A Mol és a Slovnaft Brüsszelben panaszkodik a horvátokra
A Mol és a Slovnaft az Európai Bizottság Versenyjogi Főigazgatóságához fordult, és aggodalmukat fejezték ki amiatt, hogy a horvát Janaf gyakorlata tovább fokozza az Adria-vezeték horvátországi szakaszával kapcsolatos ellátásbiztonsági aggályokat – közölte a Mol.
A Mol és a Slovnaft az Európai Bizottságnak küldött levelükben kijelentették, hogy a Janaf arról tájékoztatta őket, hogy csak akkor kapják meg a már megvásárolt és szállításra beütemezett nyersolajat, ha a Mol és a Slovnaft beleegyezik további mennyiségek vásárlásába, ami a Janaf rendszerébe technikai készletként kerül be – írták. A közlemény szerint az Adria-vezeték üzemeltetőjének kérése meglepetésként érte a Molt, mivel ez korábban nem volt probléma a Janaffal való együttműködésében, és a szerződésben sem szerepel ilyen kitétel. Ráadásul a kérés szembe mehet a cégek által aláírt szerződés feltételeivel.
Nemrégiben a Janaf nem tudta időben leszállítani a megrendelt mennyiséget, és jelezte, hogy a jövőben is csak hasonló feltételek mellett tudja teljesíteni a szállítást. Ez a gyakorlat azonnali és komoly következményekkel jár, mivel a Janaf infrastrukturális pozícióját kihasználva egyoldalú változtatásokat hajt végre a nem orosz nyersolaj szállításához való hozzáférést szabályozó szerződésben – tették hozzá. Ez aláássa a Mol és a Slovnaft képességét arra, hogy beszerezze a jogszabályi megfeleléshez szükséges nem orosz kőolaj mennyiségeket, valamint biztosítsa a szlovák finomító folyamatos és biztonságos működését, amely kulcsszerepet játszik több EU-tagállam üzemanyagellátásában – hangsúlyozta a magyar olajipari társaság.
Az Adria-vezeték már jól ismert kapacitás- és árproblémáin túl ez a közelmúltbeli fejlemény is újabb bizonytalanságot vet fel. Felmerül a kérdés, hogy mennyire működik megbízhatóan a déli vezetékrendszer, amely nagyon fontos lehet az orosz olaj – Európai Unió által javasolt – fokozatos kivezetésének megvalósíthatósága szempontjából – írták. A Slovnaft és a Mol arra kérte az Európai Bizottságot, hogy szorosan kövesse nyomon a helyzet alakulását. Ugyanakkor a két vállalat úgy véli: a Janaffal fennálló üzleti kapcsolatot vissza tudják terelni a professzionális együttműködés, az átláthatóság és a tisztességes piaci feltételek útjára.
A Janaf a közleményében ezzel szemben azt írta: „az olajszállítás a szállítási naptárnak megfelelően zajlik, összhangban a megkötött szállítási szerződéssel, a Janaf szállítási kapacitásaihoz való hozzáférés műszaki feltételeivel és a szokásos üzleti gyakorlattal. Hangsúlyozzuk, hogy a Mol-csoport az olajvezeték kapacitásait ténylegesen jóval a szerződésben rögzített mennyiség és az ágazatban megszokott üzleti gyakorlat alatt használja ki. Elvárjuk ezért, hogy a Mol-csoport a hatályos szerződésnek megfelelően növelje az olajvezeték kapacitásainak operatív kihasználását”. Ante Susnjar gazdasági miniszter szerint Horvátország és a Janaf garantálják, hogy évente 15 millió tonna olajat képes Magyarországra és Szlovákiába szállítani, a Mol két finomítójába, ami a két üzem teljes éves kapacitásának felel meg.
A Tisza elárulta a magyar egyetemistákat
Tarr Zoltán, a Tisza Párt alelnöke és európai parlamenti delegációjának a vezetője „megint belerúgott a magyar egyetemistákba” – mondta el…
Drasztikus drágulást hozna a leválás az orosz energiáról
Ha Brüsszel tervei szerint Magyarország teljes egészében leválna az orosz gázról, az a rezsiköltségek drasztikus emelkedését, a rezsicsökkentés végét jelentené…
Illegális migráció: lassan egész Európa minket követ
Európa valamennyi tagállama valamilyen módon védekezni kezdett az illegális migráció negatív hatásai ellen – mondta Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági…
Magyarország veszélyes ukrán beavatkozásokra számíthat
A magyar nagykövetet szerdán bekérették az ukrán külügyminisztériumba, és az ott elhangzottak alapján fel kell arra készülni, hogy Kijev folytatni…
Megugrott a kátyúk száma. Mire ügyeljünk?
Az elmúlt napokban az időjárás változása, a napi hőingás hatására hirtelen megnőtt az utakon a kátyúk száma, a kisebb-nagyobb gödrök…
Vádat emeltek Budapest főpolgármestere ellen a Pride miatt
A Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség vádat emelt és pénzbüntetés kiszabását indítványozza Karácsony Gergely főpolgármester ellen, mert tavaly nyáron…
Európa elutasítja Ukrajna gyorsított uniós csatlakozását
Brüsszel már 2027-ben – a csatlakozási feltételek teljesítése előtt – felvenné Ukrajnát az EU-ba, az uniós polgárok háromnegyede azonban elutasítja…
Rekordévet zárt a magyar turizmus. Mi a titkunk?
2025-ben újabb rekordévet zárt a magyar turizmus: közel 20 millió vendég mintegy 47 millió vendégéjszakát töltött a magyarországi szálláshelyeken –…
Orbán Viktor: Magyarország lett Ukrajna új céltáblája
Az ukrán vezetés átlépett egy határt, mi nem kerestük a konfliktust, mégis napok óta Magyarország a céltábla – figyelmeztet Orbán…
Veszélyben a rezsicsökkentés
A rezsicsökkentés veszélyben van, Brüsszel döntött, és már jövőre, 2027-ben le akarják Európát választani az orosz gázról és olajról –…
Újra megjelent a madárinfluenza
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma Békés megyében két báromfitelepen magas patogenitású madárinfluenza vírus jelenlétét igazolta, az érintett állományok felszámolása…
Brüsszel a drogokat is ránk akarja erőltetni
A drogliberalizációt is ránk akarja kényszeríteni Brüsszel – figyelmeztet Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter.
Hihetetlen, mi miatt kötött bele Brüsszel a magyarokba
Magyarország megsértette az uniós jogot, valamint a lojális együttműködés elvét azáltal, hogy a kannabisz besorolásával kapcsolatban az Európai Uniónak az…
























