LEGOLVASOTTABB











Szlovákiában a lakosság nagy része konzervatív

Szlovákia lakosságának csaknem a fele ugyan a baloldali, vagyis szociálisan érzékeny gazdaságpolitikával szimpatizál, társadalmai kérdésekben azonban konzervatív világnézetet vall, beleértve a hagyományos értékek, a család és a nemzeti identitás hangsúlyozását.

Michal Šimečka, a balliberális Progresszív Szlovákia elnöke (b.), és Branislav Gröhling, a jobboldali liberálisokat képviselő SaS elnöke (Fotó: SITA)
❚❚

„A legtöbb szlovákiai szavazó – 44 százalék – a gazdasági baloldal eszméivel szimpatizál, ugyanakkor konzervatív világnézettel rendelkezik, beleértve a hagyományos értékek, a család és a nemzeti identitás hangsúlyozását” – derül ki az NMS Market Research ügynökség exkluzív felméréséből, amelyet egyébként az ultraliberális szlovák Sme napilap számára készített. Az NMS Market Research elemzői szerint az említett szegmensben mindhárom jelenlegi kormánypárt – a Smer, a Hlas és az SNS – verseng a szavazókért.

Meglepő tény, hogy bár a közvélemény-kutatásokban jelenleg az ellenzéki Progresszív Szlovákia (PS) mozgalom vezet, körülbelül 22 százalékos támogatottsággal, 2023-as választási programja alapján a politikáját komolyabb kifogások nélkül szavazóinak csupán a 15 százaléka fogadja el. A PS szavazóinak 53 százaléka a balliberális oldalhoz sorolja magát. A másik liberális párt, a Szabadság és Szolidaritás (SaS) a liberális jobboldal egyetlen képviselője Szlovákiában, amelyhez a felmérés szerint azonban a választók csupán 4 százaléka tartozik. Összességében a liberális tábor az NMS megállapítása szerint a szlovák választók alig 22 százalékát teszi ki.

Küldj nekünk tippet




Orosz gáz: szlovák csapda, magyar előny

Az elmúlt évek geopolitikai és energiapiaci fordulatai látványosan kettészakították a közép-európai gázpiacot. Míg az orosz gáztranzit ukrajnai leállításának Szlovákia az…

11. 01. 2026 | Vélemény | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Orbán szerint Brüsszel az európai keresztény civilizáció ellensége

Brüsszel az európai keresztény civilizáció ellensége – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök, pártelnök szombaton Budapesten, a Fidesz 31. kongresszusán.

11. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
11. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

NAV: már 22 ezer édesanya kérte az szja-mentességet

Az adóhivatal online rendszerében már 33 ezren kérték a családi kedvezményt, és több mint 22 ezer édesanya is itt jelezte…

11. 01. 2026 | Magyarország | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
11. 01. 2026 | Magyarország | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Amerikában kezdenek eldurvulni a tiltakozások

Minneapolisban a rendőrök többeket letartóztattak, miután tüntetők megpróbáltak behatolni egy szállodába, amelyről azt gondolták, hogy ott szövetségi bevándorlási tiszteket szállásoltak…

11. 01. 2026 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
11. 01. 2026 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Zelenszkij már elfogadná az amerikai javaslatokat

Ukrajna vizsgálja az Egyesült Államoknak azt a javaslatát, hogy szabad gazdasági övezet hozzanak létre a Donyec-medencében a háború lezárása után…

11. 01. 2026 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
11. 01. 2026 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket


Újabb merénylet az európai gazdák ellen

A brüsszeli Mercosur-megállapodás újabb merénylet az európai gazdák és agrárium ellen – írja Nagy István agrárminiszter a közösségi oldalán.

10. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
10. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Lesz elég üzemanyag a magyar töltőállomásokon

A rendkívüli hóhelyzet átmenetileg lassítja a Mol-csoport egyes vasúti teherszállítmányait, azonban Magyarország üzemanyag-ellátása biztosított – közölte a Mol.

