LEGOLVASOTTABB











Már Brüsszelnek is elege lett Izraelből

Mivel az, ami Gázában történik, megrázta a világ lelkiismeretét, az Európai Unió felfüggeszti az Izraelnek nyújtott támogatások kifizetését – közölte szerdán az Európai Bizottság elnöke Strasbourgban, az Európai Parlament plenáris ülésén. Izraelt Moszkva is bírálta.

Világszerte egyre több ország csap vissza Izraelnek a zsidó állam agresszív külpolitikája miatt (Fotó: SITA/AP/Vahid Salemi)
❚❚

Az unió helyzetét értékelő beszédében Ursula von der Leyen kijelentette: ami Gázában történik, elfogadhatatlan, ezért az EU leállítja az összes kifizetést, de ez az izraeli civil társadalommal folytatott munkát nem befolyásolja. Kiemelte: az Európai Bizottság szankciókat fog javasolni a szélsőséges nézeteket valló izraeli miniszterekkel és az erőszakos telepesekkel szemben. A kereskedelemmel kapcsolatos kérdésekben a társulási megállapodás részleges felfüggesztését is javasolni fogja a brüsszeli végrehajtó testület – közölte Ursula von der Leyen.

Közben az orosz külügyminisztérium is nyilatkozatban ítélte el a katari fővárosban, Dohában végrehajtott izraeli. A tárca emlékeztetett rá, hogy Izrael kedden légicsapások sorozatát hajtotta végre a Doha lakónegyedében lévő épületek ellen, amelyek célpontjai a palesztin Hamász mozgalom magas rangú vezetői voltak. A támadás következtében hat ember, köztük a katari belügyminisztérium egyik alkalmazottja életét vesztette, többen pedig megsebesültek. „Oroszország a történteket a nemzetközi jog és az ENSZ Alapokmánya súlyos megsértésének, a független állami szuverenitás és területi integritás megszegésének, valamint a közel-keleti helyzet további eszkalációjához és destabilizációjához vezető lépésnek tekinti. Az Izraelben ellenségnek és ellenfélnek tekintett személyekkel szemben ilyen módszerekkel folytatott küzdelem a leghatározottabb elítélést érdemli” – hangzik az állásfoglalás.

Az orosz diplomáciai tárca rámutatott, hogy Katar kulcsszerepet játszik a Hamász és az izraeli vezetés közötti, a Gázai övezetben közel két éve dúló háború beszüntetéséről és a fogva tartott személyek szabadon bocsátásáról szóló közvetett tárgyalásokban, az ellene végrehajtott rakétatámadás pedig nem értelmezhető másként, mint olyan akcióként, amely a béke megteremtését célzó nemzetközi erőfeszítések aláásására irányul.

Küldj nekünk tippet




Amerikai szankciók a magyarok és szlovákok ellen?

Magyarország és Szlovákia elleni szankciókra sürgette az amerikai kongresszust egy amerikai székhelyű nem kormányzati szervezet (NGO) közép-európai tisztségviselője az amerikai…

11. 09. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

A magyarok belerokkannának a Tisza rezsiprogramjába

Magyar Péter teljesítené Brüsszel elvárását és elvágná az orosz energiahordozóktól hazánkat. A tiltás egy átlagos magyar család áram- és gázszámláját…

11. 09. 2025 | Magyarország | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
11. 09. 2025 | Magyarország | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Meggyilkolták a közkedvelt konzervatív aktivistát

Meghalt Charlie Kirk amerikai konzervatív aktivista nem sokkal azt követően, hogy szerdán lövés érte Utah államban, egy egyetemi rendezvényen –…

11. 09. 2025 | Világ | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
11. 09. 2025 | Világ | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Trump: halált érdemel a férfi, aki meggyilkolt egy ukrán nőt

Gyors tárgyalást és halálbüntetés kiszabását szorgalmazta Donald Trump arra a férfira, aki egy vonaton, áldozatát véletlenszerűen kiválasztva, halálra késelt egy…

11. 09. 2025 | Világ | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
11. 09. 2025 | Világ | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Bizalmatlansági indítvány Von der Leyen ellen

A Patrióták bizalmatlansági indítványt nyújtanak be az Európai Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen ellen – jelentette be Gál Kinga,…

