A magyarok belerokkannának a Tisza rezsiprogramjába
Magyar Péter teljesítené Brüsszel elvárását és elvágná az orosz energiahordozóktól hazánkat. A tiltás egy átlagos magyar család áram- és gázszámláját évente 510 ezer forinttal, egy alacsony jövedelműét pedig 540 ezer forinttal növelné, ezt több mint egymillió háztartás nem tudná kifizetni – közölte a Századvég csütörtökön.
Közleményük szerint Magyar Péter kettős nyomás alá helyezné a háztartásokat: egyfelől kiderült, hogy a Tisza drasztikus adóemelési terve a hazai munkavállalók nagyobb részének csökkentené a rendelkezésre álló jövedelmét. Másfelől a párt hivatalos programjának részévé tette az orosz energiahordozók tiltására vonatkozó brüsszeli törekvést, ami literenként ezer forint fölötti üzemanyagárakat és a jelenleginél három és félszer magasabb rezsidíjakat eredményezne, így drasztikusan megemelkednének a családok költségei.
Ha nyernek, utána „mindent lehet”
Kiemelték, a Tisza alelnöke egy fórumon elmondta, hogy a választások előtt nem szabad megszorításokról beszélni – mert ha mindent elmondana, akkor megbuknának –, viszont ha nyernek, utána „mindent lehet”. A párt tanácsadója pedig egy másik alkalommal arról beszélt, hogy a rezsicsökkentés megkérdőjelezését egyelőre nem javasolja, mert az „meleg dolog“, de egy idő után elő lehetne venni – tették hozzá. Magyar Péter tervezett megszorításai azonban olyan mértékű társadalmi károkkal járnának, amelyek nem hagyhatóak figyelmen kívül – állította a Századvég ezért kiszámolta, hogy a Tisza energiaprogramjának milyen következményei lennének a leginkább kitett családokra nézve.
Látványos drágulás
Az elemzés alapján egy háztartás energiaigényét elsősorban nem a jövedelme határozza meg, hanem olyan tényezők, mint a lakóingatlan mérete, a háztartásban élők száma, a berendezések mennyisége vagy az eszközök hatékonysága. Az összefüggést a magyar adatok is alátámasztják: hazánkban a különböző kereseti csoportok átlagos rezsiköltségiben kis eltérés tapasztalható – írták, hozzátéve, hogy a legnagyobb kiadásai a legalacsonyabb jövedelmi ötödnek vannak (évente 209 ezer forint) a legkisebb kiadásai pedig a legtehetősebb ötödnek (192 ezer forint), a kettő közötti különbség 17 ezer forint.
Szerintük a Tisza párt energiaprogramja drasztikusan megemelné az áram- és gázárakat, ami az egyes jövedelmi kategóriák közötti különbségeket is felnagyítaná. Magyar Péter intézkedése a legtehetősebbeknek fájna legkevésbé, itt a költségnövekmény évi 495 ezer forint lenne, 45 ezer forinttal kevesebb, mint a legrosszabbul járó, legalacsonyabb jövedelmi kategóriában, amelyben az áram- és gázszámlák 540 ezer forinttal emelkednének, és ilyen mértékű többletterhet a társadalom széles rétegei nem tudnának kigazdálkodni – közölték.
Nőne az energiaszegénység
Úgy folytatták, hogy a rezsicsökkentési programnak köszönhetően, az energiaszegények aránya Magyarországon esett vissza a legnagyobb mértékben az Európai Unióban. A 2010 előtti kormányok elhibázott döntései elszabadították a lakossági áram- és gázárakat, amelyek így sokak számára megfizethetetlenekké váltak. A rezsicsökkentés bevezetését megelőzően a háztartások negyede anyagi okokból nem tudta befizetni közüzemi díjait, az érintettek aránya 2024-re 7 százalékra csökkent, ami 287 ezer háztartást jelent – írták.
A Századvég szerint Magyar Péter rezsiprogramja megállítaná a kedvező tendenciát és széles kör számára súlyos egzisztenciális nehézségeket okozna. Azoknak az aránya, akik anyagi okból nem tudják befizetni a közüzemi számláikat 29 százalékra növekedne, ami összesen közel 1,2 millió háztartást, azaz 2,8 millió magyart jelentene. Az orosz energiahordozók tiltásával és a rezsicsökkentés megszüntetésével tehát a Tisza párt olyan társadalmi feszültségeket idézne elő, amelyek beláthatatlan következményekkel járnak – áll az elemzésben.
A Tisza elárulta a magyar egyetemistákat
Tarr Zoltán, a Tisza Párt alelnöke és európai parlamenti delegációjának a vezetője „megint belerúgott a magyar egyetemistákba” – mondta el…
Drasztikus drágulást hozna a leválás az orosz energiáról
Ha Brüsszel tervei szerint Magyarország teljes egészében leválna az orosz gázról, az a rezsiköltségek drasztikus emelkedését, a rezsicsökkentés végét jelentené…
Illegális migráció: lassan egész Európa minket követ
Európa valamennyi tagállama valamilyen módon védekezni kezdett az illegális migráció negatív hatásai ellen – mondta Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági…
Magyarország veszélyes ukrán beavatkozásokra számíthat
A magyar nagykövetet szerdán bekérették az ukrán külügyminisztériumba, és az ott elhangzottak alapján fel kell arra készülni, hogy Kijev folytatni…
Megugrott a kátyúk száma. Mire ügyeljünk?
Az elmúlt napokban az időjárás változása, a napi hőingás hatására hirtelen megnőtt az utakon a kátyúk száma, a kisebb-nagyobb gödrök…
Vádat emeltek Budapest főpolgármestere ellen a Pride miatt
A Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség vádat emelt és pénzbüntetés kiszabását indítványozza Karácsony Gergely főpolgármester ellen, mert tavaly nyáron…
Európa elutasítja Ukrajna gyorsított uniós csatlakozását
Brüsszel már 2027-ben – a csatlakozási feltételek teljesítése előtt – felvenné Ukrajnát az EU-ba, az uniós polgárok háromnegyede azonban elutasítja…
Rekordévet zárt a magyar turizmus. Mi a titkunk?
2025-ben újabb rekordévet zárt a magyar turizmus: közel 20 millió vendég mintegy 47 millió vendégéjszakát töltött a magyarországi szálláshelyeken –…
Orbán Viktor: Magyarország lett Ukrajna új céltáblája
Az ukrán vezetés átlépett egy határt, mi nem kerestük a konfliktust, mégis napok óta Magyarország a céltábla – figyelmeztet Orbán…
Veszélyben a rezsicsökkentés
A rezsicsökkentés veszélyben van, Brüsszel döntött, és már jövőre, 2027-ben le akarják Európát választani az orosz gázról és olajról –…
Újra megjelent a madárinfluenza
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma Békés megyében két báromfitelepen magas patogenitású madárinfluenza vírus jelenlétét igazolta, az érintett állományok felszámolása…
Brüsszel a drogokat is ránk akarja erőltetni
A drogliberalizációt is ránk akarja kényszeríteni Brüsszel – figyelmeztet Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter.
Hihetetlen, mi miatt kötött bele Brüsszel a magyarokba
Magyarország megsértette az uniós jogot, valamint a lojális együttműködés elvét azáltal, hogy a kannabisz besorolásával kapcsolatban az Európai Uniónak az…
























