Magyarország nem kér az ukrán agrártermékekből
Brüsszel továbbra is az ukrán érdekeket fogja szem előtt tartani, ezért Magyarország továbbra is fenntartja a saját hatáskörben bevezetett importtilalmat – mondta el Nagy István agrárminiszter az uniós tagállamok minisztereiből álló Mezőgazdasági és Halászati Tanács hétfői ülésével kapcsolatban.
Nagy István az agrárpiaci helyzet kapcsán jelezte, hogy „nem csökken a háborús pszichózis”, a dán elnökség az uniós agrárpiacok helyzete és az európai gazdák aktuális problémái helyett arra kér javaslatokat a tagállamoktól, hogy hogyan lehetne Ukrajnát támogatni az európai uniós termelési sztenderdeknek történő megfelelésben. Teszik mindezt nem sokkal azután, hogy a bizottság javaslatára az Európai Unió extra magas kvótákban állapodott meg az Európai Unió és Ukrajna szabadkereskedelmi megállapodásának elfogadása során – tette hozzá.
A magyar agrárminiszter hangsúlyozta: szó sem lehet arról, hogy Brüsszel az európai és a magyar gazdák forrásainak kárára támogassa Ukrajnát. „Ehelyett sokkal inkább arról kellene beszélni, hogy a megállapodás alapján Ukrajnából bejövő, például 35 ezer tonna méz milyen hatással lesz az uniós méhészeti ágazatra, vagy a 120 ezer tonna baromfi mit jelent majd az uniós baromfiágazat számára, esetleg miként tudnak megbirkózni az uniós gabonatermelők az 1 millió 300 ezer tonna búzával, illetve mit fog okozni a kukorica esetében a nulla vámtétel az uniós termelőknek” – fogalmazott. Hozzátette: szlovák és román minisztertársaival be fogják mutatni a tanácsnak a múlt héten beküldött közös levelüket, amelyekben speciális védelmet kértek a határ menti tagállamok gazdálkodóinak az ukrán importtal szemben.
A Tisza elárulta a magyar egyetemistákat
Tarr Zoltán, a Tisza Párt alelnöke és európai parlamenti delegációjának a vezetője „megint belerúgott a magyar egyetemistákba” – mondta el…
Drasztikus drágulást hozna a leválás az orosz energiáról
Ha Brüsszel tervei szerint Magyarország teljes egészében leválna az orosz gázról, az a rezsiköltségek drasztikus emelkedését, a rezsicsökkentés végét jelentené…
Illegális migráció: lassan egész Európa minket követ
Európa valamennyi tagállama valamilyen módon védekezni kezdett az illegális migráció negatív hatásai ellen – mondta Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági…
Magyarország veszélyes ukrán beavatkozásokra számíthat
A magyar nagykövetet szerdán bekérették az ukrán külügyminisztériumba, és az ott elhangzottak alapján fel kell arra készülni, hogy Kijev folytatni…
Megugrott a kátyúk száma. Mire ügyeljünk?
Az elmúlt napokban az időjárás változása, a napi hőingás hatására hirtelen megnőtt az utakon a kátyúk száma, a kisebb-nagyobb gödrök…
Vádat emeltek Budapest főpolgármestere ellen a Pride miatt
A Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség vádat emelt és pénzbüntetés kiszabását indítványozza Karácsony Gergely főpolgármester ellen, mert tavaly nyáron…
Európa elutasítja Ukrajna gyorsított uniós csatlakozását
Brüsszel már 2027-ben – a csatlakozási feltételek teljesítése előtt – felvenné Ukrajnát az EU-ba, az uniós polgárok háromnegyede azonban elutasítja…
Rekordévet zárt a magyar turizmus. Mi a titkunk?
2025-ben újabb rekordévet zárt a magyar turizmus: közel 20 millió vendég mintegy 47 millió vendégéjszakát töltött a magyarországi szálláshelyeken –…
Orbán Viktor: Magyarország lett Ukrajna új céltáblája
Az ukrán vezetés átlépett egy határt, mi nem kerestük a konfliktust, mégis napok óta Magyarország a céltábla – figyelmeztet Orbán…
Veszélyben a rezsicsökkentés
A rezsicsökkentés veszélyben van, Brüsszel döntött, és már jövőre, 2027-ben le akarják Európát választani az orosz gázról és olajról –…
Újra megjelent a madárinfluenza
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma Békés megyében két báromfitelepen magas patogenitású madárinfluenza vírus jelenlétét igazolta, az érintett állományok felszámolása…
Brüsszel a drogokat is ránk akarja erőltetni
A drogliberalizációt is ránk akarja kényszeríteni Brüsszel – figyelmeztet Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter.
Hihetetlen, mi miatt kötött bele Brüsszel a magyarokba
Magyarország megsértette az uniós jogot, valamint a lojális együttműködés elvét azáltal, hogy a kannabisz besorolásával kapcsolatban az Európai Uniónak az…
























