Állítólag dollár- és eurómilliók ömlenek a Telexre
A Telex tagadja a valóságot a külföldi finanszírozásával kapcsolatban, ezért a Szuverenitásvédelmi Hivatal a magyar nyilvánosság tisztasága és a média átláthatósága érdekében a következő időszakban olyan információkat tár fel, amelyek minden kétséget kizáróan bizonyítják a külföldi finanszírozás tényét – áll a hivatal közleményében.
Közölték: a Szuverenitásvédelmi Hivatal már „A USAID-botrány magyarországi korrupciós szálai” című március 6-i jelentésében bemutatta, hogy az amerikai demokrata kormányzat busásan támogatta a Telexet a Soros-hálózat legnagyobb pénzosztó szervezetein keresztül. Ezen felül a Biden-kormányzat 740 ezer dollárt adott a Telex Akadémiát működtető Ne Hallgassunk Nonprofit Kft.-nek is. Rendkívül beszédes, hogy a céget közvetlenül a jelentésünk után és a közélet átláthatóságáról szóló törvényjavaslat benyújtása előtt néhány nappal számolták fel. A Telex azóta is titkolja, mire költötték el a több száz millió forintot – írta a hivatal.
Mindezeket a kifizetéseket az amerikai baloldal által politikai fegyverként használt USAID bonyolította le, amelyről megszüntetése óta már az Egyesült Államokban is nyíltan kimondják, hogy Bidenék antidemokratikus politikai beavatkozásokra, választások befolyásolására és kormánybuktatásra használták világszerte. A szervezet közép-európai programjának elsődleges célpontja Magyarország volt, egyik legnagyobb haszonélvezője pedig a Telex – közölte a hivatal.
„Vajon mit vállalt mindezért cserébe a Telex? És ez még csak a kezdet. A Szuverenitásvédelmi Hivatal a következő időszakban további információkat tár a nyilvánosság elé, amelyből világossá válik, hogy a Telex egy ízig-vérig külföldről finanszírozott politikai nyomásgyakorló szervezet, amely hazudik a magyar embereknek a függetlenségéről” – áll a hivatal közleményében.
A Tisza elárulta a magyar egyetemistákat
Tarr Zoltán, a Tisza Párt alelnöke és európai parlamenti delegációjának a vezetője „megint belerúgott a magyar egyetemistákba” – mondta el…
Drasztikus drágulást hozna a leválás az orosz energiáról
Ha Brüsszel tervei szerint Magyarország teljes egészében leválna az orosz gázról, az a rezsiköltségek drasztikus emelkedését, a rezsicsökkentés végét jelentené…
Illegális migráció: lassan egész Európa minket követ
Európa valamennyi tagállama valamilyen módon védekezni kezdett az illegális migráció negatív hatásai ellen – mondta Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági…
Magyarország veszélyes ukrán beavatkozásokra számíthat
A magyar nagykövetet szerdán bekérették az ukrán külügyminisztériumba, és az ott elhangzottak alapján fel kell arra készülni, hogy Kijev folytatni…
Megugrott a kátyúk száma. Mire ügyeljünk?
Az elmúlt napokban az időjárás változása, a napi hőingás hatására hirtelen megnőtt az utakon a kátyúk száma, a kisebb-nagyobb gödrök…
Vádat emeltek Budapest főpolgármestere ellen a Pride miatt
A Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség vádat emelt és pénzbüntetés kiszabását indítványozza Karácsony Gergely főpolgármester ellen, mert tavaly nyáron…
Európa elutasítja Ukrajna gyorsított uniós csatlakozását
Brüsszel már 2027-ben – a csatlakozási feltételek teljesítése előtt – felvenné Ukrajnát az EU-ba, az uniós polgárok háromnegyede azonban elutasítja…
Rekordévet zárt a magyar turizmus. Mi a titkunk?
2025-ben újabb rekordévet zárt a magyar turizmus: közel 20 millió vendég mintegy 47 millió vendégéjszakát töltött a magyarországi szálláshelyeken –…
Orbán Viktor: Magyarország lett Ukrajna új céltáblája
Az ukrán vezetés átlépett egy határt, mi nem kerestük a konfliktust, mégis napok óta Magyarország a céltábla – figyelmeztet Orbán…
Veszélyben a rezsicsökkentés
A rezsicsökkentés veszélyben van, Brüsszel döntött, és már jövőre, 2027-ben le akarják Európát választani az orosz gázról és olajról –…
Újra megjelent a madárinfluenza
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma Békés megyében két báromfitelepen magas patogenitású madárinfluenza vírus jelenlétét igazolta, az érintett állományok felszámolása…
Brüsszel a drogokat is ránk akarja erőltetni
A drogliberalizációt is ránk akarja kényszeríteni Brüsszel – figyelmeztet Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter.
Hihetetlen, mi miatt kötött bele Brüsszel a magyarokba
Magyarország megsértette az uniós jogot, valamint a lojális együttműködés elvét azáltal, hogy a kannabisz besorolásával kapcsolatban az Európai Uniónak az…
























