Amerikai szankciók a magyarok és szlovákok ellen?
Magyarország és Szlovákia elleni szankciókra sürgette az amerikai kongresszust egy amerikai székhelyű nem kormányzati szervezet (NGO) közép-európai tisztségviselője az amerikai törvényhozás meghallgatásán Washingtonban.
Hegedűs Dániel, a German Marshall Fund Közép-Európáért felelős regionális igazgatója a kongresszus emberi jogi bizottságának keddi meghallgatásán Magyarország mellett Szlovákia és Bulgária ellen is lépéseket javasolt a civil szervezetek működését szabályozó törvények vagy törvénytervezetek miatt. Úgy vélekedett, hogy a három európai uniós ország jogszabályai a politikai véleménykülönbséget teszik jogi felelősségre vonhatóság tárgyává. Hegedűs arra sürgette az amerikai kongresszust, hogy ítélje el Magyarországot, Szlovákiát és Bulgáriát a civil szervezeteket érintő jogszabályok miatt, valamint a törvényhozókat arra biztatta, hogy utazzanak el az említett országokba, és találkozzanak személyesen az érintett szervezetek vezetőivel.
A German Marshall Fund közép-európai igazgatójaként dolgozó szakértő szerint az amerikai törvényhozásnak nyomást kellene gyakorolnia az amerikai külügyminisztériumra is annak érdekében, hogy „állítsa vissza az Egyesült Államok pénzügyi támogatását a független civil társadalom és a szabad média számára Magyarországon, Szlovákiában és Bulgáriában” és potenciálisan minden olyan európai uniós és NATO-tagállamban, amely NGO-kat célzó törvényt fogad el. Hegedűs arra is sürgette a kongresszus tagjait, hogy kezdeményezzék az úgynevezett Magnyitszkij-törvény alapján azon magyar, szlovák, valamint bolgár törvényhozók szankcionálását, akik hivatalosan támogatják az NGO-kat sújtó törvényalkotási lépéseket.
A meghallgatáson Michael Shellenberger amerikai újságíró, egyetemi tanár úgy vélte, hogy csupán bizonyos országokat kritika tárgyává tenni elfogultság gyanúját veti fel. Kijelentette, hogy a demokratikus deficitek sorában nem hangzott el Románia, ahol esélyes elnökjelöltet tiltottak el az indulástól, ahogy Franciaországban és Brazíliában a jelenlegi legnépszerűbb jelölt a következő választáson nem indulhat, míg Németországban is egy esélyes polgármesterjelöltet tiltottak el a választási indulástól.
A Tisza elárulta a magyar egyetemistákat
Tarr Zoltán, a Tisza Párt alelnöke és európai parlamenti delegációjának a vezetője „megint belerúgott a magyar egyetemistákba” – mondta el…
Drasztikus drágulást hozna a leválás az orosz energiáról
Ha Brüsszel tervei szerint Magyarország teljes egészében leválna az orosz gázról, az a rezsiköltségek drasztikus emelkedését, a rezsicsökkentés végét jelentené…
Illegális migráció: lassan egész Európa minket követ
Európa valamennyi tagállama valamilyen módon védekezni kezdett az illegális migráció negatív hatásai ellen – mondta Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági…
Magyarország veszélyes ukrán beavatkozásokra számíthat
A magyar nagykövetet szerdán bekérették az ukrán külügyminisztériumba, és az ott elhangzottak alapján fel kell arra készülni, hogy Kijev folytatni…
Megugrott a kátyúk száma. Mire ügyeljünk?
Az elmúlt napokban az időjárás változása, a napi hőingás hatására hirtelen megnőtt az utakon a kátyúk száma, a kisebb-nagyobb gödrök…
Vádat emeltek Budapest főpolgármestere ellen a Pride miatt
A Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség vádat emelt és pénzbüntetés kiszabását indítványozza Karácsony Gergely főpolgármester ellen, mert tavaly nyáron…
Európa elutasítja Ukrajna gyorsított uniós csatlakozását
Brüsszel már 2027-ben – a csatlakozási feltételek teljesítése előtt – felvenné Ukrajnát az EU-ba, az uniós polgárok háromnegyede azonban elutasítja…
Rekordévet zárt a magyar turizmus. Mi a titkunk?
2025-ben újabb rekordévet zárt a magyar turizmus: közel 20 millió vendég mintegy 47 millió vendégéjszakát töltött a magyarországi szálláshelyeken –…
Orbán Viktor: Magyarország lett Ukrajna új céltáblája
Az ukrán vezetés átlépett egy határt, mi nem kerestük a konfliktust, mégis napok óta Magyarország a céltábla – figyelmeztet Orbán…
Veszélyben a rezsicsökkentés
A rezsicsökkentés veszélyben van, Brüsszel döntött, és már jövőre, 2027-ben le akarják Európát választani az orosz gázról és olajról –…
Újra megjelent a madárinfluenza
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma Békés megyében két báromfitelepen magas patogenitású madárinfluenza vírus jelenlétét igazolta, az érintett állományok felszámolása…
Brüsszel a drogokat is ránk akarja erőltetni
A drogliberalizációt is ránk akarja kényszeríteni Brüsszel – figyelmeztet Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter.
Hihetetlen, mi miatt kötött bele Brüsszel a magyarokba
Magyarország megsértette az uniós jogot, valamint a lojális együttműködés elvét azáltal, hogy a kannabisz besorolásával kapcsolatban az Európai Uniónak az…
























