Putyin: az európai elit farokcsóválva fut majd Trumphoz
Az európai elitek nemsokára Donald Trump amerikai elnökhöz fognak igazodni – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök vasárnap a Rosszija 1 televízió „Moszkva. Kreml. Putyin” című műsorában.
„Biztosíthatom önt: Trump az ő jellemével, az ő kitartásával elég gyorsan rendet fog ott rakni. És mindannyian, meg fogja látni – ez gyorsan, hamarosan meg fog történni –, mindannyian a gazda lábaihoz fognak állni, és egy kicsit csóválják majd a farkincájukat. Minden a helyére kerül majd” – mondta az orosz vezető Pavel Zarubinnak, a műsor állandó riporterének.
Putyin szerint az európai eliteknek az előző elnök, Joe Biden jobban tetszett, Trumpnak más elképzelései vannak arról, hogy mi a jó és mi a rossz, Európa Biden alatt szívesen megtette, amit Washington parancsolt. Azt mondta, hogy az európai politikusok harcoltak Trump ellen, beavatkoztak az amerikai választási kampányba, és zavarba jöttek a győzelme után.
Megemlítette, hogy a múltban az európai vezetőknek volt bátorságuk küzdeni a saját véleményükért, de ma már nincsenek ilyenek. Úgy vélekedett, hogy az alternatív politikai elképzeléseket betiltó európai elitek „politikai kishalak”. Mindez az orosz vezető meglátása szerint katasztrófa az európai érdekek szempontjából.
Azt, hogy Oroszországot nem hívták meg az auschwitzi haláltábor szovjet csapatok általi felszabadításának 80. évfordulójára, a szervezők részről „furcsának” és „szégyenletesnek” nevezte. Hangot adott álláspontjának, miszerint lehettek volna elegánsabbak is, meghívva a felszabadítókat vagy hozzátartozóikat a megemlékezésre.
Ukrajnára és elnökére utalva nagyon furcsának nevezte, hogy olyan embereket hívtak meg az auschwitzi rendezvényre, akik nemzeti hősükké választották Sztepan Banderát. Zavarónak minősítette, hogy egy „volt államfőt” invitáltak meg, „aki megtapsolja azokat az egykori SS-katonákat, akik személyesen, saját kezükkel irtottak ki zsidókat”.
A Tisza elárulta a magyar egyetemistákat
Tarr Zoltán, a Tisza Párt alelnöke és európai parlamenti delegációjának a vezetője „megint belerúgott a magyar egyetemistákba” – mondta el…
Drasztikus drágulást hozna a leválás az orosz energiáról
Ha Brüsszel tervei szerint Magyarország teljes egészében leválna az orosz gázról, az a rezsiköltségek drasztikus emelkedését, a rezsicsökkentés végét jelentené…
Illegális migráció: lassan egész Európa minket követ
Európa valamennyi tagállama valamilyen módon védekezni kezdett az illegális migráció negatív hatásai ellen – mondta Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági…
Magyarország veszélyes ukrán beavatkozásokra számíthat
A magyar nagykövetet szerdán bekérették az ukrán külügyminisztériumba, és az ott elhangzottak alapján fel kell arra készülni, hogy Kijev folytatni…
Megugrott a kátyúk száma. Mire ügyeljünk?
Az elmúlt napokban az időjárás változása, a napi hőingás hatására hirtelen megnőtt az utakon a kátyúk száma, a kisebb-nagyobb gödrök…
Vádat emeltek Budapest főpolgármestere ellen a Pride miatt
A Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség vádat emelt és pénzbüntetés kiszabását indítványozza Karácsony Gergely főpolgármester ellen, mert tavaly nyáron…
Európa elutasítja Ukrajna gyorsított uniós csatlakozását
Brüsszel már 2027-ben – a csatlakozási feltételek teljesítése előtt – felvenné Ukrajnát az EU-ba, az uniós polgárok háromnegyede azonban elutasítja…
Rekordévet zárt a magyar turizmus. Mi a titkunk?
2025-ben újabb rekordévet zárt a magyar turizmus: közel 20 millió vendég mintegy 47 millió vendégéjszakát töltött a magyarországi szálláshelyeken –…
Orbán Viktor: Magyarország lett Ukrajna új céltáblája
Az ukrán vezetés átlépett egy határt, mi nem kerestük a konfliktust, mégis napok óta Magyarország a céltábla – figyelmeztet Orbán…
Veszélyben a rezsicsökkentés
A rezsicsökkentés veszélyben van, Brüsszel döntött, és már jövőre, 2027-ben le akarják Európát választani az orosz gázról és olajról –…
Újra megjelent a madárinfluenza
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma Békés megyében két báromfitelepen magas patogenitású madárinfluenza vírus jelenlétét igazolta, az érintett állományok felszámolása…
Brüsszel a drogokat is ránk akarja erőltetni
A drogliberalizációt is ránk akarja kényszeríteni Brüsszel – figyelmeztet Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter.
Hihetetlen, mi miatt kötött bele Brüsszel a magyarokba
Magyarország megsértette az uniós jogot, valamint a lojális együttműködés elvét azáltal, hogy a kannabisz besorolásával kapcsolatban az Európai Uniónak az…
























