Gyanús osztrák támogatók a Tisza Párt mögött
Az osztrák Szabadságpárt (FPÖ) felveti az ország parlamentjében azt a kérdést, hogy a NEOS nevű osztrák liberális párt, valamint a hozzá köthető üzleti körök, köztük a Strabag építőipari vállalat és annak tulajdonosa, Hans Peter Haselsteiner támogatták-e a Tisza Pártot – derül ki abból a közleményből, amelyet az FPÖ főtitkára, Christian Hafenecker tett közzé.
A főtitkár emlékeztetett Lázár János építési és közlekedési miniszter Strabagra vonatkozó megjegyzésére, miszerint: „pontosan tudjuk, hogy a Tisza Pártot pénzzel és közvélemény-kutatások megrendelésével támogatják”. „Ha egy osztrák nagyvállalkozó, aki évek óta az Új Ausztria és Liberális Fórum (NEOS) fő finanszírozójának számít, aktívan beavatkozik egy szomszédos ország választási kampányába, az első osztályú esete egy külpolitikai időzített bombának” – fogalmazott Hafenecker. Meglátása szerint Beate Meinl-Reisinger külügyminiszternek – akinek pártja, a NEOS „szorosan kötődik Haselsteiner hálózatához” – haladéktalanul tisztáznia kell, mit tud ezekről a fejleményekről, és a minisztériuma vagy EU-közeli szervezetek valamilyen formában érintettek voltak-e az ügyben.
„Ausztriában állandó hisztéria övezi az állítólagos orosz befolyás kérdését, de közben szemet hunynak akkor, ha egy NEOS-főtámogató által vezetett osztrák cég maga próbál politikai befolyást gyakorolni Magyarországon. Úgy tűnik, a felháborodás csak addig tart, amíg azt a politikai érdekek megkívánják” – írta a főtitkár. A politikus szerint a NEOS „Brüsszel és Kijev politikai irányvonalát képviseli”, ezért jogosnak nevezte a feltevést, hogy az EU-hoz vagy Ukrajnához köthető struktúrák is érintettek lehetnek az ügyben. „Végső soron egy szuverén uniós tagállam politikai viszonyainak befolyásolási kísérletéről lehet szó” – fogalmazott.
A főtitkár közölte, hogy az FPÖ parlamenti kérdéseket nyújt be a külügyminiszternek címezve a Strabag, a NEOS, az uniós szervek és a magyar ellenzék közötti összes kapcsolat, találkozó és információáramlás nyilvánosságra hozataláról. „Ausztria külpolitikája nem válhat a liberális hatalmi kartellek játszóterévé” – szögezte le. Hafenecker kijelentette: Ausztria nem válhat a pártpolitikai befolyás exportőrévé, miközben „ugyanazok a körök itthon minden feltételezett ‚külföldi befolyás‘ miatt pánikba esnek. Ezt nevezik kettős mércének, és Meinl-Reisinger ennek a legjobb példája” – tette hozzá.
A Tisza elárulta a magyar egyetemistákat
Tarr Zoltán, a Tisza Párt alelnöke és európai parlamenti delegációjának a vezetője „megint belerúgott a magyar egyetemistákba” – mondta el…
Drasztikus drágulást hozna a leválás az orosz energiáról
Ha Brüsszel tervei szerint Magyarország teljes egészében leválna az orosz gázról, az a rezsiköltségek drasztikus emelkedését, a rezsicsökkentés végét jelentené…
Illegális migráció: lassan egész Európa minket követ
Európa valamennyi tagállama valamilyen módon védekezni kezdett az illegális migráció negatív hatásai ellen – mondta Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági…
Magyarország veszélyes ukrán beavatkozásokra számíthat
A magyar nagykövetet szerdán bekérették az ukrán külügyminisztériumba, és az ott elhangzottak alapján fel kell arra készülni, hogy Kijev folytatni…
Megugrott a kátyúk száma. Mire ügyeljünk?
Az elmúlt napokban az időjárás változása, a napi hőingás hatására hirtelen megnőtt az utakon a kátyúk száma, a kisebb-nagyobb gödrök…
Vádat emeltek Budapest főpolgármestere ellen a Pride miatt
A Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség vádat emelt és pénzbüntetés kiszabását indítványozza Karácsony Gergely főpolgármester ellen, mert tavaly nyáron…
Európa elutasítja Ukrajna gyorsított uniós csatlakozását
Brüsszel már 2027-ben – a csatlakozási feltételek teljesítése előtt – felvenné Ukrajnát az EU-ba, az uniós polgárok háromnegyede azonban elutasítja…
Rekordévet zárt a magyar turizmus. Mi a titkunk?
2025-ben újabb rekordévet zárt a magyar turizmus: közel 20 millió vendég mintegy 47 millió vendégéjszakát töltött a magyarországi szálláshelyeken –…
Orbán Viktor: Magyarország lett Ukrajna új céltáblája
Az ukrán vezetés átlépett egy határt, mi nem kerestük a konfliktust, mégis napok óta Magyarország a céltábla – figyelmeztet Orbán…
Veszélyben a rezsicsökkentés
A rezsicsökkentés veszélyben van, Brüsszel döntött, és már jövőre, 2027-ben le akarják Európát választani az orosz gázról és olajról –…
Újra megjelent a madárinfluenza
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma Békés megyében két báromfitelepen magas patogenitású madárinfluenza vírus jelenlétét igazolta, az érintett állományok felszámolása…
Brüsszel a drogokat is ránk akarja erőltetni
A drogliberalizációt is ránk akarja kényszeríteni Brüsszel – figyelmeztet Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter.
Hihetetlen, mi miatt kötött bele Brüsszel a magyarokba
Magyarország megsértette az uniós jogot, valamint a lojális együttműködés elvét azáltal, hogy a kannabisz besorolásával kapcsolatban az Európai Uniónak az…
























