LEGOLVASOTTABB











Németország egész Európát a mélybe ránthatja

Európa motorja, a legfontosabb partnerünknek számító német gazdaság a szemünk láttára omlik össze, és minket is magával ránthat. Tanulunk a hibáiból?

Egy héttel ezelőtt a német gundremmingeni atomerőmű hűtőtornyát is felrobbantották. Így fog összeomlani Németország is? (Fotó: SITA/AP/Sven Hoppe/dpa)
❚❚

Clemens Fuest, az ifo gazdaságkutató intézet vezetője szerint a német gazdaság évek óta hanyatlik, a helyzet mára azonban kezd drámaivá válni. A számok kíméletlenek: a gazdaság teljesítménye gyakorlatilag 2018 óta nem nőtt, miközben a nyugdíjakra, infrastruktúrára, iskolákra fordított állami kiadások tíz év alatt 25%-kal ugrottak meg. A vállalati beruházások 2015 óta stagnálnak, a munkanélküliség pedig tízéves csúcson van. Lehet persze hivatkozni a külső sokkokra, Trump vámjaira vagy a világgazdasági bizonytalanságra, a német politikai elit pedig pontosan ezt is teszi. Sabine Beppler-Spahl, a The European Conservative portál berlini kommentátora szerint azonban ezzel csak magáról próbálja elterelni a figyelmet, a hibás döntések többsége ugyanis a német politikai elit számlájára írható.

A legsúlyosabb ezek közül a német energiapolitika, amelyet a Wall Street Journal már 2019-ben „a világ legostobább energiapolitikájának” nevezett. Németország működő energiakapacitásokat számolt fel, és mindent a megújuló energiára tett fel, százmilliárd eurónyi állami pénzt öntve a kétes rendszerbe. A német energiaárak így ma az EU-ban a legmagasabbak, az ipari áram Németországban két és félszer annyiba kerül, mint az Egyesült Államokban. Nem csoda, hogy az energiaintenzív ágazatok fejvesztve menekülnek, ami miatt csak tavaly 114 ezer munkahelyet számoltak fel. Az energiafüggőség ráadásul nem csökkent, csak átalakult: míg korábban az ország a kritikus energiaimport felét Oroszországtól szerezte be, ma jelentős részét amerikai LNG váltotta fel. A kiszolgáltatottság tehát maradt, a versenyképesség pedig tovább romlott.

Mindezt a hamis politikai konszenzus tette lehetővé. A 2011-es nukleáris fordulattal, az atomerőművek bezárásával kapcsolatban a politikusok ugyanis azt a látszatot keltették, hogy a társadalom pontosan ezt akarja. A lakosság nagy része azonban ma már ellenzi a nukleáris leállást, ám az elit képtelen irányt váltani, mert azzal beismerné, hogy az egész zöld agenda egy nagy katasztrófa. A parlamenti pártok közül csak a jobboldali AfD áll ki a nukleáris energia mellett, ami azt mutatja, mennyire torzult a politikai mező. A CDU és az SPD az elmúlt években beolvadt a zöld narratívába, a vitákat elfojtották, a kritikusokat kiszorították. A következmények pedig most érnek be. A növekvő német választói elégedetlenség tehát nem irracionális „populizmus”, hanem érthető reakció a válságra. A nagy kérdés most már csak, hogy lesz-e még ereje Németországnak visszafordítani ezeket a negatív folyamatokat, vagy egész Európát magával rántja a káoszba és szegénységbe.

Küldj nekünk tippet




Orosz gáz: szlovák csapda, magyar előny

Az elmúlt évek geopolitikai és energiapiaci fordulatai látványosan kettészakították a közép-európai gázpiacot. Míg az orosz gáztranzit ukrajnai leállításának Szlovákia az…

11. 01. 2026 | Vélemény | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Orbán szerint Brüsszel az európai keresztény civilizáció ellensége

Brüsszel az európai keresztény civilizáció ellensége – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök, pártelnök szombaton Budapesten, a Fidesz 31. kongresszusán.

11. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
11. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

NAV: már 22 ezer édesanya kérte az szja-mentességet

Az adóhivatal online rendszerében már 33 ezren kérték a családi kedvezményt, és több mint 22 ezer édesanya is itt jelezte…

11. 01. 2026 | Magyarország | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
11. 01. 2026 | Magyarország | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Amerikában kezdenek eldurvulni a tiltakozások

Minneapolisban a rendőrök többeket letartóztattak, miután tüntetők megpróbáltak behatolni egy szállodába, amelyről azt gondolták, hogy ott szövetségi bevándorlási tiszteket szállásoltak…

11. 01. 2026 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
11. 01. 2026 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Zelenszkij már elfogadná az amerikai javaslatokat

Ukrajna vizsgálja az Egyesült Államoknak azt a javaslatát, hogy szabad gazdasági övezet hozzanak létre a Donyec-medencében a háború lezárása után…

11. 01. 2026 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
11. 01. 2026 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket


Újabb merénylet az európai gazdák ellen

A brüsszeli Mercosur-megállapodás újabb merénylet az európai gazdák és agrárium ellen – írja Nagy István agrárminiszter a közösségi oldalán.

10. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
10. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Lesz elég üzemanyag a magyar töltőállomásokon

A rendkívüli hóhelyzet átmenetileg lassítja a Mol-csoport egyes vasúti teherszállítmányait, azonban Magyarország üzemanyag-ellátása biztosított – közölte a Mol.

10. 01. 2026 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
10. 01. 2026 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Meloni: itt az idő, hogy beszéljünk Oroszországgal

Azt hiszem, elérkezett az ideje, hogy Európa beszéljen Oroszországgal a háborúról – hangoztatta Giorgia Meloni olasz miniszterelnök az év eleji…

10. 01. 2026 | Világ | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
10. 01. 2026 | Világ | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Európának joga van nemet mondani az Egyesült Államoknak

Jean-Noël Barrot francia külügyminiszter „jogot” követelt az európaiaknak arra, hogy „nemet mondhassanak” történelmi szövetségesüknek, az Egyesült Államoknak, ha szerintük valamely…

10. 01. 2026 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
10. 01. 2026 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket


Mi jön a liberális világrend után?

Mi jön a liberális világrend után, és mit jelent ez Európa számára? Erről beszélgetett Orbán Balázs, a magyar miniszterelnök politikai…

10. 01. 2026 | Vélemény | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
10. 01. 2026 | Vélemény | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Olcsóbban tankoltunk, mint a szomszédos országokban élők

Decemberben is teljesült a kormány elvárása, a magyar családok kedvezőbb áron tankolhattak, mint a szomszédos országokban élők, mindkét üzemanyagtípus esetén…

09. 01. 2026 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
09. 01. 2026 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Az energiacégek felkészültek a kemény fagyra

Az extrém hidegben, az extrém terhelés mellett a biztonság a legfontosabb – mondta el a vezetékek karbantartásáért felelős szakemberekkel végzett…

09. 01. 2026 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
09. 01. 2026 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Ezen a napon ingyen látogathatjuk a múzeumokat

Ingyenesen látogathatóak lesznek a magyar kultúra napján a Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központ tagintézményei, továbbá a Szépművészeti Múzeum, a Néprajzi…

09. 01. 2026 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
09. 01. 2026 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket


Brüsszel kiborult Musk „perverz” MI-chatbotja miatt

Az Európai Unió fokozza a nyomást az X közösségi oldallal szemben, miután a platformon mesterséges intelligenciával (MI) előállított, gyermekeket ábrázoló,…

09. 01. 2026 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
09. 01. 2026 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

BKV: több mint 2 millió forintot fizetett a tavalyi rekorder bliccelő

A budapesti közösségi közlekedést használók többsége szabályosan, érvényes jeggyel vagy bérlettel utazik, de 2025-ben a Budapesti Közlekedési Központ adatai szerint…

09. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
09. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Moszkva bevetette a gyilkos szuperfegyverét

Oresnyik típusú hiperszonikus rakétát vetett be az orosz hadsereg péntekre virradóra az ukrajnai kritikus célpontokra mért tömeges csapás során –…

09. 01. 2026 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
09. 01. 2026 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Trump szerint Orbán példaként szolgál az egész világnak

Az ön merész vezetése példaként szolgál az egész világ számára – írta Donald Trump amerikai elnök az Orbán Viktor miniszterelnöknek…

09. 01. 2026 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
09. 01. 2026 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Otthon Start: megfizethető lakások tízezrei érkeznek

Az Otthon Starttal új, megfizethető lakások tízezrei érkeznek, ez pedig megtörte a lakásárakat is; Budapesten megindult a lakásárak csökkenése –…

09. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
09. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Szlovákia

Orbán szövetségese egyre nagyobb bajban van

02. 01. 2026 | 0 megjegyzéseket

Moldovai bűnözők robbantgatnak Szlovákiában?

02. 01. 2026 | 0 megjegyzéseket

Csúcson a szlovák–magyar kapcsolatok?

24. 12. 2025 | 0 megjegyzéseket

Fico egy hullámhosszon van Orbánnal

17. 12. 2025 | 0 megjegyzéseket

Vélemény

Dől a pénz Brüsszelből a Soros-médiába

09. 01. 2026 | 0 megjegyzéseket

A baloldal garantálja a magas energiaárakat

08. 01. 2026 | 0 megjegyzéseket

Most dől el, hogy kié lesz Magyarország

06. 01. 2026 | 0 megjegyzéseket

A progresszív média a háborúnak tapsol

05. 01. 2026 | 0 megjegyzéseket

Modern rabszolgatartók Ukrajnában

05. 01. 2026 | 0 megjegyzéseket


HS

LIVE

Ön egy olyan cikkhez fér hozzá, amelynek tartalma 18 éven felüli személyeknek szól.

Megerősítem, hogy elmúltam 18 éves
Nem vagyok 18 évesnél idősebb.