Kötelező biztosítás: ezért éri meg most váltani
Utolsó hetébe ért az év végi kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) kampány. Miért éri meg lecserélni az eddigi szerződésünket?
November végére az érintett mintegy 400 ezer személyautóból várhatóan 60-70 ezer kgfb-szerződését is lecserélhetik, mivel egyes biztosítók az idén is vonzó díjakkal igyekeznek bővíteni ügyfélkörüket, és így az autósok jelentős része találkozhat a jelenlegi biztosításánál kedvezőbb konstrukciókkal – hívta fel a figyelmet hétfői elemzésében a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ). A független alkuszcégek szerint az online kötések éves átlagdíja ebben az időszakban 30 ezer forint körül alakul. Ebben az időszakban alapvetően a 2010 előtt vásárolt, és azóta is folyamatosan ugyanannál a tulajdonosnál lévő autók az érintettek.
Besnyő Márton, a FBAMSZ Gépjárműszekciójának elnöke szerint a kampányban érintett autósok körében átlag felett vannak olyanok, akik hosszú ideje kármentesen vezetnek. Elsősorban értük folyik az a biztosítók közti verseny, amely az idén sok esetben jelentős díjmegtakarítást is eredményezhet: a szerződésüket már lecserélő autósok az eddigi biztosítójuk által megajánlott díjnak átlagosan 25-30 százalékát is meg tudták takarítani a váltással – hangsúlyozta. Az előző évek tapasztalatai szerint a kampány legintenzívebb szakasza az utolsó hétre esik, a teljes novemberi időszak váltásainak mintegy 40 százaléka ezekben a napokban zajlik le – emelte ki a közlemény.
Az FBAMSZ arra figyelmezteti az érintett, váltani szándékozó autósokat, hogy fokozottan ügyeljenek a határidő betartására, mivel akinek a felmondása nem érkezik be határidőn belül a biztosítójához, automatikusan a következő egy évre megállapított új díjon viszi tovább a jelenlegi kötelező biztosítását. A december 1-jei határidő csak a jelenlegi szerződés felmondására vonatkozik, új szerződés megkötésére egészen december 31-ig van lehetőség. A gyakorlatban ugyanakkor ezt a két lépést, a mostani szerződésének felmondását és az új szerződés megkötését az ügyfelek túlnyomó része egy időben, valamelyik alkuszi összehasonlító oldalon teszi meg a FBAMASZ tájékoztatása szerint.
A Tisza elárulta a magyar egyetemistákat
Tarr Zoltán, a Tisza Párt alelnöke és európai parlamenti delegációjának a vezetője „megint belerúgott a magyar egyetemistákba” – mondta el…
Drasztikus drágulást hozna a leválás az orosz energiáról
Ha Brüsszel tervei szerint Magyarország teljes egészében leválna az orosz gázról, az a rezsiköltségek drasztikus emelkedését, a rezsicsökkentés végét jelentené…
Illegális migráció: lassan egész Európa minket követ
Európa valamennyi tagállama valamilyen módon védekezni kezdett az illegális migráció negatív hatásai ellen – mondta Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági…
Magyarország veszélyes ukrán beavatkozásokra számíthat
A magyar nagykövetet szerdán bekérették az ukrán külügyminisztériumba, és az ott elhangzottak alapján fel kell arra készülni, hogy Kijev folytatni…
Megugrott a kátyúk száma. Mire ügyeljünk?
Az elmúlt napokban az időjárás változása, a napi hőingás hatására hirtelen megnőtt az utakon a kátyúk száma, a kisebb-nagyobb gödrök…
Vádat emeltek Budapest főpolgármestere ellen a Pride miatt
A Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség vádat emelt és pénzbüntetés kiszabását indítványozza Karácsony Gergely főpolgármester ellen, mert tavaly nyáron…
Európa elutasítja Ukrajna gyorsított uniós csatlakozását
Brüsszel már 2027-ben – a csatlakozási feltételek teljesítése előtt – felvenné Ukrajnát az EU-ba, az uniós polgárok háromnegyede azonban elutasítja…
Rekordévet zárt a magyar turizmus. Mi a titkunk?
2025-ben újabb rekordévet zárt a magyar turizmus: közel 20 millió vendég mintegy 47 millió vendégéjszakát töltött a magyarországi szálláshelyeken –…
Orbán Viktor: Magyarország lett Ukrajna új céltáblája
Az ukrán vezetés átlépett egy határt, mi nem kerestük a konfliktust, mégis napok óta Magyarország a céltábla – figyelmeztet Orbán…
Veszélyben a rezsicsökkentés
A rezsicsökkentés veszélyben van, Brüsszel döntött, és már jövőre, 2027-ben le akarják Európát választani az orosz gázról és olajról –…
Újra megjelent a madárinfluenza
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma Békés megyében két báromfitelepen magas patogenitású madárinfluenza vírus jelenlétét igazolta, az érintett állományok felszámolása…
Brüsszel a drogokat is ránk akarja erőltetni
A drogliberalizációt is ránk akarja kényszeríteni Brüsszel – figyelmeztet Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter.
Hihetetlen, mi miatt kötött bele Brüsszel a magyarokba
Magyarország megsértette az uniós jogot, valamint a lojális együttműködés elvét azáltal, hogy a kannabisz besorolásával kapcsolatban az Európai Uniónak az…
























