LEGOLVASOTTABB











Szijjártó: Amerika nem mondott le a budapesti békecsúcsról

Az Egyesült Államok nem mondott le a Budapestre tervezett békecsúcsról Oroszországgal, egyedül az időzítés kérdéses, viszont az előkészítés az álhírekkel szemben továbbra is folyamatban van – közölte Szijjártó Péter magyar külügyminiszter miután szerdán Washingtonban találkozott az amerikai kollégájával.

Szijjártó Péter magyar külügyminiszter szerint hamisak azok a híresztelések, amelyek arról szóltak, hogy megszakadtak volna a budapesti békecsúcs előkészületeiről szóló tárgyalások (Fotó: SITA/AP/Vadim Ghirda)
❚❚

A tárcavezető a Marco Rubióval folytatott egyeztetését követően arról számolt be, hogy az Egyesült Államok egyáltalán nem adta fel a békecsúcs megrendezésére irányuló törekvését, az egyetlen kérdés ezzel kapcsolatban az időzítés, ugyanis azt szeretnék, ha a találkozó igazi eredményt tudna hozni, amely mindenki számára megnyugtató és közelebb hozhatja a hosszú távon fenntartható békét Közép-Európában. „Tehát az nem kérdés, hogy akarnak-e béke-csúcstalálkozót. Az sem kérdés, hogy lesz-e. A kérdés csakis az időzítés, hogy mikorra sikerül az előkészítést egy olyan fázisba hozni, hogy a csúcstalálkozó egészen biztosan valami pozitív eredménnyel tudjon végződni a béketeremtés szempontjából” – mondta.

Folynak az előkészületek

„Ez azt is jelenti, hogy az előkészületek folyamatosak. Azaz hamisak azok a hírek, álhírek, híresztelések, amelyek arról szóltak, hogy itt megszakadtak volna a tárgyalások, feladták volna az előkészületeket, és ennyi lett volna az egész. Ez nem igaz, ez hazugság, ez álhír” – folytatta. „Az előkészítés továbbra is zajlik. A két külügyminiszter kapcsolatban van egymással, s folytatják azt a munkát, amelynek nyomán el kell jutni majd oda, hogy egy békecsúcstalálkozó sikeres tudjon lenni” – tette hozzá, és úgy vélekedett, hogy mindez „a békepártiaknak nagyon jó hír, a háborúpártiaknak rossz hír”.

Az, hogy ha sikerül előkészíteni a békecsúcsot, akkor az Budapesten lesz, nem is kérdés. Tehát ez fel sem merül kérdésként, az amerikaiak továbbra is nagyon nagyra becsülik, értékelik Magyarország békepárti politikáját. Értékelik, hogy Magyarország minden létező módon megpróbál hozzájárulni a béke megteremtéséhez Közép-Európában” – fogalmazott.

Barát és szövetséges

„Abszolút barátként és szövetségesként kezelnek minket, s ez igaz kormányzati, intézményi szinten és igaz személyi vonatkozásban is. Tehát azt is elmondta a kollégám, hogy az Egyesült Államok elnöke Magyarország miniszterelnökét abszolút a barátjának, a szövetségesének tartja, és nagyon várják egyébként a miniszterelnök látogatását majd november elején itt, Washingtonban” – fűzte hozzá.

Szijjártó Péter kiemelte, hogy szó volt Orbán Viktor tervezett látogatásáról is, és aláhúzta, hogy Donald Trump számít a magyar miniszterelnök meglátásaira az ukrajnai háborúval összefüggésben. „Fontosak vagyunk ebből a szempontból az amerikaiaknak, Marco Rubio ezt is világossá tette most a számomra” – tudatta.

Gazdasági együttműködés

Szijjártó bejelentette, hogy a vizit során olyan nagy megállapodást fognak aláírni, amely új dimenzióba lépteti a magyar–amerikai gazdasági és energetikai együttműködést, ennek részleteit sikerült tisztázni. Kifejtette, hogy Magyarország a nukleáris kapacitásai bővítésében érdekelt, és ennek során számítanak az Egyesült Államokra, az amerikai technológiára is. Emlékeztetett arra, hogy a jövőben az orosz mellett amerikai nukleáris fűtőelemeket is vásárolni kívánnak, illetve tárgyalnak a kis moduláris atomreaktorok esetleges beszerzéséről is. „Emellett lesz egy védelmi ipari, biztonsági típusú része és egy klasszikus gazdasági beruházási fejezete is ennek az együttműködési programnak” – tájékoztatott.

Küldj nekünk tippet




A Tisza elárulta a magyar egyetemistákat

Tarr Zoltán, a Tisza Párt alelnöke és európai parlamenti delegációjának a vezetője „megint belerúgott a magyar egyetemistákba” – mondta el…

29. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Drasztikus drágulást hozna a leválás az orosz energiáról

Ha Brüsszel tervei szerint Magyarország teljes egészében leválna az orosz gázról, az a rezsiköltségek drasztikus emelkedését, a rezsicsökkentés végét jelentené…

29. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
29. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Illegális migráció: lassan egész Európa minket követ

Európa valamennyi tagállama valamilyen módon védekezni kezdett az illegális migráció negatív hatásai ellen – mondta Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági…

29. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
29. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Magyarország veszélyes ukrán beavatkozásokra számíthat

A magyar nagykövetet szerdán bekérették az ukrán külügyminisztériumba, és az ott elhangzottak alapján fel kell arra készülni, hogy Kijev folytatni…

29. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
29. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Megugrott a kátyúk száma. Mire ügyeljünk?

