LEGOLVASOTTABB











Útjára indítják a Digitális Polgári Körök első országjárását

A Digitális Polgári Körökben már több mint 90 ezren vagyunk, közülük tízezrek csatlakoztak hozzánk a Békemeneten, ezért úgy döntöttünk, útjára indítjuk a Digitális Polgári Körök első országjárását – közölte Orbán Viktor miniszterelnök a Facebook-oldalán.

Orbán Viktor szerint már az online térben is a béke hangja a legerősebb (Fotó: SITA/AP/Erdős Dénes)
❚❚

Orbán Viktor azt írta: október 23-án nemcsak Budapest utcáin, de az online térben is a béke hangja volt a legerősebb. Hozzátette, „indulunk, hogy közösen naggyá tegyük Magyarországot”. A miniszterelnök a bejegyzéséhez csatolta az országjárás honlapját is, amely szerint a roadshow november 15-én Győrbe, november 29-én Nyíregyházára, december 6-án Kecskemétre, december 13-án Mohácsra, december 20-án pedig Szegedre érkezik. A weboldalon az is olvasható, hogy az eseményen való részvétel ingyenes, azonban kizárólag regisztrált DPK-tagok számára látogatható.

A Századvég politikai elemzési igazgatója, Kiszelly Zoltán a Magyar Nemzetnek adott interjúban jelezte: minden idők legnagyobb Békemenete megerősítette a kormánypárti szavazókat, akik azt látták a híradókban, a képeken, hogy óriási tömeg támogatja a kormány békepárti politikáját. Hozzátette, a csütörtöki Békemeneten látott tömeg az ellenzéki közvélemény-kutatókba vetett bizalmat is megrengeti: a balliberális kutatók ugyanis rendre arról közölnek kutatásokat, hogy a Tisza Párt vezet, a számháborút mégis a kormánypártok nyerték meg csütörtökön.

Küldj nekünk tippet




„Jézus Hadserege”: az Isten nevében elkövetett rémálom

Kevés dolog árulkodik jobban a vallás nevében elkövetett visszaélések romlottságáról, mint a brit „Jézus Hadseregének” a története – egy szektáé,…

26. 10. 2025 | Vélemény | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Útjára indítják a Digitális Polgári Körök első országjárását

A Digitális Polgári Körökben már több mint 90 ezren vagyunk, közülük tízezrek csatlakoztak hozzánk a Békemeneten, ezért úgy döntöttünk, útjára…

26. 10. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
26. 10. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Kijózanító olasz hidegzuhany Ukrajnának

Olaszország támogatja Ukrajnát, de nem áll háborúban Oroszországgal – hangoztatta Antonio Tajani miniszterelnök-helyettes, külügyminiszter hangsúlyozva, hogy Róma nem ad Samp/T…

26. 10. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
26. 10. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Amerikai rémálom: Kamala visszatér

Kamala Harris volt amerikai alelnök kilátásba helyezte, hogy megint indul valamelyik elnökválasztáson.

26. 10. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
26. 10. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Hatalmas árkülönbségek a magyar lakáspiacon

A panellakások stabilan őrzik népszerűségüket a magyarországi lakáspiacon, az áraik azonban széles skálán mozognak: az ingatlan.com aktuális kínálata alapján akadnak…

26. 10. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
26. 10. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket


Vasárnap kezdődik a téli időszámítás

Vasárnap kezdődik a téli időszámítás, az órákat hivatalosan hajnali háromról két órára állítják át. Az óraigazítás néhány belföldi és nemzetközi…

25. 10. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
25. 10. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Életfogytig tartó börtönre ítélték a gyermekgyilkos migránst

Először ítéltek a legszigorúbb büntetésre, tényleges életfogytig tartó szabadságvesztésre egy nőt Franciaországban a 27 éves algériai Dahbia Benkired személyében, akit…

25. 10. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
25. 10. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

A háborúpártiak elvágnának minket az orosz gáztól és olajtól

Keir Starmer brit miniszterelnök szerint megállapodás született az Ukrajna megsegítése érdekében cselekvésre kész országok koalíciójának pénteki londoni csúcstalálkozóján arról, hogy…

25. 10. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
25. 10. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Ennyien voltak valójában az október 23-ai tüntetéseken

Az október 23-ai nemzeti ünnep biztonságos lebonyolításáért felelős operatív törzs összegezte az október 22-ei, illetve 23-ai központi rendezvények résztvevői létszámait…

25. 10. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
25. 10. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket


A titkosszolgálat célkeresztjében a szlovák liberális média

A szlovák liberális média képviselői most attól rettegnek, hogy felelősségre vonhatják őket az államellenes tevékenységükért.

24. 10. 2025 | Vélemény | 5 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
24. 10. 2025 | Vélemény | 5 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Zöld délibáb: az elektromos autók mögötti valóság

A klímatudatos jövő egyik legfényesebbre polírozott szimbóluma az elektromos autó. Csillogó reklámok és politikai kampányok hirdetik: az elektromos autó maga…

24. 10. 2025 | Frissítve 24. 10. 2025 | Vélemény | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
24. 10. 2025 | Frissítve 24. 10. 2025 | Vélemény | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Ma Londonban gyűlnek össze a háborús uszítók

Csúcstalálkozót tartanak pénteken Londonban az Ukrajna megsegítése érdekében cselekvésre kész országok koalíciójának vezetői. A londoni külügyminisztérium tájékoztatása szerint a konferencián…

24. 10. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
24. 10. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Putyin durva válaszcsapással fenyegeti Ukrajnát

„Nagyon komoly” válasz fog érkezni, ha Tomahawk manőverező robotrepülőgépekkel vagy más nagy hatótávolságú fegyverrel Oroszország területének mélyére mérnének csapást –…

24. 10. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
24. 10. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket


Csak idén 20,5 milliárd eurót ajándékozunk az ukránoknak

Ukrajna belátható időn belül rendelkezni fog a szükséges pénzügyi erőforrásokkal ahhoz, hogy hatékonyan megvédje magát az orosz agressziótól – jelentette…

24. 10. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
24. 10. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Orbán: Magyarország nem akar háborúba menni, és nem is fog

Magyarországnak van világháborús tapasztalata, ezért nem akar háborúba menni, és nem is fog – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök Brüsszelben,…

24. 10. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
24. 10. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Brazília lehet az első liberális diktatúra

A brazil kormány legújabb lépése a „Tisztelet platformjának” az elindításával a latin-amerikai országot a totalitarizmus útjára terelte. A náci és…

25. 10. 2025 | Vélemény | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
25. 10. 2025 | Vélemény | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

„A szaúdiak maradjanak a sivatagban, és tevegeljenek tovább”

Megsértette Szaúd-Arábiát, majd bocsánatot kért szavaiért Becalel Szmotrics izraeli pénzügyminiszter, a telepesek Vallásos Cionisták nevű ultranacionalista pártjának elnöke.

24. 10. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
24. 10. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

A napelemes rendszerek már 14 ezer családnál üzemelnek

A Napenergia plusz programban nyertes 21 ezer családból 14 ezernél már üzemelnek a modern napelemes rendszerek – közölte a magyar…

24. 10. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
24. 10. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket




HS

LIVE

Ön egy olyan cikkhez fér hozzá, amelynek tartalma 18 éven felüli személyeknek szól.

Megerősítem, hogy elmúltam 18 éves
Nem vagyok 18 évesnél idősebb.