
„Mivel a kölcsönös tisztelet hiányzott a nemzetközi politikából, a konfliktusokat sem lehetett rendezni. A konfliktusok nem rendezése pedig oda jutott, hogy a háborúk egyre súlyosabbá váltak, és az elmúlt éveket joggal nevezzük a veszélyek korának” – tette hozzá. „Most azonban, hogy új szelek fújnak Washingtonból, így a béke ügye is előkerült” – mondta Szijjártó, üdvözölve a Szaúd-Arábiában zajló közvetlen amerikai–orosz egyeztetéseket, rámutatva, hogy a két ország közötti kapcsolat normalizálása segítene a világ biztonsági helyzetének javításában.
Vérfürdőbe torkollott az ukránok kiűzése Oroszországból
Több mint 220 ukrán katona esett el vagy sebesült meg Kurszk megyében csak az elmúlt nap folyamán – közölte vasárnap…
Itt az Ukrajna EU-tagságáról szóló véleménynyilvánító szavazás részletei
Egy új eszköz a véleménynyilvánító szavazás Ukrajna EU-s tagságáról; a szavazólapot biztonsági papírra nyomtatják, ami megakadályozza, hogy visszaélés történhessen –…
Március 15.: Magyar Péter pártcsaládja akkor is sérteget, ha üdvözli a magyarokat
Csúnyán mellélőtt Magyar Péter, a Tisza Párt elnökének a pártcsaládja: üzentek a magyaroknak, de azt sem tudják, hogy milyen ünnep…
Videó: Orbán szerint a jövő nem a birodalmaké, hanem a patriótáké
A magyar szabadság eszméje örökkévaló és időtlen – jelentette ki a miniszterelnök szombaton Budapesten az 1848-49-es forradalom és szabadságharc évfordulóján…
Március 15.: ez vár ránk a mai nemzeti ünnepünkön
Katonai tiszteletadás mellett felvonták a nemzeti lobogót a március 15-i nemzeti ünnepen, szombat délelőtt Budapesten, a Parlament előtti Kossuth Lajos…
Újra lesz saját tengeri kikötője a magyaroknak?
Rövidesen megkezdi működését a trieszti kikötő magyar tulajdonú része, ami teljesen új lehetőségeket nyújt a hazai exportőr vállalatoknak a kivitelük…
Szijjártó: a háborúpárti liberális Brüsszel a 3. világháború kitörését kockáztatja
Az Európai Unió hamar elszigetelődhet a világpolitikában, ha a tagállami és brüsszeli liberális vezetők tovább akadályozzák az ukrajnai béketárgyalások sikerét…
Március 15.: ma nem Bécs akarja eltiporni a magyar szabadságot, hanem Brüsszel
Ma nem Bécs akarja eltiporni a magyar szabadságot, hanem Brüsszel, 1848-ban osztrák generálisok írták elő, hogyan kell élnünk, ma pedig…