LEGOLVASOTTABB











Trump két napon belül dönt a budapesti békecsúcsról

Donald Trump két napon belül ígért döntést a Vlagyimir Putyin orosz elnökkel tervezett találkozót illetően – az amerikai elnök erről a Fehér Házban beszélt kedden újságírói kérdésre. Egyre több azonban az ezzel kapcsolatos bizonytalanság.

„Nem akarok egy elvesztegetett találkozót, nem akarok elvesztegetett időt” – nyilatkozta a budapesti békecsúccsal kapcsolatban Donald Trump amerikai elnök (Fotó: SITA/AP/Manuel Balce Ceneta)
❚❚

Donald Trump azokra a korábbi értesülésekre reagálva, miszerint a közeli jövőben nem történik meg a Budapestre tervezett találkozója az orosz államfővel, azt mondta, hogy „rengeteg dolog történhet”, és nem határoztak erről a kérdésről. Hozzátette, hogy a háború frontján is „rengeteg dolog történik”. Az elnök a tervezett eseményre utalva azt is kijelentette, „nem akarok egy elvesztegetett találkozót, nem akarok elvesztegetett időt, így meglátjuk, hogy mi történik”. Ugyanakkor optimizmusát hangoztatta és kijelentette, hogy lát esélyt a tűzszünetre. „Azt gondolom, hogy Putyin véget akar vetni a háborúnak, és azt gondolom, hogy Zelenszkij is véget akar vetni neki, én pedig úgy gondolom, hogy véget fog érni”.

A Fehér Ház és az amerikai külügyminisztérium illetékesei az MTI kérdésére kedden közölték, hogy hétfőn Marco Rubio amerikai és Szergej Lavrov orosz külügyminiszter „termékeny” megbeszélést folytatott telefonon, és ennek nyomán nincs szükség további személyes találkozóra, valamint arról is tájékoztatást adtak, hogy „nincs tervben Trump elnök számára találkozó Putyin elnökkel a közeljövőben”.

„A következő békecsúcs bejelentésének percében tudni lehetett, hogy nagyon sokan nagyon sok mindent meg fognak tenni annak érdekében, hogy ez a csúcs ne történjen meg” – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden éjjel a Facebook-oldalán. A miniszter kiemelte: „A háborúpárti politikai elit és médiájuk mindig ezt csinálja az olyan fontos események előtt, amelyek a háború és béke ügyében döntőek lehetnek.” „Így van ez az Európai Tanács minden ülése előtt. Így van ez a szankciós csomagokról vagy az európai békekeretről szóló döntés előtt. Nincs új a nap alatt” – fogalmazott. „Most is egészen addig, amíg a csúcstalálkozó létre nem jön, lesz megint tucatnyi szivárogtatás, álhír és nyilatkozat arról, hogy nem is lesz csúcstalálkozó” – áll a tárcavezető bejegyzésében.

Küldj nekünk tippet




A progresszívek elvárják tőled, hogy meghalj…

Ó, a progresszív világ csodái! Abortusz, eutanázia, kötelező mRNS-oltások – mindez természetesen a szabadság és a tolerancia jegyében. Ja, és…

22. 10. 2025 | Vélemény | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Békemenet: Brüsszel akar dönteni a jövőnkről

Azért van szükség a Békemenetre, mert Brüsszelből akarják eldönteni, hogy mi történjen Magyarországon; a mostani a legelsőhöz lesz hasonló, hiszen…

22. 10. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
22. 10. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Újabb nagy orosz légicsapás Kijevre, halálos áldozatok

Az orosz hadsereg rakétákkal és drónokkal támadott ukrajnai célpontokat szerdára virradóra, az eddigi adatok szerint több ember meghalt vagy megsebesült,…

22. 10. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
22. 10. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Fico: az EU meghiúsítaná a budapesti békecsúcsot

A szlovák kormányfő, Robert Fico szerint világos bizonyítékok vannak arra, hogy egyesek meg akarják akadályozni Donald Trump amerikai elnök és…

22. 10. 2025 | Szlovákia | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
22. 10. 2025 | Szlovákia | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Egyre több a migráns a magyar határnál

