Már a DK is a Tisza ellen kampányol?
A Demokratikus Koalíció (DK) országos plakátkampányt indított – jelentette be a pénteki online sajtótájékoztatóján Dobrev Klára, az ellenzéki párt elnöke.
Dobrev Klára elmondta, országszerte mintegy 800 plakáttal találkozhatnak az emberek, rajtuk azzal az üzenettel: „Ha nem akarsz csak jobboldali pártokból álló országgyűlést, küldj erős baloldalt a parlamentbe.” A DK elnöke hangsúlyozta: minden kutatás azt mutatja, hogy sok százezer magyar szeretné az Orbán-rendszer bukását, ugyanakkor nem tud jobboldali pártokra szavazni – sem a Fideszre, sem a Mi Hazánkra, sem más jobboldali ellenzéki pártokra. Dobrev ide sorolja a Tiszát is. Éppen ezért – fogalmazott – elengedhetetlen, hogy legyen egy erős baloldali alternatíva, amely képes megszólítani és szavazásra vinni ezeket az embereket április 12-én.
Dobrev Klára elmondta: a plakátkampány azért korlátozódik mintegy 800 felületre, mert Magyarországon mindössze egyetlen olyan plakátcég működik, amely független a NER-től. A DK nem hajlandó olyan vállalkozással együttműködni, amely bármilyen módon összefonódik az Orbán-rendszerrel. Megjegyezte: ennél a cégnél korábban Hadházy Ákos és a Momentum plakátjai is megjelentek.
A DK elnöke szerint egyre erősebben jelenik meg a társadalmi igény az erős baloldal iránt, amit személyes találkozóin, valamint a közösségi médiában is folyamatosan tapasztal. Mint mondta: sokan azért tartják nélkülözhetetlennek a baloldalt, mert az jelenti a garanciát a tisztességes nyugdíjemelésre – például a svájci indexálásra –, a tisztességes bérekre, valamint az adómentes minimálbér bevezetésére. Dobrev Klára hangsúlyozta: egyedül a baloldal, és azon belül a Demokratikus Koalíció képviseli következetesen azt az álláspontot, hogy a jelenlegi alaptörvényt el kell vetni, és új, demokratikus alkotmányra van szükség. Mint fogalmazott: a jobboldali pártok megtartanák a jelenlegi rendszert, míg a DK az Országgyűlés első napján új választójogi törvényt alkotna.
Tömeges migráció: ne akarjunk a németek sorsára jutni
Itt a legfrissebb eset: Németországban egy ulmi bevásárlóközpontban egy eritreai bevándorló megkéselt két fiatal alkalmazottat – közölte Menczer Tamás, a…
Már a DK is a Tisza ellen kampányol?
A Demokratikus Koalíció (DK) országos plakátkampányt indított – jelentette be a pénteki online sajtótájékoztatóján Dobrev Klára, az ellenzéki párt elnöke.
Nem fenyeget gázhiány Magyarországon
Bőségesen van gáztartalék, az éves fogyasztás messze negyven százaléka feletti tartalékkal kezdtük meg a telet – jelentette be Orbán Viktor…
Minden eddiginél többet neteztek és tévéztek a magyarok
Az ünnepi időszakban minden eddiginél többet neteztek és tévéztek a magyarok, új rekordokat mértek a mobilszolgáltatók az adatforgalomban az MTI-nek…
A nagykövetek nem avatkozhatnak be a választásunkba
A magyar kormány nem fogad el az európai uniós tagállamok magyarországi nagyköveteitől semmifajta bírálatot, kommentárt, okoskodást az áprilisi választások kapcsán…
A Tisza elküldheti a magyar fiatalokat Ukrajnába
Brüsszelpárti és ukránpárti politikai erőnek nevezte a Tisza Pártot és a DK-t a miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt,…
Sokan feledkeznek meg az adóval kapcsolatos kedvezményekről
Több mint egymillióan jogosultak valamilyen adóalap-kedvezményre, a korábbi évek tapasztalata alapján mégis több tízezren felejtenek el időben nyilatkozni – közölte…
Tovább nőnek az őstermelők adókedvezményei
Idén tovább nőnek az őstermelők adókedvezményei, számíthatnak ránk a gazdák – adta hírül Nagy István agrárminiszter.
Közel a megállapodás a Mol és a szerb NIS között
Közel a megállapodás a NIS szerb olajvállalatban lévő orosz tulajdonrész megvásárlásáról a Mol és a tulajdonos Gazpromnyefty, valamint a szerbiai…
Állandósult a Fidesz előnye a Tisza Párttal szemben
A Fidesz-KDNP országos listáját a biztos szavazó pártválasztók 49 százaléka támogatná egy most vasárnap esedékes választáson, míg a Tisza Pártra…
Orbán szerint Brüsszel a háború útján megy tovább
Az Európai Bizottság Ukrajna szerdán bemutatott finanszírozási tervével nemcsak a decemberi EU-csúcs eredményét teszi zárójelbe, de a valóságot is –…
A SZÉP-kártya a turizmus motorja
A SZÉP-kártya novemberben is a belföldi turizmus egyik legfontosabb hajtóereje volt: a költések összege mintegy 33,2 milliárd forintot tett ki,…
Veszélyes szír antifa aktivista kiadását kérjük Párizstól
Magyarország egy Franciaországban menedékstátuszt kapott szír antifasiszta kiadását kéri, akit a magyar hatóságok azzal vádolnak, hogy erőszakcselekményeket követett el egy…
A Tisza odaadná a magyarok pénzét Ukrajnának
Tarr Zoltánra, a Tisza Párt alelnökére és európai parlamenti delegációjának a vezetőjére szerencsére mindig lehet számítani, ha önleleplezésről van szó:…
























