Orbán Viktor: Európa a háború felé tart
Ugyan egy háborúmentes karácsonyunk lesz, de a háborús veszély nem múlt el – figyelmeztetett Orbán Viktor miniszterelnök a TV2 Tények című műsorának különkiadásában hétfőn este.
A vele készült interjúban a kormányfő arról beszélt: attól függetlenül, hogy a befagyasztott orosz vagyon felhasználásától visszakozott az Európai Unió, „az irány nem változott” Brüsszelben. Most egy háborúmentes karácsonyunk lesz, de a háborús veszély nem múlt el, mert az EU – leszámítva Csehországot, Magyarországot és Szlovákiát – továbbra is „a háború felé mozdul, arra tart” – fogalmazott. Utalt arra, hogy a három országot kivéve a többi tagállam úgy döntött, Ukrajna két évre 90 milliárd eurót kaphat. Mivel azonban „az uniónak nincs pénze”, úgy döntöttek, hogy a bankároktól kérnek kölcsön, „miközben tudjuk, hogy az a pénz, amit Ukrajnának adunk kölcsönbe, soha nem jön vissza” – jelentette ki.
A miniszterelnök azt mondta, az egyik legélesebb választóvonal ma az európai és a magyar politikában az, hogy vannak háborúpártiak és vannak békepártiak. „Európában például a németek háborúpártiak. Az Európai Néppártot a németek vezetik. Az Európai Néppárt frakcióvezetője, egyben az Európai Parlament legerősebb vezetője, az egy német. A bizottság elnökasszonya egy német. A német kancellár a legnagyobb tagállamot vezeti. Ők mind ugyanahhoz a klubhoz tartoznak, ez az Európai Néppárt. Ez a háborús párt” – hangoztatta a Tisza Pártot a néppárt „magyarországi lábának” nevezve. Közölte, a másik oldalon vannak a Patrióták, amelyben csupa olyan párt van, amely békét akar. Úgy összegzett, Magyarországon a Tisza Párt a háborús párt, a Fidesz-KDNP a békepárt, Európában az Európai Néppárt a háborús párt, a Patrióták pedig a békepárt.
A kormányfő azt mondta, a többségben lévő európai háborús párt bejelentette, hogy Európának 2030-ig készen kell állni arra, hogy megvív egy háborút Oroszországgal. „Ha ez így van, márpedig most ez így van, akkor a várható háború előtti utolsó magyar parlamenti választás 2026-ban lesz Magyarországon. Ez lesz a háború előtti utolsó választás” – fogalmazott, úgy értékelve, ennek a választásnak a háború vagy a béke lesz a fő kérdése. Orbán Viktor azt mondta: Magyarországon a békepártiak vannak többségben, Magyarországon békepárti kormány van, Magyarország legnagyobb politikai ereje a Fidesz és a KDNP, van nemzetközi háttere ennek a politikai tábornak Európában, ez a Patrióták, akiknek van egy szövetségesük Amerikában, aki szintén békepárti, és nem fogjuk hagyni, hogy beletoljanak bennünket a háborúba.
A Tisza elárulta a magyar egyetemistákat
Tarr Zoltán, a Tisza Párt alelnöke és európai parlamenti delegációjának a vezetője „megint belerúgott a magyar egyetemistákba” – mondta el…
Drasztikus drágulást hozna a leválás az orosz energiáról
Ha Brüsszel tervei szerint Magyarország teljes egészében leválna az orosz gázról, az a rezsiköltségek drasztikus emelkedését, a rezsicsökkentés végét jelentené…
Illegális migráció: lassan egész Európa minket követ
Európa valamennyi tagállama valamilyen módon védekezni kezdett az illegális migráció negatív hatásai ellen – mondta Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági…
Magyarország veszélyes ukrán beavatkozásokra számíthat
A magyar nagykövetet szerdán bekérették az ukrán külügyminisztériumba, és az ott elhangzottak alapján fel kell arra készülni, hogy Kijev folytatni…
Megugrott a kátyúk száma. Mire ügyeljünk?
Az elmúlt napokban az időjárás változása, a napi hőingás hatására hirtelen megnőtt az utakon a kátyúk száma, a kisebb-nagyobb gödrök…
Vádat emeltek Budapest főpolgármestere ellen a Pride miatt
A Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség vádat emelt és pénzbüntetés kiszabását indítványozza Karácsony Gergely főpolgármester ellen, mert tavaly nyáron…
Európa elutasítja Ukrajna gyorsított uniós csatlakozását
Brüsszel már 2027-ben – a csatlakozási feltételek teljesítése előtt – felvenné Ukrajnát az EU-ba, az uniós polgárok háromnegyede azonban elutasítja…
Rekordévet zárt a magyar turizmus. Mi a titkunk?
2025-ben újabb rekordévet zárt a magyar turizmus: közel 20 millió vendég mintegy 47 millió vendégéjszakát töltött a magyarországi szálláshelyeken –…
Orbán Viktor: Magyarország lett Ukrajna új céltáblája
Az ukrán vezetés átlépett egy határt, mi nem kerestük a konfliktust, mégis napok óta Magyarország a céltábla – figyelmeztet Orbán…
Veszélyben a rezsicsökkentés
A rezsicsökkentés veszélyben van, Brüsszel döntött, és már jövőre, 2027-ben le akarják Európát választani az orosz gázról és olajról –…
Újra megjelent a madárinfluenza
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma Békés megyében két báromfitelepen magas patogenitású madárinfluenza vírus jelenlétét igazolta, az érintett állományok felszámolása…
Brüsszel a drogokat is ránk akarja erőltetni
A drogliberalizációt is ránk akarja kényszeríteni Brüsszel – figyelmeztet Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter.
Hihetetlen, mi miatt kötött bele Brüsszel a magyarokba
Magyarország megsértette az uniós jogot, valamint a lojális együttműködés elvét azáltal, hogy a kannabisz besorolásával kapcsolatban az Európai Uniónak az…
























