Ukrajna lejárató kampányt indít Orbán ellen
A titkosszolgálatok információi szerint az ukrán állam lejárató kampányt indít a magyar miniszterelnökkel, Orbán Viktorral szemben, erről az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának keddi ülésén kaptak tájékoztatást a résztvevők – írta Kocsis Máté, a Fidesz országgyűlési képviselőcsoportjának vezetője, a bizottság tagja a Facebook-oldalán.
Kocsis Máté hozzátette: az ukrán állam lejárató kampányának „megfogalmazott célja a kormányfő nemzetközi megítélésének aláásása és Magyarország érdekérvényesítő képességének gyengítése”. „A mostani művelet célja, a sajtó segítségével, magyar és külföldi újságírók felhasználásával olyan, akár valótlan tartalmú cikkek és anyagok megjelenítése, amelyek alkalmasak a nemzetközi közvélemény negatív befolyásolására” – írta a frakcióvezető.
Kocsis Máté megjegyezte: „ennek terjesztésére az ukránok jelentős összeget különítettek el”, „a munka és az információk gyűjtése, a hamis hírek kitalálása ukrán részről már elkezdődött, abba a magyar sajtó egyes szereplői is bevonásra kerültek”. „A magát függetlennek mondó sajtó egy része most már ukrán pénzért is hajlandó árulni a hazát” – emelte ki a frakcióvezető.
Utolsó figyelmeztetés? Kína hadgyakorlatokat kezdett Tajvan körül
Kína hadgyakorlatot kezdett Tajvan körül, amely „szigorú figyelmeztetésként és elrettentésként szolgál a tajvani függetlenséget támogatókkal szemben” – közölte a kínai…
USAID: ma lejár a főpolgármester finanszírozási beszámolójának a leadási határideje
„Ketyeg az óra, főpolgármester úr!” – figyelmeztette Szentkirályi Alexandra, a Fidesz-KDNP fővárosi frakcióvezetője Karácsony Gergelyt arra, hogy hétfőn lejár annak…
Nem véletlen, hogy Magyarországon és Szlovákiában jelent meg a száj- és körömfájás?
A száj- és körömfájásjárvány kormányzati kezelését bírálta hétfői budapesti sajtótájékoztatóján Apáti István, a Mi Hazánk Mozgalom alelnöke, országgyűlési képviselője.
Mekkora fizetésre számíthatnak a magyar alkalmazottak?
Januárban a Magyarországon teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 668 100, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 459 000 forint…
A nyugdíjasok rémálma: krimibe illő idősotthont üzemeltető bűnbandát számoltak fel
A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség gondatlan emberölés, vesztegetés, csalás és közokirat-hamisítás miatt emelt vádat abban az ügyben, amelyben egy illegális idősotthont…
Országjárásra indulnak a Fidesz és a KDNP vezető politikusai
Április elején országjárásra indulnak a Fidesz és a KDNP vezető politikusai – közölte Menczer Tamás, a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója a…
Szigorítottak a ragadós száj- és körömfájás járvány miatti intézkedéseken
Az országos főállatorvos a ragadós száj- és körömfájás (RSzKF) járvány megfékezése érdekében március 30-tól, vagyis már mától újabb intézkedéseket vezetett…
Szijjártó: megengedhetetlen, hogy Brüsszel háborút eszkaláló politikát folytasson
Megengedhetetlen, hogy az Európai Unió (EU) háborút kiszélesítő, háborút eszkaláló politikát folytasson – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a…
Szijjártó: a Tisza Párt ne hamisítsa meg a magyar emberek véleményét Ukrajnáról!
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter arra szólította fel szombaton a Tisza Pártot, hogy ne hamisítsa meg a magyar emberek véleményét…