Megtorpant a bérleti díjak növekedése
A bérleti piac az elmúlt hónapokban látványosan átrendeződött, miközben a bérleti díjak növekedése megtorpant, különösen Budapesten – derült ki a Duna House elemzéséből, amelynek részleteit kedden közölték.
A Duna House adatai alapján a befektetési célú eladások aránya az elmúlt egy évben egyértelműen élénkülő képet mutatott, különösen Budapesten: a fővárosban 2024 nyarán még 26–32 százalék között mozgott az ilyen tranzakciók aránya, 2025 nyarára viszont több hónapban is meghaladta a 35–40 százalékot, augusztusban például 41 százalékra ugrott. Ez az elmúlt időszak egyik legmagasabb értéke, és jól jelzi, hogy az Otthon Start program bejelentése után sok befektető döntött a kiszállás mellett – írta a Duna House.
Az elemzés szerint vidéken a tendencia vegyesebb, de ott is érzékelhető volt mozgás: míg 2024-ben jellemzően 23–27 százalék között mozgott a korábbi befektetésként vásárolt ingatlanok eladási aránya, 2025 nyarán és ősszel több vármegyeszékhelyen, így Győrben, Pécsen, Veszprémben, Debrecenben és Szegeden is többször 30 százalék fölé emelkedett, ami szintén fokozódó piaci aktivitásra utal.
„Ez a tendencia jelzi, hogy az Otthon Start program bejelentése látványos piaci alkalmazkodást indított el: egyes befektetők értékesítik meglévő ingatlanjaikat, ami az első lakást vásárlók számára még nagyobb kínálatot eredményezhet. Ennek a fő oka, hogy a program keresletet szív ki a bérleti piacról, ami fékezheti a bérleti díjakat, és stagnálást vagy akár csökkenést is okozhat” – idézi a közlemény Szegő Pétert, a Duna House vezető elemzőjét.
A Tisza elárulta a magyar egyetemistákat
Tarr Zoltán, a Tisza Párt alelnöke és európai parlamenti delegációjának a vezetője „megint belerúgott a magyar egyetemistákba” – mondta el…
Drasztikus drágulást hozna a leválás az orosz energiáról
Ha Brüsszel tervei szerint Magyarország teljes egészében leválna az orosz gázról, az a rezsiköltségek drasztikus emelkedését, a rezsicsökkentés végét jelentené…
Illegális migráció: lassan egész Európa minket követ
Európa valamennyi tagállama valamilyen módon védekezni kezdett az illegális migráció negatív hatásai ellen – mondta Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági…
Magyarország veszélyes ukrán beavatkozásokra számíthat
A magyar nagykövetet szerdán bekérették az ukrán külügyminisztériumba, és az ott elhangzottak alapján fel kell arra készülni, hogy Kijev folytatni…
Megugrott a kátyúk száma. Mire ügyeljünk?
Az elmúlt napokban az időjárás változása, a napi hőingás hatására hirtelen megnőtt az utakon a kátyúk száma, a kisebb-nagyobb gödrök…
Vádat emeltek Budapest főpolgármestere ellen a Pride miatt
A Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség vádat emelt és pénzbüntetés kiszabását indítványozza Karácsony Gergely főpolgármester ellen, mert tavaly nyáron…
Európa elutasítja Ukrajna gyorsított uniós csatlakozását
Brüsszel már 2027-ben – a csatlakozási feltételek teljesítése előtt – felvenné Ukrajnát az EU-ba, az uniós polgárok háromnegyede azonban elutasítja…
Rekordévet zárt a magyar turizmus. Mi a titkunk?
2025-ben újabb rekordévet zárt a magyar turizmus: közel 20 millió vendég mintegy 47 millió vendégéjszakát töltött a magyarországi szálláshelyeken –…
Orbán Viktor: Magyarország lett Ukrajna új céltáblája
Az ukrán vezetés átlépett egy határt, mi nem kerestük a konfliktust, mégis napok óta Magyarország a céltábla – figyelmeztet Orbán…
Veszélyben a rezsicsökkentés
A rezsicsökkentés veszélyben van, Brüsszel döntött, és már jövőre, 2027-ben le akarják Európát választani az orosz gázról és olajról –…
Újra megjelent a madárinfluenza
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma Békés megyében két báromfitelepen magas patogenitású madárinfluenza vírus jelenlétét igazolta, az érintett állományok felszámolása…
Brüsszel a drogokat is ránk akarja erőltetni
A drogliberalizációt is ránk akarja kényszeríteni Brüsszel – figyelmeztet Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter.
Hihetetlen, mi miatt kötött bele Brüsszel a magyarokba
Magyarország megsértette az uniós jogot, valamint a lojális együttműködés elvét azáltal, hogy a kannabisz besorolásával kapcsolatban az Európai Uniónak az…
























