Országos rendőri ellenőrzés lesz hétfőtől a közutakon
Elsősorban a tehergépjárművek és autóbuszok, valamint vezetőik ellenőrzésére terjed ki az az országos közlekedésbiztonsági akció, amely hétfőn kezdődik a közutakon – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság Kommunikációs Szolgálata a police.hu oldalon.
A közlemény szerint a ROADPOL Operational Group (Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózata Műveleti Csoport) éves ellenőrzési terve alapján a rendőrség november 17. és 23. között Magyarország egész területén a nehéz tehergépkocsik és autóbuszok fokozott közúti ellenőrzését végzi.
A ROADPOL Truck & Bus keretében elsősorban a vezetési és pihenőidővel, a veszélyes áruk szállításával összefüggő szabályok megtartását, valamint a beutazás, illetve belföldön tartózkodás jogszerűségét vizsgálják – áll a közleményben.
A ROADPOL nemzetközi, közlekedési rendőri hálózat, amelynek a fő célja a halálesetek és súlyos sérülések számának csökkentése az európai utakon. Fő profilja a közúti közlekedésellenőrzés, de van balesetmegelőzési kampányuk is. Mivel egyre több bűnözéssel kapcsolatos esemény történik az utakon, amelyeket sofőrök vagy utasok követnek el, vagy a járműveket bűncselekmények elkövetésének eszközeként használják, tárgyalásokat kezdtek a nemzetközi bűnüldöző szervekkel is a hatékony együttműködés érdekében.
Liberális püspöki „szentbeszéd” a migrációért
Az Egyesült Államok Katolikus Püspöki Konferenciájának (USCCB) e heti, Baltimore-ban kiadott „Különleges üzenete” a migrációval kapcsolatban egyértelműen a liberális, befogadásra…
Az ukrán nagykövet a magyarokat sértegeti
Fejezze be a magyarok sértegetését Sándor Fegyir – szólította fel a budapesti ukrán nagykövetet a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója a Facebook-oldalán…
Országos rendőri ellenőrzés lesz hétfőtől a közutakon
Elsősorban a tehergépjárművek és autóbuszok, valamint vezetőik ellenőrzésére terjed ki az az országos közlekedésbiztonsági akció, amely hétfőn kezdődik a közutakon…
Több mint egymillióan küldték vissza a nemzeti konzultációs ívet
Már több mint egymillióan tiltakoznak a brüsszeli bábok adóemelési tervei ellen. A magyar emberek megértették, hogy nagy a tét, ezért…
A szankciók alóli mentességért nem fizettünk egy fillért sem
Magyarország egy fillért sem fizetett az amerikai szankciók alóli mentességért – hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt,…
A kormány meghosszabbítja az árréscsökkentést
A magyar kormány 2026. február 28-ig meghosszabbítja és december 1-től további 14 termékre kiterjeszti az árréscsökkentést. A módosításokról szóló kormányrendeletet…
Jövő tavasztól látogatható a Citadella
A jövő év tavaszán nyílik meg a nagyközönség számára a Citadella, amely újonnan kialakított belső terekkel, kilátóteraszokkal, parkkal és impozáns…
Szijjártó elárulta, meddig juthatunk hozzá az orosz energiához
Az amerikai szankciók alóli mentesség mindaddig érvényben van, amíg Orbán Viktor miniszterelnök és Donald Trump elnök hivatalban van, a lényeg,…





















