Így reagált Magyar Péter Orbánra
„Orbán mai lázálma a vég kezdete. A remegő, fenyegetőző császár a mai lázálmaival hivatalosan is lezárta az Orbán–Gyurcsány korszakot” – írta Magyar Péter közösségi oldalán a miniszterelnök kötcsei találkozón tartott beszédére reagálva.
A Tisza Párt elnöke hozzátette, Orbán Viktor bebizonyította, hogy nem érti a magyar emberek problémáit, és nem is akar azokkal foglalkozni. „Nem véletlenül zárta a török császár a világmegfejtését a sajátjainak szánt leplezetlen fenyegetéssel. Érdemes lesz nézni, hogy az elszabadult Orbánt vajon Bidenhez hasonlóan leszedik-e a sajátjai, vagy inkább magára hagyják a bukott basát” – fogalmazott Magyar Péter.
Közlése szerint „a Tisza közösségének mától még nagyobb a felelőssége, mert pártjuk az egyetlen olyan valós politikai erő, amely akar és képes is kormányozni; a legerősebb politikai közösség, amely vissza tudja rántani az országot a szakadék széléről és képes egy működő és emberséges országot építeni”.
„Ha Magyarországnak ostoba kormánya lesz, tönkre fog menni” – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap a Polgári Magyarországért Alapítvány által szervezett kötcsei találkozón. Hangsúlyozta, mindent alá kell rendelni a közös győzelemnek, és azt kérte, mostantól kezdve mindenki tényleg tegyen meg mindent, amit tud. „Ismernek engem, nem vagyok az az ember, aki fenyegetőzik, meg durváskodik, de higgyék el, semmi nem lesz elfelejtve. Minden fel lesz jegyezve és minden el lesz rendezve” – fogalmazott.
A Tisza elárulta a magyar egyetemistákat
Tarr Zoltán, a Tisza Párt alelnöke és európai parlamenti delegációjának a vezetője „megint belerúgott a magyar egyetemistákba” – mondta el…
Drasztikus drágulást hozna a leválás az orosz energiáról
Ha Brüsszel tervei szerint Magyarország teljes egészében leválna az orosz gázról, az a rezsiköltségek drasztikus emelkedését, a rezsicsökkentés végét jelentené…
Illegális migráció: lassan egész Európa minket követ
Európa valamennyi tagállama valamilyen módon védekezni kezdett az illegális migráció negatív hatásai ellen – mondta Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági…
Magyarország veszélyes ukrán beavatkozásokra számíthat
A magyar nagykövetet szerdán bekérették az ukrán külügyminisztériumba, és az ott elhangzottak alapján fel kell arra készülni, hogy Kijev folytatni…
Megugrott a kátyúk száma. Mire ügyeljünk?
Az elmúlt napokban az időjárás változása, a napi hőingás hatására hirtelen megnőtt az utakon a kátyúk száma, a kisebb-nagyobb gödrök…
Vádat emeltek Budapest főpolgármestere ellen a Pride miatt
A Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség vádat emelt és pénzbüntetés kiszabását indítványozza Karácsony Gergely főpolgármester ellen, mert tavaly nyáron…
Európa elutasítja Ukrajna gyorsított uniós csatlakozását
Brüsszel már 2027-ben – a csatlakozási feltételek teljesítése előtt – felvenné Ukrajnát az EU-ba, az uniós polgárok háromnegyede azonban elutasítja…
Rekordévet zárt a magyar turizmus. Mi a titkunk?
2025-ben újabb rekordévet zárt a magyar turizmus: közel 20 millió vendég mintegy 47 millió vendégéjszakát töltött a magyarországi szálláshelyeken –…
Orbán Viktor: Magyarország lett Ukrajna új céltáblája
Az ukrán vezetés átlépett egy határt, mi nem kerestük a konfliktust, mégis napok óta Magyarország a céltábla – figyelmeztet Orbán…
Veszélyben a rezsicsökkentés
A rezsicsökkentés veszélyben van, Brüsszel döntött, és már jövőre, 2027-ben le akarják Európát választani az orosz gázról és olajról –…
Újra megjelent a madárinfluenza
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma Békés megyében két báromfitelepen magas patogenitású madárinfluenza vírus jelenlétét igazolta, az érintett állományok felszámolása…
Brüsszel a drogokat is ránk akarja erőltetni
A drogliberalizációt is ránk akarja kényszeríteni Brüsszel – figyelmeztet Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter.
Hihetetlen, mi miatt kötött bele Brüsszel a magyarokba
Magyarország megsértette az uniós jogot, valamint a lojális együttműködés elvét azáltal, hogy a kannabisz besorolásával kapcsolatban az Európai Uniónak az…
























