LEGOLVASOTTABB











Egy baleset miatt több tíz millió külföldi vízumát vizsgálják felül

Az Egyesült Államok kormánya azonnali hatállyal leállította a dolgozói vízumok kiadását teherautó-sofőrök számára, és több tíz millió külföldi vízumának felülvizsgálatát is elindította.

Kevenson Jean, haiti bevándorló, kamionsofőr imádkozik, mielőtt útra kelne Texas államban (Fotó: SITA/AP/Eric Gay)
❚❚

Marco Rubio külügyminiszter a kamionsofőrök számára kiadott munkavállalási vízumok leállításáról azt követően döntött, hogy Floridában három ember vesztette életét, mert egy illegálisan az országban tartózkodó hivatásos járművezető a közlekedési szabályokat megszegve balesetet okozott, amikor teherautójával az autópályán próbált megfordulni. A tragédia nagy nyilvánosságot kapott, mert az indiai származású sofőr annak ellenére jutott teherautó-vezetői jogosítványhoz Kaliforniában, hogy illegálisan tartózkodott az Egyesült Államokban. A balesetet követően indult vizsgálat során pedig kiderült, hogy a férfi korlátozottan beszélt angolul, és több közlekedési tábla jelentésével nem volt tisztában.

Az amerikai külügyminisztérium szóvivője pénteken megerősítette, hogy a bevándorlási hatóságok folyamatosan vizsgálják felül 55 millió, az Egyesült Államokban tartózkodó külföldi vízumát, és, akinél a szabályok megsértését találják, az ellen kitoloncolási eljárás indulhat.

Küldj nekünk tippet




Gorbacsovtól Putyinig: Már rég nem igaz, hogy „az igazság győz”

Észrevették már, hogyan veszítik el egyes kormánypolitikusok a türelmüket a tolakodó riporterekkel szemben? Nem is nagyon van min csodálkozni, az…

23. 08. 2025 | Vélemény | 4 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

A szerb elnök inkább már tárgyalna a kormányellenes tüntetőkkel

Párbeszédet és vitát javaslok minden televízióban és portálon a kormányellenes tüntetők megválasztott legitim képviselőivel – mondta Aleksandar Vucic szerb elnök…

23. 08. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
23. 08. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Trump két héten belül dönt az ukrajnai háborút illetően

Donald Trump két héten belül dönt arról, hogy két lehetőség közül milyen irányban lép tovább az ukrajnai háborút illetően. Az…

23. 08. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
23. 08. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Egy baleset miatt több tíz millió külföldi vízumát vizsgálják felül

Az Egyesült Államok kormánya azonnali hatállyal leállította a dolgozói vízumok kiadását teherautó-sofőrök számára, és több tíz millió külföldi vízumának felülvizsgálatát…

23. 08. 2025 | Világ | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
23. 08. 2025 | Világ | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Az ukránok örülnek az olajszállításunk leállásának

Putyin barátai ismét olaj nélkül maradtak címmel közölt írást a Korrespondent című ukrán lap, mely pozitív fejleményként értékelte a Barátság…

23. 08. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
23. 08. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket


Az Északi Áramlat elleni merénylet gyanúsítottja mindent tagad

A bolognai fellebbviteli bíróság jóváhagyta az Északi Áramlat gázvezeték felrobbantásával gyanúsított ukrán állampolgár, Szerhij Kuznyecov letartóztatását pénteken, és az esetleges…

22. 08. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
22. 08. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Brüsszel számolatlanul önti a milliárdokat Ukrajnába

Az Európai Unió 4,05 milliárd eurót utalt át pénteken Ukrajnának – derül ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság…

22. 08. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
22. 08. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Budapest és Pozsony együtt fordult Brüsszelhez az ukránok miatt

Rövid időn belül harmadszor is ukrán támadás érte a Magyarország és Szlovákia ellátása szempontjából is kulcsfontosságú Barátság kőolajvezetéket Oroszországban, ezért…