A múlt évi adatokhoz képest növekedés tapasztalható az illegális bevándorlók számában a magyar határon – mondta a déli határhelyzetre irányuló…

22. 10. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
22. 10. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket


Így vernek át minket a cégek a garanciaidővel

Több cég is lerövidíti a garancia idejét, állapította meg a Pest Vármegyei Főügyészség vizsgálata, amelynek során a jótállás időtartamának betartását…

22. 10. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
22. 10. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Oroszország, Kína és India véget vet az amerikai dominanciának

Oroszország, Kína és India arra törekednek, hogy nézeteltéréseiket félretéve együtt ellensúlyozhassák az Egyesült Államok hatalmát – hangzott el a Magyar…

22. 10. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
22. 10. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

A hibás döntések miatt a gyerekek a Covid legnagyobb áldozatai

A gyerekek nagyon nagy árat fizettek a koronavírus-járvány idején a társadalom többi tagjának megóvásáért – mondta Boris Johnson volt brit…

22. 10. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
22. 10. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Ki Brüsszel favoritja a magyarországi választásokon?

Teljesen világos, hogy az Európai Unió tagállamainak egy része és a brüsszeli intézmények kit támogatnak a jövő évi magyar választásokon,…

22. 10. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
22. 10. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket


Trump két napon belül dönt a budapesti békecsúcsról

Donald Trump két napon belül ígért döntést a Vlagyimir Putyin orosz elnökkel tervezett találkozót illetően – az amerikai elnök erről…

22. 10. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
22. 10. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Huszonegy évet kapott a szlovák kormányfő merénylője

A szlovák kormányfő, Robert Fico elleni merénylet végrehajtója, Juraj Cintula különösen súlyos terrorcselekmény elkövetéséért bűnös, amiért kedden 21 év börtönbüntetésre…

21. 10. 2025 | Szlovákia | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
21. 10. 2025 | Szlovákia | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Hollandia most épp Szlovákiát perelné be

A holland parlament pár nappal ezelőtt úgy határozott, hogy az ország akár pert is indíthat Szlovákia ellen. Ezúttal a szlovák…

21. 10. 2025 | Vélemény | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
21. 10. 2025 | Vélemény | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Diáktámogatásnak álcázzák az LMBTQ-témák népszerűsítését

Az Erasmus+ az uniós büdzsé „aprócska gyöngyszeme”, amelynek az eredeti célja, hogy pénzügyi támogatást nyújtson a főiskolai hallgatók és oktatók…

21. 10. 2025 | Vélemény | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
21. 10. 2025 | Vélemény | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket


Valaki már megint Trump „levadászására” készül

Az amerikai elnökök védelmét ellátó Titkos Szolgálat megerősítette Donald Trump védelmét, miután az elnöki repülőgép által használt floridai repülőtér közelében…

21. 10. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
21. 10. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Brüsszel az ukrajnai háborús konfliktus elhúzásában érdekelt

Az Európai Unió jelenleg az ukrajnai háborús konfliktus elhúzásában érdekelt, minden politikai nyilatkozata, döntése, javaslata azt a célt szolgálja, hogy…

21. 10. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
21. 10. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Így szúrná hátba gazdáinkat az Európai Bizottság

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) határozottan tiltakozik az EU Ukrajnával kötendő szabadkereskedelmi…

21. 10. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
21. 10. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Magyarország harcolni fog Brüsszel legújabb ámokfutása ellen

Magyarország minden politikai és jogi eszközt igénybe fog venni, hogy megakadályozza az orosz energiaimport betiltását célzó REPowerEU-javaslat elfogadását az Európai…

21. 10. 2025 | Magyarország | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
21. 10. 2025 | Magyarország | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Alice Weidel: Németországban nem működik a demokrácia

A nemzet a 21. században is alapja az állampolitikának, és feltétele a demokráciának – mondta Alice Weidel, az Alternatíva Németországért…

21. 10. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
21. 10. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket




HS

LIVE

Ön egy olyan cikkhez fér hozzá, amelynek tartalma 18 éven felüli személyeknek szól.

Megerősítem, hogy elmúltam 18 éves
Nem vagyok 18 évesnél idősebb.