LEGOLVASOTTABB











Globalista hazugság, hogy Ukrajna még győzhet

A nyugati globalista elemzők, politikusok és újságírók évek óta ugyanazt a mantrát ismételgetik: Ukrajna „idővel” legyőzheti Oroszországot, csak még több fegyver, még több pénz és még több politikai elköteleződés kell. Ez az állítás azonban már most a 21. század legnagyobb hazugságának a címére pályázhat. Hogy miért?

Ukrajnát ma a rohamtempóban megtelő temetői szimbolizálják a legjobban (Fotó: SITA/AP/Francisco Seco)
❚❚

Hogy miért is teljesen alaptalan az az állítás, hogy Ukrajna még legyőzheti Oroszországot, annak a legújabb elemző cikkében Robert C. Castel, a magyar Alapjogokért Központ biztonságpolitikai szakértője, a Magyar Nemzet napilap főmunkatársa járt utána, könyörtelenül szembesítve a valósággal, amelyet Brüsszelben és a nyugati szerkesztőségekben következetesen elhallgatnak.

A nyugati média egyik kedvenc hazugsága, hogy Ukrajna 20 százalékának az elfoglalásával csak egy általa romhalmazzá változtatott régióhoz jutott hozzá, amiből semmi haszna nem lesz. Az igazság ezzel szemben az, hogy Oroszország az említett régió elfoglalásával megszerezte az ország ritkaföldfém-vagyonának mintegy 60 százalékát, valamint az ásványkincsek és a lítiumkészletek felét. Ez nem vereség, hanem stratégiai jackpot. Akik ezt képtelenek felismerni, azok nem elemzők, hanem propagandisták.

Ugyanez a vakság érhető tetten Ukrajna gazdasági jövőjének kérdésében is. A tizennyolc tengeri kikötőből nyolc orosz ellenőrzés alá került, miközben a Dnyeper és a Déli-Bug fekete-tengeri kijáratát Oroszország tartja kézben. Ami korábban Ukrajna ütőkártyája volt, ma Moszkva kezében van. Egy tengeri és folyami kijárataiban megbénított ország nem lesz regionális gazdasági motor, bármennyire is szeretnék ezt Brüsszelben vagy Berlinben.

A legnagyobb csapás azonban demográfiai: Ukrajna lakossága négy év alatt 42 millióról 28 millióra zuhant. Ez nem mellékhatás, hanem az orosz nagystratégia egyik fő sikere. Egy szétszórt, elöregedő, elmenekülő társadalom nem tud modern gazdaságot és ütőképes hadsereget fenntartani.

Végül ott a NATO-mese. Oroszországnak nem kell győznie ahhoz, hogy Ukrajna soha ne legyen a szövetség tagja. Elég, ha nem veszít. Amíg a konfliktus lezáratlan és a határok rendezetlenek, Ukrajna felvehetetlen, mert a felvétele azonnali világháborús kockázatot jelentene. Aki még ennek ellenére győzelmi álmokat dédelget, az nem Ukrajnát védi, hanem a saját globalista illúzióit. Végül azonban egész biztosan keserű csalódásban lesz része, Oroszország ugyanis ezt a háborút már rég megnyerte.

Küldj nekünk tippet




Globalista hazugság, hogy Ukrajna még győzhet

A nyugati globalista elemzők, politikusok és újságírók évek óta ugyanazt a mantrát ismételgetik: Ukrajna „idővel” legyőzheti Oroszországot, csak még több…

28. 12. 2025 | Vélemény | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

A Tisza „stratégiai hallgatása” önmagában is árulkodó

A Tisza Párt „stratégiai hallgatása” a háború és a megszorítások ügyében önmagában árulkodó – írja Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai…

28. 12. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
28. 12. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Súlyos közbiztonsági válsághelyzet Párizsban

Súlyos közbiztonsági válsághelyzetet jelző bűncselekmény-sorozat történt Párizsban, ahol egy afrikai származású bevándorló késelt meg három nőt – mondta Bakondi György,…

28. 12. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
28. 12. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Mi kell ahhoz, hogy ne legyünk a bevándorlók országa?

Amíg Orbán Viktor vezeti az országot, Magyarország nem lesz bevándorlóország – közölte Menczer Tamás, a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója a Facebook-oldalán.

