LEGOLVASOTTABB











Ezt találták a Nébih ellenőrei a karácsonyi razziájuk során

Élőhal-kereskedőket, forralt bort árusítókat, őstermelőket, vad- és halfeldogozókat, nagyüzemi és kézműves söröket is ellenőriztek az elmúlt hetekben az élelmiszerlánc-biztonsági felügyelők – közölte az Agrárminisztérium.

A Nébih szakemberei a karácsonyi vásárokat is rendszeresen ellenőrzik (Fotó: SITA/AP/Erdős Dénes)
❚❚

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) ellenőrei az elmúlt időszakban 5 vármegyében tartottak egy-egy vadfeldolgozó létesítményben átfogó ellenőrzést. Négy esetben sem higiéniai, sem dokumentációs hiányosságokat nem tártak fel, az érintett egységek a jogszabályoknak megfelelően üzemeltek. Egy Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei üzem működését azonban a feltárt súlyos, élelmiszerbiztonsági kockázatot jelentő jogsértések miatt azonnali hatállyal felfüggesztették. Több mint 3 tonna élelmiszert vontak ki a forgalomból a szakemberek.

Biztonságos halfeldolgozás

A növekvő kereslettel és termeléssel járó magasabb kockázat miatt a halfeldolgozás is helyet kapott a szezonális ellenőrzéseken. A Nébih 5 halászati terméket előállító üzemben végzett teljes körű ellenőrzést. A szakemberek többek között vizsgálták az alapanyagok (élő vagy feldolgozatlan hal) származási adatait, a nyomonkövethetőséget, de értékelték az üzemek higiéniai állapotát is. Két üzemben fordultak elő kisebb, azonnal pótolható, elsősorban dokumentációs hiányosságok.

Élőhalak árusítása

Az elmúlt hetekben 17 vármegyében összesen 40 élőhal-árusító egységet ellenőriztek a járási hivatalok szakemberei. A forgalmazóhelyek között egyaránt szerepeltek hiper- és szupermarketek, szaküzletek, piacok és ideiglenes árusítók. Az ellenőrzéseken a hatóság elsősorban az állatvédelmi előírások betartását vizsgálta. A halak tartása, a kábítás módja, a medencék állapota, a víz minősége és a nyilvántartások vezetése megfelelt a jogszabályoknak. Sérült hal nem volt, a tartási sűrűség megfelelő volt, és hiányosságot vagy jogsértést nem találtak, így további intézkedésre nem volt szükség.

Forralt bor, puncs, sör

A borászati felügyelők jégpályák mellett, valamint karácsonyi vásárokon forgalmazott forralt borokat, karácsonyi puncsokat és egyéb alkoholtartalmú italokat ellenőriztek. Országszerte 13 vármegyében, összesen 36 létesítményben jártak. Az ellenőrzött egységek higiéniai állapota megfelelt a jogszabályi előírásoknak, mindösszesen 2 esetben állapított meg a hatóság higiéniai hiányosságot.

A Nébih felügyelői a „sör” vagy „ízesített sör” kategóriába tartozó kockázatelemzéssel, előzetes hibakereséssel kiválasztott 3 nagyüzemi és 12 kisüzemi sört vizsgálták meg. A laboratóriumi és érzékszervi vizsgálatok mellett minden mintázott tétel esetében ellenőrizték a gyártmánylapokat, jelöléseket és a nyomonkövethetőséget is. Végül 12 esetben (3 nagyüzemi, 9 kisüzemi sör esetében) kisebb jelölési hibát állapítottak meg, a címkék javítása folyamatban van. Egy termék esetében nem engedélyezett tartósítószerek használata miatt az érintett sör forgalomból történő kivonását kezdeményezték.

A piacok sem maradtak ki

A téli szezonális ellenőrzés folyamán ezidáig 10 helyszínen, elsősorban vidéki nagyvárosokban lévő, budapesti és főváros környéki piacokon 58 őstermelőt ellenőriztek a Nébih szakemberei. Vizsgálták többek között a tevékenység jogszerűségét, a termékek származását, valamint a nyilvántartásban szereplő adatok valódiságát. Elmondható, hogy az őstermelők jellemzően betartják a szabályokat, azonban több esetben előfordultak kisebb szabálytalanságok. Az élelmiszerlánc-biztonsági felügyelők egész december 31-ig végzik vizsgálataikat az ünnepek zavartalansága érdekében.

Küldj nekünk tippet




A Tisza elárulta a magyar egyetemistákat

Tarr Zoltán, a Tisza Párt alelnöke és európai parlamenti delegációjának a vezetője „megint belerúgott a magyar egyetemistákba” – mondta el…

29. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Drasztikus drágulást hozna a leválás az orosz energiáról

Ha Brüsszel tervei szerint Magyarország teljes egészében leválna az orosz gázról, az a rezsiköltségek drasztikus emelkedését, a rezsicsökkentés végét jelentené…

29. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
29. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Illegális migráció: lassan egész Európa minket követ

Európa valamennyi tagállama valamilyen módon védekezni kezdett az illegális migráció negatív hatásai ellen – mondta Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági…

29. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
29. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Magyarország veszélyes ukrán beavatkozásokra számíthat

A magyar nagykövetet szerdán bekérették az ukrán külügyminisztériumba, és az ott elhangzottak alapján fel kell arra készülni, hogy Kijev folytatni…

29. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
29. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Megugrott a kátyúk száma. Mire ügyeljünk?

