LEGOLVASOTTABB











Szenteste is rengeteg munkája volt a tűzoltóknak

Magyarországon 179 tűzoltói beavatkozásra volt szükség az idén december 24-én – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) a honlapján.

Az idei karácsonyt sem úsztuk meg halálos kimenetelű tűzeset nélkül (Fotó: SITA illusztrációs felvétel)
❚❚

A közlemény szerint 47 esetben tűzhöz riasztották a tűzoltókat, ebből 30 lakóházat érintett. Emellett 132 alkalommal műszaki mentést igénylő helyzethez riasztották őket, hét esetben szén-monoxid, két alkalommal pedig állatmentés miatt volt szükség a tűzoltókra. A nap tűzeseteiben egy ember vesztette életét, egy idős nő Hajdúszováton, a József Attila utcában. Több közlekedési balesetnél is szükség volt a tűzoltókra: Algyőnél, a 47-es főúton, az M5-ös autópályán Táborfalva térségében, Győr és Győrújbarát között illetve Szadán.

A tájékoztatásban az OKF kitért arra is: 23 esetben hívták a tűzoltókat olyan idős, vagy beteg egyedül élő emberekhez, akik napok óta nem adtak magukról életjelet, vagy az otthonukban elestek és nem tudtak egyedül felkelni. Az ilyen esetek megelőzése érdekében érdemes jobban odafigyelni egyedül élő idős rokonainkra, szomszédainkra. Azzal, hogy ránézünk az idős szomszédra, megkérdezzük, hogy van, figyelünk rá, felhívjuk őket, akár az életüket is megmenthetjük. Ha azt tapasztjuk, hogy nem reagál, vagy nem tudunk segíteni, hívjuk a 112-es segélyhívó számot.

Küldj nekünk tippet




Keresztényellenes terror a szomszédunkban

Az elmúlt hónapok bécsi eseményei kijózanítóan bizonyítják, hová vezetett Ausztria – és különösen Bécs – évtizedeken át folytatott felelőtlen, balliberális…

26. 12. 2025 | Vélemény | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Az USA katonai akciót hajtott végre Nigériában

Az Egyesült Államok katonai akciót hajtott végre Nigériában az Iszlám Állam terrorszervezet ellen a keresztények védelmében – jelentette be Donald…

26. 12. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
26. 12. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Szenteste is rengeteg munkája volt a tűzoltóknak

Magyarországon 179 tűzoltói beavatkozásra volt szükség az idén december 24-én – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) a honlapján.

26. 12. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
26. 12. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Putyin karácsonyi meglepetése Trumpnak

Vlagyimir Putyin orosz elnök karácsony alkalmából üdvözlő táviratot küldött amerikai hivatali kollégájának, Donald Trumpnak – közölte Dmitrij Peszkov, a Kreml…

26. 12. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
26. 12. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

XIV. Leó: az eltorzult gazdaság áruként kezeli az embereket

A gyermek Jézus megszületése reményt ad a népeknek, a szegényeknek megmutatja a talpra állás erejét, jóságot hoz az erőszakkal és…

25. 12. 2025 | Világ | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
25. 12. 2025 | Világ | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket


Semjén Zsolt szerint harcolnak a Beneš-dekrétumok ellen

Harcolunk a Beneš-dekrétumok ellen, de ha a két nemzet között barátság, együttműködés van, akkor nehéz minket összeugrasztania a politikának, és…

25. 12. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
25. 12. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Több mint 8 százalék borravalót adnak a vendégek

Bankkártya-használati adatok szerint a magyar fogyasztók 8,12 százalék borravalót adtak a hazai vendéglátóhelyeken idén – közölte a Teya Magyarország, kétezer…

25. 12. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
25. 12. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Nagy a titkolózás az ukrajnai béketárgyalással kapcsolatban

Beszámolt Vlagyimir Putyin orosz elnöknek az ukrajnai rendezésről Miamiban folytatott tárgyalásai részleteiről Kirill Dmitrijev, az államfő megbízottja – jelentette ki…

25. 12. 2025 | Világ | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
25. 12. 2025 | Világ | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Ideje leszámolni a liberális migrációs politikával

Az Európai Unió mai migrációs válsága nem „természeti csapás”, hanem elhibázott politikai döntések következménye. Ursula von der Leyen és az…

25. 12. 2025 | Vélemény | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
25. 12. 2025 | Vélemény | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket


Békés, áldott karácsonyi ünnepeket!

