Szerbia felől is hozzájuthatunk majd a kőolajhoz
Egész biztosan elkészül 2027 végéig a magyar–szerb kőolajvezeték magyarországi szakasza, ami komoly előrelépést jelent majd hazánk és az egész térség energiabiztonsága szempontjából – jelentette be Szijjártó Péter magyar külügyminiszter hétfőn Budapesten.
A tárcavezető a szerb energiaügyi miniszterrel, Dubravka Dedoviccsel folytatott megbeszélését követően arról számolt be, hogy az elmúlt időszakban sok nyugtalanító hír érkezett Közép-Európa energiaellátása szempontjából, ugyanis Ukrajna többször is a Magyarországra és Szlovákiába irányuló kőolajvezetéket támadta Oroszországban, korábban pedig lezárt egy szintén kritikus fontosságú földgázvezetéket. „Ezek az ukrán lépések az energiaszállítások korlátozására megnövelték a jelentőségét a magyar-szerb stratégiai energetikai együttműködésnek” – hangsúlyozta. Majd kiemelte, hogy az utóbbi napok eseményeit figyelembe véve abban állapodott meg a két ország, hogy az eddigieknél is szorosabb energetikai együttműködést fognak folytatni annak érdekében, hogy tovább javítsák Magyarország, Szerbia és az egész közép-európai térség energiabiztonságát.
Szijjártó Péter jó hírnek nevezte, hogy a Szerbián keresztül Magyarországra vezető, Török Áramlat nevű vezetéken rekordmennyiségű földgáz érkezik, naponta most már mintegy 21 millió köbméter. „Ennek nyomán tegnapelőtt átléptük az ötmilliárd köbméternyi szállítást az év elejétől kezdve. Ez azt jelenti, hogy az idei esztendő végére új rekord dől meg. Soha annyi földgáz a Török Áramlat vezetéken nem érkezett még egy esztendő alatt Magyarországra, mint az idei esztendőben fog” – szögezte le. „Ez egyrészt biztosítja az energiaellátásunk biztonságát, másrészt pedig biztosítja az alacsony rezsiárak fenntartásának lehetőségét, azaz a rezsicsökkentés vívmányait fenn tudjuk tartani a nagy mennyiségű, Szerbián keresztül a Török Áramlat vezetéken érkező földgázszállítással” – tette hozzá.
A miniszter arra is kitért, hogy kollégájával áttekintették a közös kőolajvezeték építésének állását, és a legfrissebb ukrajnai fejlemények fényében a munkálatok felgyorsításáról egyeztek meg. „Magyarországon a Mol hamarosan lezárja az előkészítő munkálatok első fázisát, zajlik az engedélyezés és a környezetvédelmi előkészítés. A magyarországi szakasza ennek a kőolajvezetéknek 190 kilométer hosszú lesz. Minél több helyen, minél nagyobb távolságon próbálunk a már meglévő vezetékek mellé építkezni majd, hogy az engedélyezés szempontjából és a műszaki szempontokból a lehető legegyszerűbb legyen ez a folyamat” – tudatta. Kifejtette, hogy 2027 végéig egészen biztosan elkészül a vezeték magyarországi szakasza, és arra is rámutatott, hogy minél több energiaszállítási útvonal jön létre, annál biztosabb lesz a térség ellátása. „Az elmúlt hetek, hónapok regionális eseményei fényében a magyar-szerb energetikai együttműködés talán soha nem volt olyan fontos, mint most, és ennek a még szorosabbá, még stratégiaibbá tételében állapodtunk meg” – összegzett Szijjártó.
A Tisza elárulta a magyar egyetemistákat
Tarr Zoltán, a Tisza Párt alelnöke és európai parlamenti delegációjának a vezetője „megint belerúgott a magyar egyetemistákba” – mondta el…
Drasztikus drágulást hozna a leválás az orosz energiáról
Ha Brüsszel tervei szerint Magyarország teljes egészében leválna az orosz gázról, az a rezsiköltségek drasztikus emelkedését, a rezsicsökkentés végét jelentené…
Illegális migráció: lassan egész Európa minket követ
Európa valamennyi tagállama valamilyen módon védekezni kezdett az illegális migráció negatív hatásai ellen – mondta Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági…
Magyarország veszélyes ukrán beavatkozásokra számíthat
A magyar nagykövetet szerdán bekérették az ukrán külügyminisztériumba, és az ott elhangzottak alapján fel kell arra készülni, hogy Kijev folytatni…
Megugrott a kátyúk száma. Mire ügyeljünk?
Az elmúlt napokban az időjárás változása, a napi hőingás hatására hirtelen megnőtt az utakon a kátyúk száma, a kisebb-nagyobb gödrök…
Vádat emeltek Budapest főpolgármestere ellen a Pride miatt
A Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség vádat emelt és pénzbüntetés kiszabását indítványozza Karácsony Gergely főpolgármester ellen, mert tavaly nyáron…
Európa elutasítja Ukrajna gyorsított uniós csatlakozását
Brüsszel már 2027-ben – a csatlakozási feltételek teljesítése előtt – felvenné Ukrajnát az EU-ba, az uniós polgárok háromnegyede azonban elutasítja…
Rekordévet zárt a magyar turizmus. Mi a titkunk?
2025-ben újabb rekordévet zárt a magyar turizmus: közel 20 millió vendég mintegy 47 millió vendégéjszakát töltött a magyarországi szálláshelyeken –…
Orbán Viktor: Magyarország lett Ukrajna új céltáblája
Az ukrán vezetés átlépett egy határt, mi nem kerestük a konfliktust, mégis napok óta Magyarország a céltábla – figyelmeztet Orbán…
Veszélyben a rezsicsökkentés
A rezsicsökkentés veszélyben van, Brüsszel döntött, és már jövőre, 2027-ben le akarják Európát választani az orosz gázról és olajról –…
Újra megjelent a madárinfluenza
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma Békés megyében két báromfitelepen magas patogenitású madárinfluenza vírus jelenlétét igazolta, az érintett állományok felszámolása…
Brüsszel a drogokat is ránk akarja erőltetni
A drogliberalizációt is ránk akarja kényszeríteni Brüsszel – figyelmeztet Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter.
Hihetetlen, mi miatt kötött bele Brüsszel a magyarokba
Magyarország megsértette az uniós jogot, valamint a lojális együttműködés elvét azáltal, hogy a kannabisz besorolásával kapcsolatban az Európai Uniónak az…
























