A bankok ellenzik az ingyenes készpénzfelvételi limit emelését
A Magyar Bankszövetség határozottan ellenzi az ingyenes készpénzfelvételi limit emelését, mivel lényegesen több kárt okoz a társadalomnak és a gazdaságnak, mint amennyi hasznot hoz az államnak – szögezte le az MTI-nek pénteken küldött közleményében a szervezet.
Mint írták, a hamarosan a parlament elé kerülő törvényjavaslat lényegesen nagyobb közvetett költséggel jár, mint amekkora a látszólagos közvetlen haszna. Amíg fennáll az Európában kiemelkedően magas, 0,9 százalékos, minden ATM-es pénzfelvételt terhelő adó (tranzakciós illeték), addig a tervezett intézkedés csak a banki elvonások emelésének egy újabb módja. Fontos kiemelni, hogy a banki ügyfelek számára ingyenes készpénzfelvétel után a bankoknak ezt az adót ugyanúgy be kell fizetniük, mint a limit feletti készpénzfelvételek után. A készpénzfelvétel ingyenességét végső soron a hazai bankrendszer és így közvetetten minden ügyfél fizeti meg – köztük a készpénzt nem használó ügyfelek is.
A bankszövetség kifejtette: a pénzforgalom digitalizálása megállíthatatlan világtrend, amiben Magyarország több tekintetben is élen jár. Ezt a kedvező helyzetet a kormány, a jegybank és a bankszektor közös erőfeszítései alapozták meg – a most bejelentett intézkedés szembemegy ezekkel az kezdeményezésekkel. Az azonnali átutalás, a Qvik bevezetése, vagy a fejlett érintéses fizetési infrastruktúra mind előremutató, a gazdasági szereplők – így a magánszemélyek – számára jelentős hasznot hajtó, óriási költségű, részben állami fejlesztések.
Kitértek arra is, hogy a gyors gazdasági fejlődést elérő országok közös tulajdonsága a digitális pénzforgalmi megoldások térnyerése, így az érmékre és a bankjegyekre már szinte múzeumi tárgyként tekintenek. Ennek természetes következménye az adóelkerülés visszaszorulása és a gazdaság lendületbe hozása. A szakmai tanulmányok és elemzések is kizárólag ezt az irányt tartják követendő példának. A tapasztalati számok is alátámasztják, hogy a magyar társadalom is alkalmazkodott ehhez a folyamathoz: az elmúlt 12 évben az elektronikus fizetések aránya megháromszorozódott, miközben a készpénzes tranzakciók aránya folyamatosan csökkent. Mint kiemelték, a készpénzhasználat ezzel szemben jelenleg évente 400 milliárd forint társadalmi költséggel jár Magyarországon, a visszaszorításában ekkora megtakarítási potenciál van, az ösztönzése pedig tovább növeli ezt a költséget.
A fekete- és szürkegazdaság és a pénzmosás is készpénz-alapúak, a most tervezett intézkedés kedvez ezeknek a társadalmilag nagyon káros jelenségeknek. Ezáltal a módosítás Magyarország pénzmosás és terrorizmus-finanszírozás elleni intézkedéseinek megítélését is ronthatja, miközben a gazdaság növekedési pályára állítása és az ország nemzetközi befektetői megítélésének fenntartása érdekében kerülni kell minden olyan intézkedést, amely rontja hazánk pénzmosás megelőzési szempontú megítélését, és magában hordozza Magyarország leminősítésének lehetőségét – hangsúlyozta a szövetség.
A Magyar Bankszövetség a havi díjmentes ATM-használati limit emelése helyett a tranzakciós illeték csökkentését javasolja, amely lényegesen kedvezőbb hatást gyakorolna a lakosság és a vállalatok/intézmények költségeire – összegezte álláspontját a szervezet.
A Tisza elárulta a magyar egyetemistákat
Tarr Zoltán, a Tisza Párt alelnöke és európai parlamenti delegációjának a vezetője „megint belerúgott a magyar egyetemistákba” – mondta el…
Drasztikus drágulást hozna a leválás az orosz energiáról
Ha Brüsszel tervei szerint Magyarország teljes egészében leválna az orosz gázról, az a rezsiköltségek drasztikus emelkedését, a rezsicsökkentés végét jelentené…
Illegális migráció: lassan egész Európa minket követ
Európa valamennyi tagállama valamilyen módon védekezni kezdett az illegális migráció negatív hatásai ellen – mondta Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági…
Magyarország veszélyes ukrán beavatkozásokra számíthat
A magyar nagykövetet szerdán bekérették az ukrán külügyminisztériumba, és az ott elhangzottak alapján fel kell arra készülni, hogy Kijev folytatni…
Megugrott a kátyúk száma. Mire ügyeljünk?
Az elmúlt napokban az időjárás változása, a napi hőingás hatására hirtelen megnőtt az utakon a kátyúk száma, a kisebb-nagyobb gödrök…
Vádat emeltek Budapest főpolgármestere ellen a Pride miatt
A Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség vádat emelt és pénzbüntetés kiszabását indítványozza Karácsony Gergely főpolgármester ellen, mert tavaly nyáron…
Európa elutasítja Ukrajna gyorsított uniós csatlakozását
Brüsszel már 2027-ben – a csatlakozási feltételek teljesítése előtt – felvenné Ukrajnát az EU-ba, az uniós polgárok háromnegyede azonban elutasítja…
Rekordévet zárt a magyar turizmus. Mi a titkunk?
2025-ben újabb rekordévet zárt a magyar turizmus: közel 20 millió vendég mintegy 47 millió vendégéjszakát töltött a magyarországi szálláshelyeken –…
Orbán Viktor: Magyarország lett Ukrajna új céltáblája
Az ukrán vezetés átlépett egy határt, mi nem kerestük a konfliktust, mégis napok óta Magyarország a céltábla – figyelmeztet Orbán…
Veszélyben a rezsicsökkentés
A rezsicsökkentés veszélyben van, Brüsszel döntött, és már jövőre, 2027-ben le akarják Európát választani az orosz gázról és olajról –…
Újra megjelent a madárinfluenza
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma Békés megyében két báromfitelepen magas patogenitású madárinfluenza vírus jelenlétét igazolta, az érintett állományok felszámolása…
Brüsszel a drogokat is ránk akarja erőltetni
A drogliberalizációt is ránk akarja kényszeríteni Brüsszel – figyelmeztet Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter.
Hihetetlen, mi miatt kötött bele Brüsszel a magyarokba
Magyarország megsértette az uniós jogot, valamint a lojális együttműködés elvét azáltal, hogy a kannabisz besorolásával kapcsolatban az Európai Uniónak az…
