A kormány nevében kívánok békés, áldott ünnepeket Magyarország! – közölte Vitályos Eszter kormányszóvivő a kormány Facebook-oldalán közzétett videójában.

24. 12. 2025 | Magyarország | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
24. 12. 2025 | Magyarország | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Az élelmiszerláncok többsége ma délig tart nyitva

Az élelmiszerláncok többsége nyitva tart december 24-én, üzleteik általában 12 óráig várják a vásárlókat, de a nyitvatartás egyes láncoknál boltonként…

24. 12. 2025 | Magyarország | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
24. 12. 2025 | Magyarország | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Magyarország kiáll a szlovákiai magyarok mellett

„Magyarország kiáll a felvidéki magyarok jogfosztása ellen! Elfogadhatatlan Szlovákia magatartása!” – reagált Németh Zsolt, az Országgyűlés Külügyi Bizottságának az elnöke…

24. 12. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
24. 12. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Csúcson a szlovák–magyar kapcsolatok?

Szlovákia és Magyarország kapcsolatai soha nem voltak még olyan jó szinten, mint a jelenlegi kormányok idején, ezért az ellenzék azon…

24. 12. 2025 | Szlovákia | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
24. 12. 2025 | Szlovákia | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket


Mit követelnek meg a magyarok a politikusaiktól?

A magyar Szuverenitásvédelmi Kutatóintézet legújabb elemzése világos képet fest arról, mi tartja össze ma a magyar társadalmat: a hazaszeretet, a…

24. 12. 2025 | Vélemény | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
24. 12. 2025 | Vélemény | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Orbán Viktor: Európa a háború felé tart

Ugyan egy háborúmentes karácsonyunk lesz, de a háborús veszély nem múlt el – figyelmeztetett Orbán Viktor miniszterelnök a TV2 Tények…

23. 12. 2025 | Magyarország | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
23. 12. 2025 | Magyarország | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Miért lepték el a kamionok Budapest belvárosát?

Fuvarozók tüntettek a tervezett útdíjemelés ellen hétfőn Budapesten és környékén. Az Építési és Közlekedési Minisztériumban (ÉKM) fogadták a 12 pontos…

23. 12. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
23. 12. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Már a románok sem bíznak az ukránokban

A románok több mint kétharmada orosz győzelemre számít, több mint háromnegyede pedig ellenezné európai csapatok Ukrajnába küldését – derült ki…

23. 12. 2025 | Világ | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
23. 12. 2025 | Világ | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Moszkva garantálná, hogy nem támad az EU és a NATO államaira

Nem felel meg a valóságnak, hogy Oroszország el akarná foglalni a volt Szovjetunió európai részét – jelentette ki Dmitrij Peszkov,…

23. 12. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
23. 12. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

EGYÉB CIKKEK

A Tisza a magyar bohócok pártja

23. 12. 2025 | 0 megjegyzéseket


Az erdélyi magyarok Orbán Viktorra szavaznak

22. 12. 2025 | 0 megjegyzéseket


Magyar Péter mindenkit elhallgattatna

22. 12. 2025 | 0 megjegyzéseket

Veszélyes ukrán barátai vannak a Tisza Pártnak

22. 12. 2025 | 0 megjegyzéseket

Orbán Viktor: ha nincs Fidesz, nincs parti

21. 12. 2025 | 0 megjegyzéseket



Erre ügyeljünk az ünnepek alatt a hivatalokban

21. 12. 2025 | 0 megjegyzéseket

Európa érdeke mostantól a háború

21. 12. 2025 | 0 megjegyzéseket

Egyre több migránstól szabadul meg Európa

20. 12. 2025 | 0 megjegyzéseket



Vélemény

A Tisza a magyar bohócok pártja

23. 12. 2025 | 0 megjegyzéseket

Veszélyes ukrán barátai vannak a Tisza Pártnak

22. 12. 2025 | 0 megjegyzéseket

Európa érdeke mostantól a háború

21. 12. 2025 | 0 megjegyzéseket

Míg a Fidesz szárnyal, a Tisza apad

20. 12. 2025 | 0 megjegyzéseket


HS

LIVE

Ön egy olyan cikkhez fér hozzá, amelynek tartalma 18 éven felüli személyeknek szól.

Megerősítem, hogy elmúltam 18 éves
Nem vagyok 18 évesnél idősebb.