Az elmúlt napokban az időjárás változása, a napi hőingás hatására hirtelen megnőtt az utakon a kátyúk száma, a kisebb-nagyobb gödrök…

29. 01. 2026 | Magyarország | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
29. 01. 2026 | Magyarország | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket


Amerika szerint nélkülük a NATO nem is létezne

A NATO problémái részben az európai védelmi képességek leromlásából származnak – jelentette ki Marco Rubio amerikai külügyminiszter, aki szerint az…

29. 01. 2026 | Világ | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
29. 01. 2026 | Világ | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Vádat emeltek Budapest főpolgármestere ellen a Pride miatt

A Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség vádat emelt és pénzbüntetés kiszabását indítványozza Karácsony Gergely főpolgármester ellen, mert tavaly nyáron…

28. 01. 2026 | Magyarország | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
28. 01. 2026 | Magyarország | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Európa elutasítja Ukrajna gyorsított uniós csatlakozását

Brüsszel már 2027-ben – a csatlakozási feltételek teljesítése előtt – felvenné Ukrajnát az EU-ba, az uniós polgárok háromnegyede azonban elutasítja…

28. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
28. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Liberális lap miatt tört ki a botrány a cseheknél

Tíz cseh médium főszerkesztője nyílt levélben közösen felszólította a külügyminisztériumot, hogy a tárca sajtótájékoztatóira a jövőben engedje be minden médium…

28. 01. 2026 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
28. 01. 2026 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket


Rekordévet zárt a magyar turizmus. Mi a titkunk?

2025-ben újabb rekordévet zárt a magyar turizmus: közel 20 millió vendég mintegy 47 millió vendégéjszakát töltött a magyarországi szálláshelyeken –…

28. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
28. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Kínzás, szexuális erőszak, gyilkosságok. Ez a migráció

Húsz év szabadságvesztésre ítélte egy hollandiai bíróság a 42 éves Amanuel Walidot, akit egy nagy kiterjedésű, rendkívüli brutalitással működő embercsempész-hálózat…

28. 01. 2026 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
28. 01. 2026 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Újabb csapás: kokainnal árasztják el Európát

A szervezett bűnözői hálózatok egyre változatosabb és kifinomultabb módszereket alkalmaznak a kokain Európába juttatására tengeri útvonalakon, ami fokozott nemzetközi együttműködést…

28. 01. 2026 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
28. 01. 2026 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Orbán Viktor: Magyarország lett Ukrajna új céltáblája

Az ukrán vezetés átlépett egy határt, mi nem kerestük a konfliktust, mégis napok óta Magyarország a céltábla – figyelmeztet Orbán…

28. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
28. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket


Veszélyben a rezsicsökkentés

A rezsicsökkentés veszélyben van, Brüsszel döntött, és már jövőre, 2027-ben le akarják Európát választani az orosz gázról és olajról –…

28. 01. 2026 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
28. 01. 2026 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Újra megjelent a madárinfluenza

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma Békés megyében két báromfitelepen magas patogenitású madárinfluenza vírus jelenlétét igazolta, az érintett állományok felszámolása…

28. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
28. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Brüsszel a drogokat is ránk akarja erőltetni

A drogliberalizációt is ránk akarja kényszeríteni Brüsszel – figyelmeztet Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter.

28. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
28. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Szlovákia nem kér Trump Béketanácsából

A szlovák kormányfő, Robert Fico azt javasolja, hogy Szlovákia „nagy köszönettel” utasítsa vissza a tagságot Donald Trump Béketanácsában. Fico az…

27. 01. 2026 | Szlovákia | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
27. 01. 2026 | Szlovákia | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Hihetetlen, mi miatt kötött bele Brüsszel a magyarokba

Magyarország megsértette az uniós jogot, valamint a lojális együttműködés elvét azáltal, hogy a kannabisz besorolásával kapcsolatban az Európai Uniónak az…

27. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
27. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Szlovákia

Orbán szövetségese egyre nagyobb bajban van

02. 01. 2026 | 0 megjegyzéseket

Moldovai bűnözők robbantgatnak Szlovákiában?

02. 01. 2026 | 0 megjegyzéseket

Csúcson a szlovák–magyar kapcsolatok?

24. 12. 2025 | 0 megjegyzéseket

Fico egy hullámhosszon van Orbánnal

17. 12. 2025 | 0 megjegyzéseket

Vélemény

Gyimesi: veszélyes határhoz érkeztünk

16. 01. 2026 | 0 megjegyzéseket

Orosz gáz: szlovák csapda, magyar előny

11. 01. 2026 | 0 megjegyzéseket

Mi jön a liberális világrend után?

10. 01. 2026 | 0 megjegyzéseket

Dől a pénz Brüsszelből a Soros-médiába

09. 01. 2026 | 0 megjegyzéseket

A baloldal garantálja a magas energiaárakat

08. 01. 2026 | 0 megjegyzéseket


HS

LIVE

Ön egy olyan cikkhez fér hozzá, amelynek tartalma 18 éven felüli személyeknek szól.

Megerősítem, hogy elmúltam 18 éves
Nem vagyok 18 évesnél idősebb.