LEGOLVASOTTABB











Az ukrán hadsereg sorra követi el a háborús bűnöket

Célzott rakétacsapást mért az ukrán hadsereg egy bentlakásos iskolára az ukrán megszállás alatt álló Szudzsában, Oroszország kurszki régiójában, a támadásnak halottjai és sebesültjei vannak – közölte vasárnap az orosz védelmi minisztérium.

A rakétatámadások az ukrán–orosz háború mindkét résztvevője számára hatalmas károkat okoznak (Fotó: SITA/Russian Defense Ministry Press Service via AP)
❚❚

A tárca szerint a „háborús bűncselekmény” szombaton történt, az ukrajnai Szumi megyéből indított rakétakilövést az orosz légvédelmi berendezések észlelték. Az orosz Nyomozó Bizottság (SZK) büntetőeljárást indított Rosztiszlav Karpusa ezredes, az ukrán 19. önálló rakétadandár parancsonka ellen, aki a csapást elrendelte.

Rogyion Mirosnyik, az orosz külügyminisztériumnak „a kijevi rezsim háború bűncselekményei” ügyében illetékes nagykövete a Telegram-csatonáján közölte, hogy az internátusban a 2024 augusztusában Kurszk megye ellen végrehajtott ukrán támadás óta orosz civileket tartottak összegyűjtve, akiknek egy részét Tatyja Moszkalkova orosz emberi jogi biztos közreműködésével sikerült Fehéroroszországon keresztül repatriálni. A diplomata közölte, hogy az internátus területén működő gyűjtőtábor működéséről az Oroszországi Vöröskereszt tudott, és az az összes bennlakó sorsát figyelemmel kísérte. Az orosz civilek első csoportjának hazaszállításáról a Nemzetközi Vöröskeresztet is értesítették. Mirosnyik információs provokációnak nevezte, hogy Kijev Moszkvát próbálja beállítani a polgári objektum elleni támadás felelősének.

Az orosz védelmi minisztérium által kiadott tájékoztatás szerint Kijev „provokációjának” célja, hogy elterelje a figyelmet a Kurszki megye ukrán megszállás alatt lévő részén található Ruszkoje Porecsnoje településen elkövetett atrocitásokról. A faluban az orosz tárca szerint ukrán katonák 22 civilt gyilkoltak meg, többüket megkínozták, nyolc nőt megerőszakoltak.

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője a rakétacsapást terrortámadásnak minősítette. Apti Alaudinov vezérőrnagy, az orosz fegyveres erők katonapolitikai főcsoportfőnökségének helyettes vezetője, a Csecsenföldön felállított Ahmat különleges alakulat parancsnoka a TASZSZ hírügynökségnek elmondta, hogy telefonon több napon át meddő tárgyalásokat folytatott a szudzsai ukrán parancsnoksággal a civilek számára létrehozó humanitárius folyosóról vagy az emberek biztonságos helyre való szállításáról, majd ezeket a tárgyalásokat az ukrán fél megszakította. Moszkalkova ombudsman szombaton kijelentette, hogy az ukrán betörés kezdete óta mintegy kétezer kurszki lakos holléte nem ismeretes.

Küldj nekünk tippet




Trump furfangos üzletet kötött Orbánnal

Az amerikai elnök, Donald Trump a múlt héten váratlanul nagyvonalú ajándékot adott Orbán Viktor magyar kormányfőnek. Engedélyezte számára, hogy Magyarország…

11. 11. 2025 | Vélemény | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Végtelen háború. Ukrajna felfedte a lapjait

Ukrajna nem fog beleegyezni egy olyan kapitulációba, amelyet békemegállapodásnak álcáznak – jelentette ki Valerij Zaluzsnij, az ukrán fegyveres erők volt…

11. 11. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
11. 11. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Salvini: Európát tönkreteszik a muszlim bevándorlók

Európa túl sok, főleg muszlim bevándorlónak engedi meg, hogy belépjen országunkba, és tönkretegye társadalmunkat, értékrendünket, gazdaságunkat – hangoztatta Matteo Salvini…

11. 11. 2025 | Világ | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
11. 11. 2025 | Világ | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Európa Putyin általi lerohanásával riogat Zelenszkij

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint nem lehet kizárni azt a lehetőséget, hogy Vlagyimir Putyin orosz államfő még az ukrajnai háború…

10. 11. 2025 | Világ | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
10. 11. 2025 | Világ | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Az eddigieknél is többen menekülnek Ukrajnából

Az előző hónaphoz képest szeptemberben tovább emelkedett azon ukrajnaiak száma, akik ideiglenes védelmet biztosító menedékes státusszal rendelkeztek az Európai Unió…

10. 11. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
10. 11. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket


Veszélyben a Tisza Párt szimpatizánsai?

