LEGOLVASOTTABB











Az erdélyi magyarok Orbán Viktorra szavaznak

Az erdélyi magyarok körében Orbán Viktor a legnépszerűbb magyarországi politikus, több mint 90 százalékuk bízik benne, míg a magyar ellenzéki politikusok bizalmi indexe a román pártok népszerűségi szintjén áll – derült ki a kolozsvári SoDiSo Research által készített, a Maszol.ro hírportál által ismertetett közvéleménykutatásból.

Erdélyi magyarok Orbán Viktor miniszterelnök beszédét hallgatják a Tusványosi Nyári Egyetemen a Hargita megyei Tusnádfürdőn (Fotó: SITA/AP/Alexandru Dobre)
❚❚

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) Eurotrans Alapítványa számára készített felmérés következtetéseiről Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester, az RMDSZ stratégiai igazgatója beszélt a hírportálnak. Elmondása szerint az erdélyi magyar felnőtt lakosságra reprezentatív felmérés adataiból egyértelműen kiderül, hogy az erdélyi magyarok fontosnak tartják, mi történik a jövő tavaszi magyarországi választásokon, és mi következik utána.

„Szociológusként elemezve a kutatás eredményeit elmondhatom, hogy Orbán Viktor a legnépszerűbb magyarországi politikus az erdélyi magyarok körében: 92 százalékuk kedvezően vélekedik róla. Ugyanakkor az ellenzéki politikusokkal szemben rendkívül magas arányú a bizalmatlanság. Érdekes adat, hogy a magyarországi ellenzéki pártok iránti bizalom nagyjából megegyezik a román pártok irántival, vagyis nagyon alacsony” – idézte a Maszol az RMDSZ stratégiai igazgatóját.

A felmérés szerint a magyar állampolgársággal rendelkező erdélyiek 80 százaléka biztosan vagy valószínűleg részt venne a magyarországi választásokon, a regisztráltak körében ez az arány még magasabb. „Az erdélyi magyarok nem akarnak kormányváltást. A pártopciójukat megnevező erdélyi magyar állampolgárok több mint 90 százaléka a Fideszre szavazna – ami összhangban van azzal, hogy megközelítőleg ugyanennyien azt szeretnék, hogy Orbán Viktor maradjon a miniszterelnök. Ez a támogatottság annak köszönhető, hogy az erdélyi magyarok értékelik az elmúlt másfél évtized nemzetpolitikáját, amely a szülőföldön való megmaradást és boldogulást szolgálta” – mondta Antal Árpád.

A Maszol érdeklődésére Barna Gergő szociológus megerősítette, hogy a felmérést a SoDiSo Research közvélemény-kutató cég végezte az Eurotrans Alapítvány megbízásából, 2025. november 6–22. között, 1225 fő személyes megkérdezésével. A kutatás a felnőtt korú erdélyi magyar népességre reprezentatív, az eredményei 95%-os valószínűséggel, 2,9 százalékos hibahatárral érvényesek. A minta súlyozásánál a 2022-es romániai népszámlálás adatait vették figyelembe régió, településtípus, nem, életkor és iskolai végzettség szerint.

Küldj nekünk tippet




Veszélyes ukrán barátai vannak a Tisza Pártnak

Az Ukrajnában napvilágra került legújabb információk súlyos kérdéseket vetnek fel az ellenzéki Tisza Párttal és annak az elnökével, Magyar Péterrel…

22. 12. 2025 | Vélemény | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Újra Moszkvában gyilkolhatott az ukrán titkosszolgálat

Robbantás áldozata lett Fanyil Szarvarov altábornagy, az orosz fegyveres erők operatív felkészítésért felelős vezetője – közölte az orosz Nyomozó Bizottság…

22. 12. 2025 | Világ | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
22. 12. 2025 | Világ | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Az erdélyi magyarok Orbán Viktorra szavaznak

Az erdélyi magyarok körében Orbán Viktor a legnépszerűbb magyarországi politikus, több mint 90 százalékuk bízik benne, míg a magyar ellenzéki…

22. 12. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
22. 12. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Orbán Balázs: csak a Fidesszel maradhatunk ki a háborúból

A békének, a háborúból és a háborús felkészülésből való kimaradásnak ma Magyarországon csak a Fidesz-KDNP, a nemzeti kormány és Orbán…

