Népirtás támogatásával vádolják a német politikusokat
Német ügyvédek pert indítottak volt és jelenlegi német politikusok ellen – írja a német Junge Welt napilap. A berlini csúcspolitikusokat háborús bűnökkel és a gázai népirtás támogatásával vádolják.
Mi a közös Olaf Scholzban, Boris Pistoriusban, Annalena Baerbockban, Robert Habeckben és Friedrich Merzben? Mindannyiuknak börtönbe kellene kerülniük – legalábbis ha hinni lehet a berlini ügyvédeknek. Múlt pénteken Nadija Samour és Benjamin Düsberg ügyvédek bejelentették, hogy az Európai Jogi Támogatási Központ segítségével büntetőfeljelentést tettek hét volt és jelenlegi kormánytag, valamint négy hadiipari vállalat vezetője és felügyelőbizottsági elnöke ellen. A vád: bűnrészesség a gázai népirtásban, emberiesség elleni bűncselekmények, háborús bűnök.
Konkrétan a tizenegy vádlottat azzal gyanúsítják, hogy támogatták az izraeli apartheid rezsim hadigépezetét fegyverszállításokkal, alkatrészek és pótalkatrészek biztosításával, ami lehetővé tette a gázai népirtást. A több mint 600 lábjegyzettel ellátott, 110 oldalas vádirat számokkal, tényekkel és szakértői nyilatkozatokkal támasztja alá a vádakat. A fent említett politikusokon kívül két jelenlegi miniszter is a vádlottak között van: Johann Wadephul (külügyminiszter) és Katherina Reiche (gazdasági és energetikai miniszter). A fegyvergyártó cégek vezetői közül Jörg Stratmann (Rolls-Royce Solutions GmbH), Alexander Sagel, Susanne Wiegand (Renk Group AG) és Michael Humbek (Dynamit Nobel Defence GmbH) szerepelnek a listán.
A Rolls-Royce leányvállalata az MTU Friedrichshafen GmbH, amely harckocsik, páncélozott szállítók és önjáró tüzérségi járművek motorjait gyártja Németországban és az Egyesült Államokban. Több motorjukat használják izraeli tankokban, például a Merkava vagy az Eitan típusban. Az augsburgi Renk elsősorban katonai járművek hajtásláncainak és futóműveinek gyártásáról ismert. A vádiratban idézett szakértők szerint az izraeli Merkava harckocsik működése elengedhetetlenül függ a Renk-váltóművektől. Ezek nélkül egyetlen tank sem juthatott volna el Gázába. A Merkava legénysége megölte például az ötéves Hind Radzsabot, hat családtagját, akik vele együtt voltak az autóban, valamint két mentőst, akik a gyermeket próbálták megmenteni. A Dynamit Nobel a „Matador” nevű hordozható gránátvetőt gyártja, amely valójában páncéltörő fegyver, de az izraeli hadsereg lakóházak lerombolására használja Gázában – ezt számos, izraeli katonák által készített videófelvétel bizonyítja. Több ezer ilyen fegyvert szállítottak Izraelnek Scholz kormánya alatt.
A berlini ügyvédi kollektíva a főügyész, Jens Rommel fellépését sürgeti a vádlottak ellen népirtásban való bűnrészesség miatt. Duesberg „rendszerhibának” nevezte, hogy a szövetségi főügyész az igazságügyi minisztérium utasításainak van alárendelve. Most az a kérdés, lesz-e Rommelnek bátorsága vizsgálatot indítani saját „főnökei” ellen.
A Tisza elárulta a magyar egyetemistákat
Tarr Zoltán, a Tisza Párt alelnöke és európai parlamenti delegációjának a vezetője „megint belerúgott a magyar egyetemistákba” – mondta el…
Drasztikus drágulást hozna a leválás az orosz energiáról
Ha Brüsszel tervei szerint Magyarország teljes egészében leválna az orosz gázról, az a rezsiköltségek drasztikus emelkedését, a rezsicsökkentés végét jelentené…
Illegális migráció: lassan egész Európa minket követ
Európa valamennyi tagállama valamilyen módon védekezni kezdett az illegális migráció negatív hatásai ellen – mondta Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági…
Magyarország veszélyes ukrán beavatkozásokra számíthat
A magyar nagykövetet szerdán bekérették az ukrán külügyminisztériumba, és az ott elhangzottak alapján fel kell arra készülni, hogy Kijev folytatni…
Megugrott a kátyúk száma. Mire ügyeljünk?
Az elmúlt napokban az időjárás változása, a napi hőingás hatására hirtelen megnőtt az utakon a kátyúk száma, a kisebb-nagyobb gödrök…
Vádat emeltek Budapest főpolgármestere ellen a Pride miatt
A Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség vádat emelt és pénzbüntetés kiszabását indítványozza Karácsony Gergely főpolgármester ellen, mert tavaly nyáron…
Európa elutasítja Ukrajna gyorsított uniós csatlakozását
Brüsszel már 2027-ben – a csatlakozási feltételek teljesítése előtt – felvenné Ukrajnát az EU-ba, az uniós polgárok háromnegyede azonban elutasítja…
Rekordévet zárt a magyar turizmus. Mi a titkunk?
2025-ben újabb rekordévet zárt a magyar turizmus: közel 20 millió vendég mintegy 47 millió vendégéjszakát töltött a magyarországi szálláshelyeken –…
Orbán Viktor: Magyarország lett Ukrajna új céltáblája
Az ukrán vezetés átlépett egy határt, mi nem kerestük a konfliktust, mégis napok óta Magyarország a céltábla – figyelmeztet Orbán…
Veszélyben a rezsicsökkentés
A rezsicsökkentés veszélyben van, Brüsszel döntött, és már jövőre, 2027-ben le akarják Európát választani az orosz gázról és olajról –…
Újra megjelent a madárinfluenza
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma Békés megyében két báromfitelepen magas patogenitású madárinfluenza vírus jelenlétét igazolta, az érintett állományok felszámolása…
Brüsszel a drogokat is ránk akarja erőltetni
A drogliberalizációt is ránk akarja kényszeríteni Brüsszel – figyelmeztet Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter.
Hihetetlen, mi miatt kötött bele Brüsszel a magyarokba
Magyarország megsértette az uniós jogot, valamint a lojális együttműködés elvét azáltal, hogy a kannabisz besorolásával kapcsolatban az Európai Uniónak az…
























