Hétfőtől megvehetjük a jövő évi sztrádamatricát
Hétfőtől elérhetőek lesznek a 2026-ra érvényes éves autópálya-matricák, a jövő évi éves országos és vármegyei e-matricák mellett az új terméknek számító éves M1 regionális úthasználati jogosultság is megvásárolható lesz a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ) Zrt.-nél és a legtöbb viszonteladó partnerénél, online és offline módon is – közölte a NÚSZ a honlapján.
„Az éves érvényességű autópálya-matricák decemberi elővásárlására 2016 óta van lehetőség. A Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. mind az országos és a vármegyei, mind pedig az M1 regionális úthasználati jogosultság esetében elindítja az előértékesítést, amelynek köszönhetően a közlekedőknek több idő áll a rendelkezésükre az éves vignettájuk megvételére, azoknak pedig, akik most először vesznek éves matricát, nem kell a számos újévi teendő között még a pályamatrica vásárlását is fejben tartaniuk” – mondta el Bartal Tamás, a NÚSZ Zrt. elnök-vezérigazgatója.
Az elővásárlás keretében megváltott 2026. évre érvényes éves autópálya-matricák 2026. január 1-én 0 órától használhatóak, azaz akkortól biztosítanak úthasználati jogosultságot 2027. január 31-én éjfélig. Ennek megfelelően – bár a vásárlás 2025-ben történik – ezek az e-matricák 2025. december 31-ig még nem használhatóak a hazai díjköteles autópályákon és autóutakon.
M1 regionális matrica
Hétfőtől megvásárolható lesz a 2026-os M1 regionális matrica is. Az M1 regionális e-matrica bevezetésével a jogalkotó célja, hogy az M1-es autópálya bővítésének ideje alatt az autósok számára kompenzációs lehetőséget biztosítson a kialakuló torlódások és fennakadások miatt. Az új, kedvezményes árú e-matrica Pest, Fejér, Komárom-Esztergom és Győr-Moson-Sopron vármegye teljes díjköteles gyorsforgalmi úthálózatán használható lesz. Az új terméket bárki megvásárolhatja majd, nemcsak az érintett vármegyében élők.
Az M1 regionális e-matrica a négy érintett vármegyei matricát váltja ki, jóval kedvezőbb áron, mint amennyi a négy különböző vármegyei matrica ára összesen. Például D1 díjkategóriában egy vármegyei matrica 2026. január 1-től 7.190 Ft-ba kerül majd, a négy darab vármegyei jogosultság ára pedig összesen 28.760 Ft. Ezzel szemben az M1 regionális e-matrica mindössze 15.000 Ft-ba fog kerülni ebben a díja kategóriában.
Nagy az érdeklődés
„Társaságunk adatai szerint tavaly valamivel több, mint 31 ezer, idén pedig kicsivel több mint 33 ezer (D1 vagy D2 díjkategóriás) járműre vásárolták meg a közlekedők mind a négy vármegyére érvényes úthasználati jogosultságot. A járművek közel 90 százaléka hazai felségjelű volt, és a vásárlások legnagyobb része, 96 százaléka D1 díjkategóriájú járműre történt” – mondta el az elnök-vezérigazgató.
A NÚSZ Zrt. a 2026-ra érvényes autópálya-matricák elővásárlásához is a társaság hivatalos honlapját, a nemzetiutdij.hu oldalt ajánlja. Bár az oldalon regisztráció nélkül is lehet vásárolni, cégünk mégis a regisztrációt javasolja, mert így a későbbi vásárlások alkalmával a tévesztések (pl. rendszámelírás, díjkategória-tévesztés) lehetősége lényegében megszűnik, és ez esetben a vásárlást igazoló ellenőrző szelvényt sem kell 3 évig megőrizni.