22. 12. 2025 | Magyarország | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
22. 12. 2025 | Magyarország | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Magyar Péter mindenkit elhallgattatna

Magyar Péter elhallgattatna mindenkit, aki beszélni mer a Tisza Párt megszorító csomagjáról; mindent bevetnek, hogy ne derüljön ki az igazság…

22. 12. 2025 | Magyarország | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
22. 12. 2025 | Magyarország | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket


Orbán Viktor: ha nincs Fidesz, nincs parti

Ha nincs Fidesz, akkor nincs egymillió munkahely, nincs biztos időskor, de van háború és jó sok migráns; ha nincs Fidesz,…

21. 12. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
21. 12. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Figyelemfelkeltő kampány indul a Tisza adóterveiről

Figyelemfelkeltő kampányt indított a Nemzeti Ellenállás Mozgalom (NEM) a Tisza Párt adóterveiről – jelentette be Lajkó Fanni, a szervezet alapító…

21. 12. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
21. 12. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Számos ismert személyiség fényképe van az Epstein-aktákban

Számos ismert közéleti személyiség és politikus neve is feltűnik az amerikai igazságügyi minisztérium által nyilvánosságra hozott Epstein-aktákban.

21. 12. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
21. 12. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Erre ügyeljünk az ünnepek alatt a hivatalokban

Korlátozott lesz az ügyintézés a kormányablakokban és a kormányhivatalokban december 24-től január 5-ig – adta hírül a Közigazgatási és Területfejlesztési…

21. 12. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
21. 12. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket


Európa érdeke mostantól a háború

Az Európai Unió újabb, 90 milliárd eurós hitelcsomagja Ukrajnának nem pusztán felelőtlen döntés, hanem történelmi csapda Európa számára. Brüsszel érdeke…

21. 12. 2025 | Vélemény | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
21. 12. 2025 | Vélemény | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Egyre több migránstól szabadul meg Európa

Az előző év azonos időszakához képest 2025 harmadik negyedévében közel 15 százalékkal emelkedett az Európai Unióban maradásra nem jogosult, hazájukba…

20. 12. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
20. 12. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Ezt üzenik a nyugdíjasok a Tisza Pártnak

Felháborodtunk a nyugdíjadó tervén! – nyilatkozta Kusovszky Imréné, az Idősek Tanácsának tagja a jokor.hu nyugdíjasportálnak.

20. 12. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
20. 12. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Egyszerűbb lesz az örökbefogadás

Társadalmi vitára bocsát a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) két módosítási javaslatot, hogy az örökbefogadó vagy nevelőszülőre váró gyermekek esetében…

20. 12. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
20. 12. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket


Európa elveszik Oroszország nélkül

Európa fokozatosan el fogja veszíteni pozícióját, eltűnik, ha nem működik együtt Oroszországgal – többek között erre is felhívta a figyelmet…

20. 12. 2025 | Világ | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
20. 12. 2025 | Világ | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Míg a Fidesz szárnyal, a Tisza apad

Az Alapjogokért Központ legújabb felmérése világos és egyértelmű képet fest a magyar politikai erőviszonyok alakulásáról: tovább erősödik a nemzeti, békepárti…

20. 12. 2025 | Vélemény | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
20. 12. 2025 | Vélemény | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Trump már torkig van az ukránokkal

Donald Trump gyors lépésre sürgette Ukrajnát a háború lezárása felé vezető úton. Az amerikai elnök a szombatra Floridába tervezett amerikai–orosz…

19. 12. 2025 | Világ | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
19. 12. 2025 | Világ | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Putyin elárulta, hogy mikor lehet vége a háborúnak

Oroszország készen áll és hajlandó véget vetni az ukrajnai konfliktusnak, ha a válság kiváltó okai megszűnnek – jelentette ki Vlagyimir…

19. 12. 2025 | Világ | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
19. 12. 2025 | Világ | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Január 15-ig lehet pályázni a Csoóri Sándor-programban

Január 15-ig pályázhatnak a népi kultúra területén tevékenykedő alkotók vagy közösségek támogatásokra a pénteken megjelenő Csoóri Sándor-programban – közölte Novák…

19. 12. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
19. 12. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket




HS

LIVE

Ön egy olyan cikkhez fér hozzá, amelynek tartalma 18 éven felüli személyeknek szól.

Megerősítem, hogy elmúltam 18 éves
Nem vagyok 18 évesnél idősebb.