28. 12. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
28. 12. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Az orosz hadsereg gőzerővel halad előre

A Zaporizzsja megyei Huljajpole és a donyecki régióban található Mirnohrad város elfoglalásáról tettek jelentést orosz katonai parancsnokok Vlagyimir Putyin orosz…

28. 12. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
28. 12. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket


Sulyok Tamás: magyarként egyek vagyunk

Éljünk akár a fővárosban, akár vidéken, akár államhatáron innen vagy azon túl, magyarként egyek vagyunk – hangoztatta Sulyok Tamás köztársasági…

27. 12. 2025 | Magyarország | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
27. 12. 2025 | Magyarország | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Ukrajnai béke: Moszkva és Washington közel került a rendezéshez

A Kreml és a Fehér Ház megállapodott az ukrajnai rendezési tárgyalások folytatásáról – jelentette be Dmitrij Peszkov, az orosz elnök…

27. 12. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
27. 12. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Magyarország is kiáll az üldözött keresztények mellett

Az Egyesült Államok az üldözött keresztény közösségek védelmében hajtott végre légicsapásokat az ISIS terrorszervezet állásai ellen, Észak-Nigéria Sokoto államában –…

27. 12. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
27. 12. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Tudjuk, mikor előzi meg Kína az Egyesült Államokat

Londoni pénzügyi elemzők szerint a következő másfél évtizedben várhatóan az Egyesült Államok marad a világ legnagyobb gazdasága.

27. 12. 2025 | Világ | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
27. 12. 2025 | Világ | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket


Nem kérünk Brüsszel mérgező politikájából

Háború, migráció, terrorfenyegetés, energiaválság, gazdasági visszaesés – 2025-re minden józanul gondolkodó ember számára világossá vált, hogy Európában ma a béke…

27. 12. 2025 | Vélemény | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
27. 12. 2025 | Vélemény | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Az idei tél leghidegebb napja volt a mai Erdélyben

Az idei tél legalacsonyabb hőmérsékleti értékeit mérték péntek reggel Erdélyben. A legalacsonyabb hőmérsékletet, -11,4 Celsius-fokot Csíkszeredából jelentették.

26. 12. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
26. 12. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Az USA katonai akciót hajtott végre Nigériában

Az Egyesült Államok katonai akciót hajtott végre Nigériában az Iszlám Állam terrorszervezet ellen a keresztények védelmében – jelentette be Donald…

26. 12. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
26. 12. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Szenteste is rengeteg munkája volt a tűzoltóknak

Magyarországon 179 tűzoltói beavatkozásra volt szükség az idén december 24-én – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) a honlapján.

26. 12. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
26. 12. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket


Putyin karácsonyi meglepetése Trumpnak

Vlagyimir Putyin orosz elnök karácsony alkalmából üdvözlő táviratot küldött amerikai hivatali kollégájának, Donald Trumpnak – közölte Dmitrij Peszkov, a Kreml…

26. 12. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
26. 12. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Keresztényellenes terror a szomszédunkban

Az elmúlt hónapok bécsi eseményei kijózanítóan bizonyítják, hová vezetett Ausztria – és különösen Bécs – évtizedeken át folytatott felelőtlen, balliberális…

26. 12. 2025 | Vélemény | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
26. 12. 2025 | Vélemény | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

XIV. Leó: az eltorzult gazdaság áruként kezeli az embereket

A gyermek Jézus megszületése reményt ad a népeknek, a szegényeknek megmutatja a talpra állás erejét, jóságot hoz az erőszakkal és…

25. 12. 2025 | Világ | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
25. 12. 2025 | Világ | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Semjén Zsolt szerint harcolnak a Beneš-dekrétumok ellen

Harcolunk a Beneš-dekrétumok ellen, de ha a két nemzet között barátság, együttműködés van, akkor nehéz minket összeugrasztania a politikának, és…

25. 12. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
25. 12. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Több mint 8 százalék borravalót adnak a vendégek

Bankkártya-használati adatok szerint a magyar fogyasztók 8,12 százalék borravalót adtak a hazai vendéglátóhelyeken idén – közölte a Teya Magyarország, kétezer…

25. 12. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
25. 12. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

EGYÉB CIKKEK



Vélemény

Mit követelnek meg a magyarok a politikusaiktól?

24. 12. 2025 | 0 megjegyzéseket

A Tisza a magyar bohócok pártja

23. 12. 2025 | 0 megjegyzéseket

Veszélyes ukrán barátai vannak a Tisza Pártnak

22. 12. 2025 | 0 megjegyzéseket

Európa érdeke mostantól a háború

21. 12. 2025 | 0 megjegyzéseket


HS

LIVE

Ön egy olyan cikkhez fér hozzá, amelynek tartalma 18 éven felüli személyeknek szól.

Megerősítem, hogy elmúltam 18 éves
Nem vagyok 18 évesnél idősebb.