Van elég munkahely: 1 millióval nőtt a foglalkoztatottak száma
A kormány mindent megtesz annak érdekében, hogy aki tud és akar, az dolgozhasson: 2010-hez képest 1 millióval nőtt a foglalkoztatottak száma – közölte a legfrissebb munkaerőpiaci adatokhoz fűzött kommentárjában pénteken a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
A szaktárca szerint a Tisza kiszivárgott brutális megszorító programja minden bérből és fizetésbő élő embert érint. A Tisza Párt eltörölné a jelenlegi egykulcsos adórendszert, helyette magasabb adókulcsú többsávos adórendszert vezetne be, 22 és 33 százalékos adót vetne ki a fizetésekre, ami bércsökkenést, valamint elbocsátásokat eredményezne. A kormány ezzel szemben a magyar munkavállalók és a hazai kkv-k pártján áll és kitart az adócsökkentések mellett. A kormányzati intézkedéseknek köszönhetően 2010-hez képest már 1 millióval dolgoznak többen, miközben az átlagbér több mint háromszorosára, a minimálbér pedig négyszeresére nőtt.
Az NGM idézte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken kiadott adatait, amelyek alapján 2025 októberében továbbra is közel 4,7 millióan dolgoztak Magyarországon, a regisztrált álláskeresők száma pedig rendkívül alacsony szinten maradt, miközben a munkanélküliség mértéke továbbra is az európai uniós átlag alatt van.
A Tisza elárulta a magyar egyetemistákat
Tarr Zoltán, a Tisza Párt alelnöke és európai parlamenti delegációjának a vezetője „megint belerúgott a magyar egyetemistákba” – mondta el…
Drasztikus drágulást hozna a leválás az orosz energiáról
Ha Brüsszel tervei szerint Magyarország teljes egészében leválna az orosz gázról, az a rezsiköltségek drasztikus emelkedését, a rezsicsökkentés végét jelentené…
Illegális migráció: lassan egész Európa minket követ
Európa valamennyi tagállama valamilyen módon védekezni kezdett az illegális migráció negatív hatásai ellen – mondta Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági…
Magyarország veszélyes ukrán beavatkozásokra számíthat
A magyar nagykövetet szerdán bekérették az ukrán külügyminisztériumba, és az ott elhangzottak alapján fel kell arra készülni, hogy Kijev folytatni…
Megugrott a kátyúk száma. Mire ügyeljünk?
Az elmúlt napokban az időjárás változása, a napi hőingás hatására hirtelen megnőtt az utakon a kátyúk száma, a kisebb-nagyobb gödrök…
Vádat emeltek Budapest főpolgármestere ellen a Pride miatt
A Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség vádat emelt és pénzbüntetés kiszabását indítványozza Karácsony Gergely főpolgármester ellen, mert tavaly nyáron…
Európa elutasítja Ukrajna gyorsított uniós csatlakozását
Brüsszel már 2027-ben – a csatlakozási feltételek teljesítése előtt – felvenné Ukrajnát az EU-ba, az uniós polgárok háromnegyede azonban elutasítja…
Rekordévet zárt a magyar turizmus. Mi a titkunk?
2025-ben újabb rekordévet zárt a magyar turizmus: közel 20 millió vendég mintegy 47 millió vendégéjszakát töltött a magyarországi szálláshelyeken –…
Orbán Viktor: Magyarország lett Ukrajna új céltáblája
Az ukrán vezetés átlépett egy határt, mi nem kerestük a konfliktust, mégis napok óta Magyarország a céltábla – figyelmeztet Orbán…
Veszélyben a rezsicsökkentés
A rezsicsökkentés veszélyben van, Brüsszel döntött, és már jövőre, 2027-ben le akarják Európát választani az orosz gázról és olajról –…
Újra megjelent a madárinfluenza
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma Békés megyében két báromfitelepen magas patogenitású madárinfluenza vírus jelenlétét igazolta, az érintett állományok felszámolása…
Brüsszel a drogokat is ránk akarja erőltetni
A drogliberalizációt is ránk akarja kényszeríteni Brüsszel – figyelmeztet Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter.
Hihetetlen, mi miatt kötött bele Brüsszel a magyarokba
Magyarország megsértette az uniós jogot, valamint a lojális együttműködés elvét azáltal, hogy a kannabisz besorolásával kapcsolatban az Európai Uniónak az…
