A magyar szuverenitás elleni legsúlyosabb támadás az elmúlt években, hogy a Tisza Párt ukrán kezekbe juttatta kétszázezer magyar ember adatait,…

10. 11. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
10. 11. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Így pihen a magyar az év utolsó heteiben

Az év utolsó heteiben a vendégek mintegy fele wellness-szálláson pihen, ebben a szálláskategóriában Siófok, Hévíz és Eger vezetik a toplistát,…

10. 11. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
10. 11. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Az energiaárakat a geopolitika, nem a józan ész befolyásolja

Az Európai Unió (EU) jelenlegi energetikai szabályozását nagyban befolyásolja a geopolitika. Egyre inkább hiányzik a józan paraszti ész – véli…

10. 11. 2025 | Szlovákia | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
10. 11. 2025 | Szlovákia | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

A Nyugat leleplezte az ukránok óriási veszteségeit

Az ukrán hadsereg teljes vesztesége meghaladta a megdöbbentő 1,7 millió főt – írja a Militari Watch Magazine. A lap információi…

10. 11. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
10. 11. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket


Moduláris atomerőművek: Magyarország lehet a modell

Magyarország referencia lehet a moduláris atomerőművek terén – mondta Hortay Olivér, a Századvég energia- és klímapolitikai üzletágának vezetője a Kossuth…

10. 11. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
10. 11. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Lavrov elárulta, miért nem érhet véget a háború

Lehetetlen az ukrajnai konfliktust lezárni a kiváltó okok megszüntetése és az orosz érdekek figyelembe vétele nélkül – jelentette ki Szergej…

10. 11. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
10. 11. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Brüsszel már nem zsarolhatja tovább Magyarországot

Az amerikai elnökkel pénzügyi védőpajzsról szóló megállapodást kötöttem, azt is mondhatjuk, hogy ezzel a megállapodással olyan, szinte korlátlan finanszírozási lehetőségünk…

10. 11. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
10. 11. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

A chatbotok uralta antiszociális korszak küszöbén állunk

A közösségi média korszaka a végéhez közeledik, és a helyébe lépő új világ még az előbbinél is riasztóbb lesz. A…

10. 11. 2025 | Vélemény | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
10. 11. 2025 | Vélemény | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket


Orbán szerint a szankciók alóli mentességünk időhatár nélküli

Kezet fogtam az amerikai elnökkel, hogy a Magyarországra vonatkozó szankciómentesség időhatár nélküli – szögezte le Orbán Viktor miniszterelnök a Donald…

09. 11. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
09. 11. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Amerikai üzemanyag a magyar atomerőműben

A magyarországi nukleáris üzemanyag-ellátás diverzifikálása érdekében november 7-én szerződést kötött az MVM Csoport és a Westinghouse Electric Company, a megállapodás…

09. 11. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
09. 11. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Magyarországnak is lehetnek HIMARS rakétái

HIMARS rakétatüzérségi eszközök és rakéták beszerzéséről is tárgyalt a Pentagonban Szalay-Bobrovniczky Kristóf – erről maga a honvédelmi miniszter beszélt a…

09. 11. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
09. 11. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Az ukránok szerint Budapest „Moszkva és Kína trójai falova”

A magyar kormány politikája az Európai Unió és a NATO egységének gyengítését célozza – jelentette ki Arszenyij Jacenyuk volt ukrán…

09. 11. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
09. 11. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

A Moszkva elleni szankciókon már az egész világ nevet

Az Oroszország ellen az ukrajnai háború miatt 2022 óta bevezetett, példátlanul durva nyugati szankciók a visszájára sültek el. A legnagyobb…

09. 11. 2025 | Vélemény | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
09. 11. 2025 | Vélemény | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket




HS

LIVE

Ön egy olyan cikkhez fér hozzá, amelynek tartalma 18 éven felüli személyeknek szól.

Megerősítem, hogy elmúltam 18 éves
Nem vagyok 18 évesnél idősebb.