10. 01. 2026 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
10. 01. 2026 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Meloni: itt az idő, hogy beszéljünk Oroszországgal

Azt hiszem, elérkezett az ideje, hogy Európa beszéljen Oroszországgal a háborúról – hangoztatta Giorgia Meloni olasz miniszterelnök az év eleji…

10. 01. 2026 | Világ | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
10. 01. 2026 | Világ | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Európának joga van nemet mondani az Egyesült Államoknak

Jean-Noël Barrot francia külügyminiszter „jogot” követelt az európaiaknak arra, hogy „nemet mondhassanak” történelmi szövetségesüknek, az Egyesült Államoknak, ha szerintük valamely…

10. 01. 2026 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
10. 01. 2026 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket


Mi jön a liberális világrend után?

Mi jön a liberális világrend után, és mit jelent ez Európa számára? Erről beszélgetett Orbán Balázs, a magyar miniszterelnök politikai…

10. 01. 2026 | Vélemény | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
10. 01. 2026 | Vélemény | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Olcsóbban tankoltunk, mint a szomszédos országokban élők

Decemberben is teljesült a kormány elvárása, a magyar családok kedvezőbb áron tankolhattak, mint a szomszédos országokban élők, mindkét üzemanyagtípus esetén…

09. 01. 2026 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
09. 01. 2026 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Az energiacégek felkészültek a kemény fagyra

Az extrém hidegben, az extrém terhelés mellett a biztonság a legfontosabb – mondta el a vezetékek karbantartásáért felelős szakemberekkel végzett…

09. 01. 2026 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
09. 01. 2026 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Ezen a napon ingyen látogathatjuk a múzeumokat

Ingyenesen látogathatóak lesznek a magyar kultúra napján a Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központ tagintézményei, továbbá a Szépművészeti Múzeum, a Néprajzi…

09. 01. 2026 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
09. 01. 2026 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket


Brüsszel kiborult Musk „perverz” MI-chatbotja miatt

Az Európai Unió fokozza a nyomást az X közösségi oldallal szemben, miután a platformon mesterséges intelligenciával (MI) előállított, gyermekeket ábrázoló,…

09. 01. 2026 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
09. 01. 2026 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

BKV: több mint 2 millió forintot fizetett a tavalyi rekorder bliccelő

A budapesti közösségi közlekedést használók többsége szabályosan, érvényes jeggyel vagy bérlettel utazik, de 2025-ben a Budapesti Közlekedési Központ adatai szerint…

09. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
09. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Moszkva bevetette a gyilkos szuperfegyverét

Oresnyik típusú hiperszonikus rakétát vetett be az orosz hadsereg péntekre virradóra az ukrajnai kritikus célpontokra mért tömeges csapás során –…

09. 01. 2026 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
09. 01. 2026 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Trump szerint Orbán példaként szolgál az egész világnak

Az ön merész vezetése példaként szolgál az egész világ számára – írta Donald Trump amerikai elnök az Orbán Viktor miniszterelnöknek…

09. 01. 2026 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
09. 01. 2026 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Otthon Start: megfizethető lakások tízezrei érkeznek

Az Otthon Starttal új, megfizethető lakások tízezrei érkeznek, ez pedig megtörte a lakásárakat is; Budapesten megindult a lakásárak csökkenése –…

09. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
09. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Szlovákia

Orbán szövetségese egyre nagyobb bajban van

02. 01. 2026 | 0 megjegyzéseket

Moldovai bűnözők robbantgatnak Szlovákiában?

02. 01. 2026 | 0 megjegyzéseket

Csúcson a szlovák–magyar kapcsolatok?

24. 12. 2025 | 0 megjegyzéseket

Fico egy hullámhosszon van Orbánnal

17. 12. 2025 | 0 megjegyzéseket

Vélemény

Dől a pénz Brüsszelből a Soros-médiába

09. 01. 2026 | 0 megjegyzéseket

A baloldal garantálja a magas energiaárakat

08. 01. 2026 | 0 megjegyzéseket

Most dől el, hogy kié lesz Magyarország

06. 01. 2026 | 0 megjegyzéseket

A progresszív média a háborúnak tapsol

05. 01. 2026 | 0 megjegyzéseket

Modern rabszolgatartók Ukrajnában

05. 01. 2026 | 0 megjegyzéseket


HS

LIVE

Ön egy olyan cikkhez fér hozzá, amelynek tartalma 18 éven felüli személyeknek szól.

Megerősítem, hogy elmúltam 18 éves
Nem vagyok 18 évesnél idősebb.