LEGOLVASOTTABB











Becsületgyilkosság: európai időutazás a középkorba

A híreket figyelve sokan azt gondolhatják, hogy Európa mára búcsút intett a migrációs válságnak, ez azonban súlyos tévedés. Az európai országokba beengedett migránsok egy tetemes részének esze ágában sincs integrálódni, épp ellenkezőleg, Európába is behurcolták a középkori szokásaikat – többek között a becsületgyilkosságot –, amelyekkel Európa nem tud mit kezdeni. Mi lehet a megoldás?

A muszlim bevándorlók egy része a lányaitól is elvárná, hogy ugyanazokat a középkori szabályokat kövessék, amelyekhez otthon hozzászoktak (Fotó: SITA/AP/Mukhtar Khan)
❚❚

Tavaly májusban két, 23 és 25 éves fiútestvér megkötözte 18 éves húgukat, majd egy mocsárban vízbe fojtották. A múlt heti tárgyaláson kiderült, hogy újabb becsületgyilkossággal állunk szemben, amelyet a lány „nyugati szokásai” miatt követtek el. Mindez ráadásul nem valamelyik elmaradott, isten háta mögötti muszlim országban történt, hanem Hollandiában. Már csak „hab a tortán”, hogy a gyilkosságot a feltételezések szerint az apa rendelte el, aki a lány halála után visszamenekült Szíriába – figyelmeztet legújabb írásában Lauren Smith, a europeanconservative.com londoni rovatvezetője, aki több hasonló esetet is összegyűjtött. Franciaországban például idén márciusban egy algériai férfit ítéltek el, amiért élve elégette a feleségét, miután elváltak. A nőt lábon lőtte, benzint öntött rá, majd felgyújtotta. Belgiumban idén nyáron szinte ugyanez történt: egy koszovói muszlim férfi állítólag felgyújtotta a feleségét, miután korábbi börtönbüntetéséből a zsúfoltság miatt idő előtt szabadult. Hasonló esetek történtek Németországban, Angliában és Olaszországban is.

A fenti esetek mind azt bizonyítják, hogy a muszlim világból érkezők egy része saját, archaikus normarendszerét helyezi a befogadó ország törvényei fölé. A tömeges bevándorlás mellé ugyanis nem társult olyan integrációs elvárásrendszer, amely világossá tette volna, hogy Európában a törvény nemcsak szabály, hanem civilizációs minimum. A politikai korrektség béklyója miatt sok ország egyszerűen nem meri kimondani, hogy bizonyos kulturális minták összeegyeztethetetlenek az európai jogállami kerettel.

A megoldás nem bonyolult, csak bátorság kell hozzá. Először is: zéró tolerancia az ilyen bűncselekményekkel szemben, különleges védelemmel azoknak a lányoknak és nőknek, akik a saját családjuk elől kérnek menedéket. Másodszor: kötelező és valódi integráció – nyelvi, kulturális, jogi –, nem formális papírtornyokkal, hanem szigorú követelményekkel és számonkéréssel. Harmadszor: a bevándorlást csak olyan mértékben szabad megengedni, amelyet a társadalom képes befogadni és integrálni. Európa nem lehet a középkori normák menedéke. Ha nem húzzuk meg a világos határokat, egy idő után az európaiak is kénytelenek lesznek menekülőre fogni.

Küldj nekünk tippet




Becsületgyilkosság: európai időutazás a középkorba

A híreket figyelve sokan azt gondolhatják, hogy Európa mára búcsút intett a migrációs válságnak, ez azonban súlyos tévedés. Az európai…

02. 12. 2025 | Vélemény | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

A NATO megelőző csapást mérhet az oroszokra

A NATO Katonai Bizottságának elnöke szerint a szövetség „agresszívabb” fellépést fontolgat az Európa elleni orosz hibrid hadviseléssel, elsősorban a kibertámadásokkal,…

01. 12. 2025 | Világ | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
01. 12. 2025 | Világ | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

A háború-, migráció- és genderpárti külpolitika lesz Európa veszte

Az idei az Európai Unió elszigetelődésének éve volt, a közösség már nem szereplője a világpolitikának, és ebből a partvonalon kívülre…

01. 12. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
01. 12. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Hétfőtől újra lehet SZÉP-kártyával hideg élelmiszert vásárolni

A magyar kormány a családok anyagi mozgásterének további bővítése és a rendelkezésre álló összegek hasznosítása érdekében a SZÉP-kártya felhasználási lehetőségeinek…

01. 12. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
01. 12. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Kirajzottak az adóellenőrök a karácsonyi vásárokra

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) megkezdte karácsonyi ellenőrzéssorozatát, amely az év végéig tart. Mire kellene felkészülnünk?