Az elmúlt napokban az időjárás változása, a napi hőingás hatására hirtelen megnőtt az utakon a kátyúk száma, a kisebb-nagyobb gödrök…

29. 01. 2026 | Magyarország | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
29. 01. 2026 | Magyarország | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket


Amerika szerint nélkülük a NATO nem is létezne

A NATO problémái részben az európai védelmi képességek leromlásából származnak – jelentette ki Marco Rubio amerikai külügyminiszter, aki szerint az…

29. 01. 2026 | Világ | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
29. 01. 2026 | Világ | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Vádat emeltek Budapest főpolgármestere ellen a Pride miatt

A Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség vádat emelt és pénzbüntetés kiszabását indítványozza Karácsony Gergely főpolgármester ellen, mert tavaly nyáron…

28. 01. 2026 | Magyarország | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
28. 01. 2026 | Magyarország | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Európa elutasítja Ukrajna gyorsított uniós csatlakozását

Brüsszel már 2027-ben – a csatlakozási feltételek teljesítése előtt – felvenné Ukrajnát az EU-ba, az uniós polgárok háromnegyede azonban elutasítja…

28. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
28. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Liberális lap miatt tört ki a botrány a cseheknél

Tíz cseh médium főszerkesztője nyílt levélben közösen felszólította a külügyminisztériumot, hogy a tárca sajtótájékoztatóira a jövőben engedje be minden médium…

28. 01. 2026 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
28. 01. 2026 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket


Rekordévet zárt a magyar turizmus. Mi a titkunk?

2025-ben újabb rekordévet zárt a magyar turizmus: közel 20 millió vendég mintegy 47 millió vendégéjszakát töltött a magyarországi szálláshelyeken –…

28. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
28. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Kínzás, szexuális erőszak, gyilkosságok. Ez a migráció

Húsz év szabadságvesztésre ítélte egy hollandiai bíróság a 42 éves Amanuel Walidot, akit egy nagy kiterjedésű, rendkívüli brutalitással működő embercsempész-hálózat…

28. 01. 2026 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
28. 01. 2026 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Újabb csapás: kokainnal árasztják el Európát

A szervezett bűnözői hálózatok egyre változatosabb és kifinomultabb módszereket alkalmaznak a kokain Európába juttatására tengeri útvonalakon, ami fokozott nemzetközi együttműködést…

28. 01. 2026 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
28. 01. 2026 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Orbán Viktor: Magyarország lett Ukrajna új céltáblája

Az ukrán vezetés átlépett egy határt, mi nem kerestük a konfliktust, mégis napok óta Magyarország a céltábla – figyelmeztet Orbán…

28. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
28. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket


Veszélyben a rezsicsökkentés

A rezsicsökkentés veszélyben van, Brüsszel döntött, és már jövőre, 2027-ben le akarják Európát választani az orosz gázról és olajról –…

28. 01. 2026 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
28. 01. 2026 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Újra megjelent a madárinfluenza

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma Békés megyében két báromfitelepen magas patogenitású madárinfluenza vírus jelenlétét igazolta, az érintett állományok felszámolása…

28. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
28. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Brüsszel a drogokat is ránk akarja erőltetni

A drogliberalizációt is ránk akarja kényszeríteni Brüsszel – figyelmeztet Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter.

28. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
28. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Szlovákia nem kér Trump Béketanácsából

A szlovák kormányfő, Robert Fico azt javasolja, hogy Szlovákia „nagy köszönettel” utasítsa vissza a tagságot Donald Trump Béketanácsában. Fico az…

27. 01. 2026 | Szlovákia | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
27. 01. 2026 | Szlovákia | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Hihetetlen, mi miatt kötött bele Brüsszel a magyarokba

Magyarország megsértette az uniós jogot, valamint a lojális együttműködés elvét azáltal, hogy a kannabisz besorolásával kapcsolatban az Európai Uniónak az…

27. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
27. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Szlovákia

Orbán szövetségese egyre nagyobb bajban van

02. 01. 2026 | 0 megjegyzéseket

Moldovai bűnözők robbantgatnak Szlovákiában?

02. 01. 2026 | 0 megjegyzéseket

Csúcson a szlovák–magyar kapcsolatok?

24. 12. 2025 | 0 megjegyzéseket

Fico egy hullámhosszon van Orbánnal

17. 12. 2025 | 0 megjegyzéseket

Vélemény

Gyimesi: veszélyes határhoz érkeztünk

16. 01. 2026 | 0 megjegyzéseket

Orosz gáz: szlovák csapda, magyar előny

11. 01. 2026 | 0 megjegyzéseket

Mi jön a liberális világrend után?

10. 01. 2026 | 0 megjegyzéseket

Dől a pénz Brüsszelből a Soros-médiába

09. 01. 2026 | 0 megjegyzéseket

A baloldal garantálja a magas energiaárakat

08. 01. 2026 | 0 megjegyzéseket


HS

LIVE

Ön egy olyan cikkhez fér hozzá, amelynek tartalma 18 éven felüli személyeknek szól.

Megerősítem, hogy elmúltam 18 éves
Nem vagyok 18 évesnél idősebb.