Meglepetés: Magyarországra jön az ukrán külügyminiszter
A magyar–ukrán kapcsolatok folyamatos romlása miatt a felelősség egyértelműen Kijevet terheli, de a kormány továbbra is a párbeszéd híve, ezért a héten Magyarországra látogat az ukrán diplomácia vezetője, Andrij Szibiha – közölte Szijjártó Péter magyar külügyminiszter hétfőn Budapesten.
Szijjártó Péter szerint a magyar–ukrán kapcsolatok folyamatos romlása miatt a felelősség egyértelműen, s kizárólagosan Kijevet terheli. Ennek alátámasztására kifejtette, hogy nem Magyarország vette el az itt élő ukránok jogait, hanem épp Ukrajna veszi el folyamatosan a kárpátaljai magyarok kisebbségi jogait. „Hogy hogyan lehetne javítani a kapcsolatokon? Hát úgy például, hogy az ukránok visszaadják az összes olyan kisebbségi jogot a magyaroknak, amit elvettek. Ez csakis rajtuk múlik. Hogyha a korrupcióellenes jogszabályt vissza lehetett csinálni egy perc alatt európai nyomásra, akkor a kisebbségi jogokat is vissza lehet adni pont annyi idő alatt” – vélekedett. „A probléma az, hogy amíg az Európai Uniónak valamiért fontosabb volt a korrupciós intézmények hovatartozása az ukrán államigazgatásban, addig egyáltalán nem érdekli őket a kárpátaljai magyarok sorsa” – folytatta. „Ezt nekem egy négyszemközti beszélgetésben az Európai Unió bővítési biztosa el is mondta Koppenhágában, a fejemhez vágta konkrétan, hogy nekik fontosabb volt a korrupció, mint a kisebbségi jogok. Ez a helyzet” – tette hozzá.
Szijjártó Péter kiemelte, hogy ő továbbra is híve a folyamatos párbeszédnek, amelynek keretében ezen a héten Budapestre látogat ukrán kollégája, Andrij Szibiha, ha minden jól megy. „Készen állok rá, hogy megvitassam vele mindezeket a kérdéseket sokadszor. Az elmúlt tizenegy évben nem tudom hány tucatszor találkoztam négy különböző ukrán külügyminiszterrel. Mindig elmondtam, mit szeretnénk, mindig az ellenkezője lett, de hát hogy is mondjam, a diplomácia és a külpolitika ilyen, próbálkozzunk újra” – fogalmazott.
A Tisza elárulta a magyar egyetemistákat
Tarr Zoltán, a Tisza Párt alelnöke és európai parlamenti delegációjának a vezetője „megint belerúgott a magyar egyetemistákba” – mondta el…
Drasztikus drágulást hozna a leválás az orosz energiáról
Ha Brüsszel tervei szerint Magyarország teljes egészében leválna az orosz gázról, az a rezsiköltségek drasztikus emelkedését, a rezsicsökkentés végét jelentené…
Illegális migráció: lassan egész Európa minket követ
Európa valamennyi tagállama valamilyen módon védekezni kezdett az illegális migráció negatív hatásai ellen – mondta Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági…
Magyarország veszélyes ukrán beavatkozásokra számíthat
A magyar nagykövetet szerdán bekérették az ukrán külügyminisztériumba, és az ott elhangzottak alapján fel kell arra készülni, hogy Kijev folytatni…
Megugrott a kátyúk száma. Mire ügyeljünk?
Az elmúlt napokban az időjárás változása, a napi hőingás hatására hirtelen megnőtt az utakon a kátyúk száma, a kisebb-nagyobb gödrök…
Vádat emeltek Budapest főpolgármestere ellen a Pride miatt
A Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség vádat emelt és pénzbüntetés kiszabását indítványozza Karácsony Gergely főpolgármester ellen, mert tavaly nyáron…
Európa elutasítja Ukrajna gyorsított uniós csatlakozását
Brüsszel már 2027-ben – a csatlakozási feltételek teljesítése előtt – felvenné Ukrajnát az EU-ba, az uniós polgárok háromnegyede azonban elutasítja…
Rekordévet zárt a magyar turizmus. Mi a titkunk?
2025-ben újabb rekordévet zárt a magyar turizmus: közel 20 millió vendég mintegy 47 millió vendégéjszakát töltött a magyarországi szálláshelyeken –…
Orbán Viktor: Magyarország lett Ukrajna új céltáblája
Az ukrán vezetés átlépett egy határt, mi nem kerestük a konfliktust, mégis napok óta Magyarország a céltábla – figyelmeztet Orbán…
Veszélyben a rezsicsökkentés
A rezsicsökkentés veszélyben van, Brüsszel döntött, és már jövőre, 2027-ben le akarják Európát választani az orosz gázról és olajról –…
Újra megjelent a madárinfluenza
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma Békés megyében két báromfitelepen magas patogenitású madárinfluenza vírus jelenlétét igazolta, az érintett állományok felszámolása…
Brüsszel a drogokat is ránk akarja erőltetni
A drogliberalizációt is ránk akarja kényszeríteni Brüsszel – figyelmeztet Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter.
Hihetetlen, mi miatt kötött bele Brüsszel a magyarokba
Magyarország megsértette az uniós jogot, valamint a lojális együttműködés elvét azáltal, hogy a kannabisz besorolásával kapcsolatban az Európai Uniónak az…
