01. 12. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
01. 12. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket


Trump szerint az ukrán korrupció miatt késhet a béke

Az amerikai elnök, Donald Trump szerint jó esély van a megállapodásra, az ukrajnai korrupciós botrány azonban gondot jelent a békefolyamatban.

01. 12. 2025 | Világ | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
01. 12. 2025 | Világ | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Harc az indokolatlan áremelések ellen

Továbbra is fellépünk az indokolatlan áremelések ellen, a vásárlók érdekében: a kormányhivatal 2026. február 28-ig folytatja az árréscsökkentés ellenőrzését, immár…

01. 12. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
01. 12. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Még több terméket vásárolhatunk olcsóbban

Mától még több terméket vásárolhatnak olcsóbban a magyar családok és a nyugdíjasok – mondta el Zsigó Róbert, a Kulturális és…

01. 12. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
01. 12. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Menczer: a Tisza odaadná a magyarok pénzét a háborúra

Brüsszel folytatni akarja a háborút, és ehhez a pénzt a tagállamoktól szeretné elvenni; a Tisza odaadná a magyarok pénzét, ezért…

01. 12. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
01. 12. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket


Az oroszok szerint Európában már nem lehet megbízni

Európa önmagát zárta ki az Ukrajnával kapcsolatos béketárgyalásokból azzal, hogy megsértette az összes korábbi megállapodást – nyilatkozta Szergej Lavrov orosz…

01. 12. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
01. 12. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Orbán ébresztőt fúj a háborúról álmodó Európának

Az európai politikusok jelentős része olyan háborús lázban ég, mintha csak a második világháborút szeretnék újrajátszani, a főgonosz szerepét ezúttal…

01. 12. 2025 | Vélemény | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
01. 12. 2025 | Vélemény | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Magyarországra is átcsaphat az ukrajnai háború?

Aggasztó hírekkel rukkolt elő Orbán Viktor miniszterelnök szombaton Nyíregyházán, a Digitális Polgári Körök háborúellenes gyűlésén.

30. 11. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
30. 11. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Magyar Péter: a Tisza Pártnak van programja és csapata is

A Tisza Pártnak van politikai közössége, van programja és van csapata is a programot végrehajtani, miközben „a Fidesznél egyik sincs”…

30. 11. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
30. 11. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket


Szijjártó: nincs szükségünk Brüsszel engedélyére

Ha tetszik Brüsszelben, ha nem, Magyarország szuverén külpolitikát folytat, a kormány döntéseit a nemzeti érdekek határozzák meg – írja Szijjártó…

30. 11. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
30. 11. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Szorul a hurok Venezuela körül: Trump lezárja a légterét

Venezuela légterének teljes lezárását jelentette be Donald Trump amerikai elnök, aki szerint „nagyon közel áll” az Egyesült Államok szárazföldi akciója.

30. 11. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
30. 11. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Európa szuverenistái elveszíthetik a magyar szövetségesüket?

A külföldi liberális médiában is rendre jelennek meg olyan hírek, amelyek szerint a magyarországi pártok népszerűségi listáján toronymagasan vezet az…

30. 11. 2025 | Vélemény | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
30. 11. 2025 | Vélemény | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Moszkva: biztonságban van Magyarország energiaellátása

Csaknem négy órán át tárgyalt egymással Vlagyimir Putyin orosz elnök és Viktor Orbán magyar miniszterelnök pénteken a Kremlben. Miben sikerült…

29. 11. 2025 | Magyarország | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
29. 11. 2025 | Magyarország | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Trump leállította a bevándorlást az Egyesült Államokba

Az Egyesült Államok szünetelteti a bevándorlók beengedését a „harmadik világ” országaiból – közölte Donald Trump elnök.

29. 11. 2025 | Világ | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
29. 11. 2025 | Világ | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket




HS

LIVE

Ön egy olyan cikkhez fér hozzá, amelynek tartalma 18 éven felüli személyeknek szól.

Megerősítem, hogy elmúltam 18 éves
Nem vagyok 18 évesnél idősebb.