Akár 30 ezer új lakóingatlan épülhet
A Lakhatási tőkeprogram hatására akár 30 ezer új magyarországi lakás, bérlakás és kollégium épülhet a következő hat évben – közölte a Nemzeti Tőkeholding kedden.
A közlemény szerint a Lakhatási tőkeprogram célja, hogy ingatlanalapok ingatlanfejlesztésein keresztül jelentősen ösztönözze a lakáspiaci kínálat növekedését. A program segítségével az állam által biztosított tőke mellett jelentős magánforrás, illetve kereskedelmi banki hitel formájában összesen akár 1000 milliárd forint összegű fejlesztéshez juthat a lakáspiac. Ezek felhasználásával a program hatéves időtartama alatt mintegy 30 ezer új lakóingatlan megépítésére nyílik lehetőség. Ez éves szinten nagyjából 5 ezer új lakást, bérlakást és kollégiumi kapacitást jelent. Ez azért fontos, mert az elmúlt években országosan évente körülbelül 15 ezer új lakás épült, így a program nagyságrendileg harmadával növelheti a hazai lakásépítési volumen éves átlagát a következő években.
Kiemelték, hogy a pályázati összegek folyósítása az alapkezelőkkel szemben támasztott alapfeltételek teljesítése mentén, ütemezetten zajlik. A közlemény idézte Buda Sándort, a Nemzeti Tőkeholding elnök-vezérigazgatóját, aki elmondta: október végével tíz alapkezelő indította el beruházásait, 160 milliárd forintos állami kötelezettségvállalás mellett. A tőkeprogram teljes, 300 milliárd forintos keretösszegének kihelyezése várhatóan 2026 első negyedévéig valósulhat meg.
A tőkeprogram márciusi nyílt pályázatán 19 alapkezelő nyilvános és zártkörű alapjai indultak eredményesen, ezek alaponként legfeljebb 20 milliárd forint forrást kapnak, amelynek 100 százalékát kizárólag magyarországi ingatlanbefektetésekre, azon belül is elsősorban lakások, valamint bérlakások és kollégiumi épületek fejlesztésére fordíthatják. A Lakhatási tőkeprogram forrásainak mintegy 30 százaléka kifejezetten Budapesten kívül megvalósuló projektekre irányulhat és döntő részben lakások fejlesztése várható – olvasható a Nemzeti Tőkeholding közleményében.
A Tisza elárulta a magyar egyetemistákat
Tarr Zoltán, a Tisza Párt alelnöke és európai parlamenti delegációjának a vezetője „megint belerúgott a magyar egyetemistákba” – mondta el…
Drasztikus drágulást hozna a leválás az orosz energiáról
Ha Brüsszel tervei szerint Magyarország teljes egészében leválna az orosz gázról, az a rezsiköltségek drasztikus emelkedését, a rezsicsökkentés végét jelentené…
Illegális migráció: lassan egész Európa minket követ
Európa valamennyi tagállama valamilyen módon védekezni kezdett az illegális migráció negatív hatásai ellen – mondta Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági…
Magyarország veszélyes ukrán beavatkozásokra számíthat
A magyar nagykövetet szerdán bekérették az ukrán külügyminisztériumba, és az ott elhangzottak alapján fel kell arra készülni, hogy Kijev folytatni…
Megugrott a kátyúk száma. Mire ügyeljünk?
Az elmúlt napokban az időjárás változása, a napi hőingás hatására hirtelen megnőtt az utakon a kátyúk száma, a kisebb-nagyobb gödrök…
Vádat emeltek Budapest főpolgármestere ellen a Pride miatt
A Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség vádat emelt és pénzbüntetés kiszabását indítványozza Karácsony Gergely főpolgármester ellen, mert tavaly nyáron…
Európa elutasítja Ukrajna gyorsított uniós csatlakozását
Brüsszel már 2027-ben – a csatlakozási feltételek teljesítése előtt – felvenné Ukrajnát az EU-ba, az uniós polgárok háromnegyede azonban elutasítja…
Rekordévet zárt a magyar turizmus. Mi a titkunk?
2025-ben újabb rekordévet zárt a magyar turizmus: közel 20 millió vendég mintegy 47 millió vendégéjszakát töltött a magyarországi szálláshelyeken –…
Orbán Viktor: Magyarország lett Ukrajna új céltáblája
Az ukrán vezetés átlépett egy határt, mi nem kerestük a konfliktust, mégis napok óta Magyarország a céltábla – figyelmeztet Orbán…
Veszélyben a rezsicsökkentés
A rezsicsökkentés veszélyben van, Brüsszel döntött, és már jövőre, 2027-ben le akarják Európát választani az orosz gázról és olajról –…
Újra megjelent a madárinfluenza
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma Békés megyében két báromfitelepen magas patogenitású madárinfluenza vírus jelenlétét igazolta, az érintett állományok felszámolása…
Brüsszel a drogokat is ránk akarja erőltetni
A drogliberalizációt is ránk akarja kényszeríteni Brüsszel – figyelmeztet Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter.
Hihetetlen, mi miatt kötött bele Brüsszel a magyarokba
Magyarország megsértette az uniós jogot, valamint a lojális együttműködés elvét azáltal, hogy a kannabisz besorolásával kapcsolatban az Európai Uniónak az…
