22. 08. 2025 | Magyarország | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
22. 08. 2025 | Magyarország | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Egyre több migráns ostromolja a déli határt

Megugrott a magyar határra nehezedő migrációs nyomás, mivel a szerb rendőri erőket a magyar határ közeléből átirányították más feladatra, ezért…

22. 08. 2025 | Magyarország | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
22. 08. 2025 | Magyarország | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket


Trump a legközelebbi szövetségeseiben sem bízik

Az Egyesült Államok elhallgatta az Ukrajnával kapcsolatos tárgyalások hírszerzési információit London és más szövetségesei elől – írja a CBS News…

22. 08. 2025 | Világ | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
22. 08. 2025 | Világ | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Ukrán provokáció: újra leállt a Barátság kőolajvezeték

Újabb ukrán támadás érte a Barátság kőolajvezetéket, ismét leállt a kőolajszállítás Magyarország és Szlovákia irányába.

22. 08. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
22. 08. 2025 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Az oroszok már csak Orbánban és Ficóban bíznak

„Sok orosz úgy gondolja, hogy nincs rosszabb, mint a Nyugattal való közvetlen konfrontáció, de ez nem így van. A legsúlyosabb…

22. 08. 2025 | Vélemény | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
22. 08. 2025 | Vélemény | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Moszkva végső követelései? Ezt a Nyugat nem nyeli le

A Nyugat és a szlovák média egy része úgy tesz, mintha sokkolta volna őket valami, mintha eddig fogalmuk sem lett…

22. 08. 2025 | Vélemény | 5 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
22. 08. 2025 | Vélemény | 5 perc olvasás | 0 megjegyzéseket


Ezrével menekülnek a harcképes férfiak Ukrajnából

Több mint ötezer ukrán állampolgár lépte át illegálisan az ukrán–román határt az idei év első hét hónapjában, és menekült Romániába…

22. 08. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
22. 08. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

A csehek már nem adnák az életüket az ukránokért

Nem időszerű a cseh katonák ukrajnai békemisszióban való esetleges részvételével foglalkozni – mondta Petr Fiala cseh kormányfő.

22. 08. 2025 | Világ | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
22. 08. 2025 | Világ | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Az orosz hadsereg áttörte Pokrovszk védelmét

Az orosz hadsereg áttörte az ukrán védelmet Pokrovszknál – közölte Igor Kimakovszkij, a Donyecki Népköztársaság vezetőjének tanácsadója csütörtökön az orosz…

21. 08. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
21. 08. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Cseh államfő: Ukrajnának fel kell adnia területeket

Egy háborút lezáró megállapodás érdekében Ukrajnának valószínűleg fel kell adnia területeket, bár ez a nemzetközi jog megsértését jelentené – jelentette…

21. 08. 2025 | Világ | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
21. 08. 2025 | Világ | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Kikötözés, fétis, szadomazo a kassai Pride részeként

Az LMBTQ-propagandisták rendíthetetlenül bizonygatják nekünk, hogy az ő programjuk kizárólag „a szeretetről” szól. Ugyanakkor kétes szexuális gyakorlatokat népszerűsítenek, amelyek önkéntes…

21. 08. 2025 | Vélemény | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
21. 08. 2025 | Vélemény | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket



Világ

Rakétatámadás Munkács ellen

21. 08. 2025 | 0 megjegyzéseket

Lavrov szerint Európa folytatná a háborút

21. 08. 2025 | 0 megjegyzéseket

Itt a vég: kezdődik Gázaváros ostroma

21. 08. 2025 | 0 megjegyzéseket

Így mosta nagyban a pénzt a belga uniós biztos

20. 08. 2025 | 0 megjegyzéseket

HS

LIVE

Ön egy olyan cikkhez fér hozzá, amelynek tartalma 18 éven felüli személyeknek szól.

Megerősítem, hogy elmúltam 18 éves
Nem vagyok 18 évesnél idősebb.