Az Európai Bíróság nem hiúsítja meg a Paks II. beruházást
Az Európai Bíróság friss ítélete semmilyen mértékben nem korlátozza vagy lassítja a Paks II. beruházást, a testület az Európai Bizottsággal szemben hozott döntést – jelentette ki Szijjártó Péter magyar külügyminiszter csütörtökön.
A tárcavezető az osztrák kollégájával, Beate Meinl-Reisingerrel közös sajtóértekezletén a paksi bővítés állami támogatásával kapcsolatos európai bírósági ítélet kapcsán hangsúlyozta: „Mielőtt Magyarország és a magyar energiabiztonság ellendrukkerei pezsgőt bontanának, szeretném azt világosan leszögezni, hogy az Európai Bíróság az Európai Bizottsággal szemben hozott döntést, azaz az Európai Bizottság egy korábbi határozatát semmisítette meg.” Ezután rámutatott, hogy a kormány a paksi atomerőmű építését továbbra is a magyar energiabiztonság legfőbb jövőbeni pillérének tekinti. „Ez a bírósági döntés semmilyen mértékben nem korlátozza vagy lassítja le a beruházás előrehaladását, sőt ellenkezőleg, az elmúlt időszakban ezt a beruházást felgyorsítottuk” – húzta alá. „És a következő évtized elején az új paksi atomerőműnek mindkét blokkját a hálózatra fogjuk kapcsolni, ezzel egy hatalmas lépést teszünk előre Magyarország energiabiztonságának garantálása terén” – fűzte hozzá Szijjártó Péter.
Bóka János, az európai uniós ügyekért felelős miniszter szerint az Európai Bíróság nem azt mondta, hogy ez a beruházás a közbeszerzési szabályoknak nem felel meg, csupán azt, hogy ezt a bizottság az állami támogatási eljárás keretében nem vizsgálta, vagy legalábbis ezzel kapcsolatos álláspontját nem indokolta. Emlékeztetett arra is, hogy a bizottság a közbeszerzési eljárások jogszerűségét 2015-ben egy másik eljárás keretében vizsgálta, megállapítva azok jogszerűségét. A bíróság ezen két eljárás összekapcsolásának a hiányát kifogásolta. Mivel a bíróság sem az állami támogatási rendszert, sem az alkalmazott közbeszerzési eljárást nem minősítette jogellenesnek, ezért semmilyen jogi akadálya nincsen, hogy a paksi beruházás az eddigieknek megfelelő ütemezés szerint folytatódjon – összegzett Bóka János.
A Tisza elárulta a magyar egyetemistákat
Tarr Zoltán, a Tisza Párt alelnöke és európai parlamenti delegációjának a vezetője „megint belerúgott a magyar egyetemistákba” – mondta el…
Drasztikus drágulást hozna a leválás az orosz energiáról
Ha Brüsszel tervei szerint Magyarország teljes egészében leválna az orosz gázról, az a rezsiköltségek drasztikus emelkedését, a rezsicsökkentés végét jelentené…
Illegális migráció: lassan egész Európa minket követ
Európa valamennyi tagállama valamilyen módon védekezni kezdett az illegális migráció negatív hatásai ellen – mondta Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági…
Magyarország veszélyes ukrán beavatkozásokra számíthat
A magyar nagykövetet szerdán bekérették az ukrán külügyminisztériumba, és az ott elhangzottak alapján fel kell arra készülni, hogy Kijev folytatni…
Megugrott a kátyúk száma. Mire ügyeljünk?
Az elmúlt napokban az időjárás változása, a napi hőingás hatására hirtelen megnőtt az utakon a kátyúk száma, a kisebb-nagyobb gödrök…
Vádat emeltek Budapest főpolgármestere ellen a Pride miatt
A Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség vádat emelt és pénzbüntetés kiszabását indítványozza Karácsony Gergely főpolgármester ellen, mert tavaly nyáron…
Európa elutasítja Ukrajna gyorsított uniós csatlakozását
Brüsszel már 2027-ben – a csatlakozási feltételek teljesítése előtt – felvenné Ukrajnát az EU-ba, az uniós polgárok háromnegyede azonban elutasítja…
Rekordévet zárt a magyar turizmus. Mi a titkunk?
2025-ben újabb rekordévet zárt a magyar turizmus: közel 20 millió vendég mintegy 47 millió vendégéjszakát töltött a magyarországi szálláshelyeken –…
Orbán Viktor: Magyarország lett Ukrajna új céltáblája
Az ukrán vezetés átlépett egy határt, mi nem kerestük a konfliktust, mégis napok óta Magyarország a céltábla – figyelmeztet Orbán…
Veszélyben a rezsicsökkentés
A rezsicsökkentés veszélyben van, Brüsszel döntött, és már jövőre, 2027-ben le akarják Európát választani az orosz gázról és olajról –…
Újra megjelent a madárinfluenza
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma Békés megyében két báromfitelepen magas patogenitású madárinfluenza vírus jelenlétét igazolta, az érintett állományok felszámolása…
Brüsszel a drogokat is ránk akarja erőltetni
A drogliberalizációt is ránk akarja kényszeríteni Brüsszel – figyelmeztet Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter.
Hihetetlen, mi miatt kötött bele Brüsszel a magyarokba
Magyarország megsértette az uniós jogot, valamint a lojális együttműködés elvét azáltal, hogy a kannabisz besorolásával kapcsolatban az Európai Uniónak az…
