Fontos figyelmeztetés
A NÚSZ Zrt. fokozottan felhívja a figyelmet arra, hogy a nemzetiutdij.hu oldalon történő e-matrica vásárlásnál az ügyfelek ügyeljenek az érvényesség évének beállítására, azaz a 2026-os év kiválasztására, mert a kiválasztott év korrigálására utólag nincs lehetőség! Egy 2025-ös évre váltott éves országos és vármegyei matricák 2026. január 31-én éjfélig biztosítanak úthasználati jogosultságot a hazai díjköteles gyorsforgalmi utakon.
Európa eltévedt a világpolitika labirintusában
Az elmúlt évek fejleményei döbbenetes gyorsasággal távolították el az Európai Uniót attól a szereptől, amelyre eredetileg létrehozták: a béke, a…
Ha győz a Tisza, el lehet felejteni a béremelést
Ha a Tisza programja életbe lép, a „minimálbér-emelést el lehet felejteni” – hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádió műsorában…
Hétfőtől megvehetjük a jövő évi sztrádamatricát
Hétfőtől elérhetőek lesznek a 2026-ra érvényes éves autópálya-matricák, a jövő évi éves országos és vármegyei e-matricák mellett az új terméknek…
Az ellenzéki irányítású Budapest a legkoszosabb nagyváros
Hat év Karácsonnyal: Budapest a legkoszosabb nagyváros a turisták értékelései alapján készült felmérés szerint – figyelmeztet Szentkirályi Alexandra, a Fidesz-KDNP…
Így árulta el a magyarokat a gyurcsányi baloldal
Egy fájó emlék a nemzet testén 2004. december 5., amikor a baloldal rárontott a magyar nemzetre – figyelmeztet Zsigmond Barna…
Kormányváltás esetén a benzin ára is alaposan elszállhat
A magyar kormány megvédi a magyar családokat a magas energiaáraktól. Ezzel szemben Brüsszel továbbra is háborús logika mentén gondolkodik, ennek…
Magyarország beperli az Európai Bizottságot
Magyarország beperli az Európai Bizottságot, ha a magyar vétót kikerülve hoznak döntést az orosz gáz- és olajvásárlás elleni szankciók ügyében…
Hol adhatunk túl a leggyorsabban a lakásunkon?
A Duna House adatai szerint idén Budapesten a IX. és X. kerületben keltek el a leggyorsabban a lakások, 55 illetve…
Nacsa Lőrinc: fontos a külhoni magyar vállalkozások támogatása
A Kárpát-medencei magyar vállalkozói ökoszisztéma megerősítése és a külhoni magyar közösségek gazdasági önállóságának támogatása az elmúlt években Magyarország egyik fontos…
El kell zavarni a korrupt brüsszeli elitet
Európa komoly bajban van, de a bajok nem maguktól jönnek, hanem az a brüsszeli elit elhibázott politikájának a következménye –…
Drasztikus mértékben drágulhat az autózás, ha a Tisza nyer
A Tisza adótervezete drasztikusan megdrágítaná az autósok életét – közölte Steiner Attila energetikáért felelős államtitkár a legújabb Facebook-videójában csütörtökön.
A baloldaliak csak brutális megszorításban tudnak gondolkodni
Még egyszer az nem fordulhat elő, hogy Magyarországot tönkretegye egy baloldali megszorító politika – mondta Deutsch Tamás, a Fidesz-KDNP európai…
A cégek többsége jövőre megemeli a fizetéseket
Az előző évekhez hasonlóan a Magyarországon működő cégek többsége 2026-ban is emeli a fizetéseket – közölte a Profession.hu csütörtökön.
Orbán: a tiszás megszorító csomagot lesöpörjük az asztalról
A tiszás megszorító csomagot lesöpörjük az asztalról, és helyette csütörtökön egy nagy megállapodást írunk alá – közölte Orbán Viktor miniszterelnök…
Így vehetjük fel a harcot a kibertér veszélyes bűnözőivel
Az MVM Next Energiakereskedelmi Zrt. csütörtökön 2026. január 31-ig tartó kampányt indít „Biztonság. Mi rávilágítunk” címmel, hogy felhívja ügyfelei figyelmét…