11. 09. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
11. 09. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket


Az orosz energiaszállítások leállítása kinyírná Magyarországot

Aki a valóságot semmibe véve arra próbálja erőszakosan rábírni a magyar kormányt, hogy szakadjon le az orosz energiahordozókról, az egész…

10. 09. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
10. 09. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Már Brüsszelnek is elege lett Izraelből

Mivel az, ami Gázában történik, megrázta a világ lelkiismeretét, az Európai Unió felfüggeszti az Izraelnek nyújtott támogatások kifizetését – közölte…

10. 09. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
10. 09. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Tusk: hatalmas provokáció az orosz drónok behatolása

Lengyelország feltehetőleg nagy fokú provokációval szembesül, először történt, hogy egy NATO-tagállam felett orosz drónokat lőttek le – jelentette ki Donald…

10. 09. 2025 | Világ | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
10. 09. 2025 | Világ | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

A Tisza alelnöke a Bokros-csomagot hozná vissza

A Bokros-csomagot szeretné vissza Tisza-adó formájában a Tisza Párt új alelnöke, Forsthoffer Ágnes, és olyan szakértők, önjelölt politikusok gyülekeznek az…

10. 09. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
10. 09. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket


Háborús eszkaláció: több drón hatolt be a lengyel légtérbe

Több drón repült be Lengyelország légterébe Oroszország Ukrajnával szembeni légitámadása közben szerda hajnalban. A lengyel vadászgépek a drónok egy részét…

10. 09. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
10. 09. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Ursula von der Leyen a háborúval fedi el a hibáit

Nagyobb nyomást kell helyezni Oroszországra, több szankcióra van szükség azért, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök tárgyalóasztalhoz üljön – jelentette ki…

10. 09. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
10. 09. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Hatalmas uniós médiabotrány magyar és szlovák szállal

Az Európai Bizottság az európai parlamenti választások után több mint 600 ezer eurót utalt át az OCCRP nevű vitatott újságírói…

10. 09. 2025 | Szlovákia | 4 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
10. 09. 2025 | Szlovákia | 4 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Itt a szupergazdagok legújabb toplistája

A 400 leggazdagabb amerikai vagyona elérte a rekordot jelentő 6600 milliárd dollárt, Elon Musk továbbra is a lista élén áll…

10. 09. 2025 | Világ | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
10. 09. 2025 | Világ | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket


Sikerült megakadályozni egy kárpátaljai iskola elleni támadást

A londoni rendőrséghez érkezett bejelentés alapján sikerült megakadályozni egy kárpátaljai iskola ellen tervezett fegyveres támadást.

10. 09. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
10. 09. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Miről nem fog ma beszélni Ursula von der Leyen?

Az Európai Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen szerdán, vagyis már ma délelőtt évértékelő beszédet tart az Európai Parlament plenáris…

10. 09. 2025 | Vélemény | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
10. 09. 2025 | Vélemény | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Látványos megszorítások várnak Szlovákiára

Ladislav Kamenický (Smer) szlovák pénzügyminiszter kedden bemutatta a legújabb, immár a harmadik olyan intézkedéscsomagot, amellyel az ország súlyos eladósodottságát szeretnék…

09. 09. 2025 | Szlovákia | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
09. 09. 2025 | Szlovákia | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Ukrajna latin-amerikai zsoldosokat küld a biztos halálba

Az oroszok egyre látványosabb sikereket érnek el az ukránok ellen. Már Pokrovszkban (oroszul: Krasznoarmejszk) folynak a harcok, amely kulcsfontosságú közlekedési…

09. 09. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
09. 09. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Salvini kasztráltatná a magyar nőkre támadó marokkóiakat

Kémiai kasztrálást és kiutasítást sürget Matteo Salvini olasz miniszterelnök-helyettes, a Liga párt vezetője azokkal a marokkóiakkal szemben, akik magyar turisták…

09. 09. 2025 | Világ | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
09. 09. 2025 | Világ | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket




HS

LIVE

Ön egy olyan cikkhez fér hozzá, amelynek tartalma 18 éven felüli személyeknek szól.

Megerősítem, hogy elmúltam 18 éves
Nem vagyok 18 évesnél idősebb.