Az izraeli hadsereg folytatja Gázaváros lerombolását
Az izraeli hadsereg folytatja Gázaváros elfoglalásának hadműveletét, és lezárta a civil fogalmat az övezet déli részéből az északiba, csak a Gázavárost dél felé, a menekülttáborok felé elhagyók mehetnek – közölte szerdán Aviháj Edri, a hadsereg arabul is beszélő szóvivője.
A szóvivő szerint a hadsereg kommandósai megtalálták a város központjában a palesztin fegyveresek több elhagyott erődítményét, bennük katonai eszközökkel. Az utóbbi napok műveleteiben likvidáltak több „terroristát”, köztük olyanokat, akik éppen fegyverek előállításán dolgoztak titkos műhelyekben. Gázavároson kívül is, az övezet északi részében is megtaláltak több fegyverrejtekhelyet – írta.
A Hamász palesztin iszlamista szervezet által felügyelt gázai egészségügyi minisztérium jelentése szerint szerda hajnal óta 28 palesztin vesztette életét az izraeli támadásokban, a legtöbben Gázavárosban. A minisztérium jelentésében általában nem különbözteti meg a halottak közt a fegyvereseket és a civileket, és most sem tette. Az izraeli közszolgálati rádió, a Kan jelentette, hogy a halottak között van Ahmad Atallah, a Hamász gázai katonai bíróságának elnöke.
Miközben folynak a harcok, Izrael arra vár, hogy a Hamász miként reagál Donald Trump amerikai elnök Gázai övezeti béketervére. Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök már elfogadta a tervet, és számos arab és nem arab ország is üdvözölte azt.
Így számol le Amerika a liberálisokkal
Amerika újabb szintet lép a liberális őrültségek elleni harcban. Az USA elnöke, Donald Trump, akitől a liberálisok már eddig is…
A Tisza Párt az agrártámogatások durva lefaragására készül
Riadó a magyar gazdáknak! Itt az újabb bizonyíték: a Tisza egyértelműen az agrártámogatások csökkentésére készül – hívta fel a figyelmet…
Nyomorba dönt minket Brüsszel háborús stratégiája
Az európai háborús stratégia tévedésen alapul, egy délibáb, össze fog omlani, súlyos következményei lesznek – jelentette ki Orbán Viktor, magyar…
Magyarországot az autóipar mentheti meg
A kormány gazdasági semlegességi stratégiája mára bizonyítottan a jelenleg zajló autóipari forradalom legnagyobb nyertesei közé tette Magyarországot – közölte Szijjártó…
A magyar ellenzék Brüsszel parancsait teljesíti
Karácsony Gergely ismételten világossá tette, hogy a magyar ellenzék a brüsszeli álláspontot képviseli Ukrajna ügyében – írta a budapesti főpolgármester…
Orbán: Brüsszel elhatározta, hogy háborúba megy
Az Európai Unió elhatározta, hogy háborúba megy, ez rossz Magyarországnak és rossz az EU-nak is – mondta Orbán Viktor magyar…