LEGOLVASOTTABB


Rakétatámadás Munkács ellen

Az eddigi adatok szerint 12 ember sérült meg a Kárpátalja második legnagyobb városát, Munkácsot ért rakétacsapásban – jelentették ukrán hírportálok a Munkácsi Városi Tanács hivatalos Facebook-oldalán közzétett információk alapján.

Az illusztrációs felvételünkön egy anya öleli át a lányát a lerombolt lakóházuk előtt egy orosz rakétatámadás után Kijevben (Fotó: SITA/AP/Efrem Lukatsky)
❚❚

Reggel helyi idő szerint 7 óráig a sürgősségi mentőszolgálat 10 embert vitt be a Szent Márton kórházba, 2 személy pedig önállóan fordult orvosi segítségért. Minden sebesültnek időben orvosi segítséget nyújtottak és minden szükséges ellátást megkapnak, állapotuk stabil – áll a munkácsi önkormányzat közleményében.

Korábban a helyi és országos ukrán hírportálok közölték, hogy az éjszakai orosz légitámadás során rakétatalálat érte az egyik munkácsi iparvállalatot, ahol tűz ütött ki, a katasztrófavédők a következmények elhárításán dolgoznak. A város lakóit arra kérték, hogy zárják be az ablakokat és lehetőség szerint ne menjenek ki az utcára.

„Ez a bűncselekmény ismét bizonyítja: az ellenség még a hátországban, a polgári célpontokat is megpróbálja támadni. A cél egyértelmű, megfélemlíteni az embereket” – közölte hivatalos Facebook-oldalán Miroszlav Bileckij, Kárpátalja megye katonai kormányzója.

Küldj nekünk tippet




Már okostelevízión is elérhető a Médiaklikk

Díj- és reklámmentes streaming-szolgáltatással bővült a közmédia kínálata. A Médiaklikk felületein augusztus 20-tól több száz órányi tartalom vált elérhetővé, más…

21. 08. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Az orosz hadsereg áttörte Pokrovszk védelmét

Az orosz hadsereg áttörte az ukrán védelmet Pokrovszknál – közölte Igor Kimakovszkij, a Donyecki Népköztársaság vezetőjének tanácsadója csütörtökön az orosz…

21. 08. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
21. 08. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Cseh államfő: Ukrajnának fel kell adnia területeket

Egy háborút lezáró megállapodás érdekében Ukrajnának valószínűleg fel kell adnia területeket, bár ez a nemzetközi jog megsértését jelentené – jelentette…

21. 08. 2025 | Világ | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
21. 08. 2025 | Világ | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Kikötözés, fétis, szadomazo a kassai Pride részeként

Az LMBTQ-propagandisták rendíthetetlenül bizonygatják nekünk, hogy az ő programjuk kizárólag „a szeretetről” szól. Ugyanakkor kétes szexuális gyakorlatokat népszerűsítenek, amelyek önkéntes…

21. 08. 2025 | Vélemény | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
21. 08. 2025 | Vélemény | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

A britek az ukrajnai választások befolyásolására készülnek

Londonból már megkongatták a harangot Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek. Nézzük meg, mit is jelent az, hogy Nagy-Britannia és az ukrán…

21. 08. 2025 | Világ | 5 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
21. 08. 2025 | Világ | 5 perc olvasás | 0 megjegyzéseket


Álhírt terjesztett a Bloomberg hírügynökség

Álhírnek minősítette Szijjártó Péter magyar külügyminiszter az amerikai Bloomberg hírügynökség azon cikkét, amely szerint az amerikai elnök, Donald Trump hétfőn…

21. 08. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
21. 08. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Magyarország kész helyszínt biztosítani a béketárgyaláshoz

Szükség esetén Magyarország örömmel biztosít helyszínt az ukrajnai béketárgyalásokhoz, mivel hazánk az egyetlen olyan ország ma Európában, amely egyszerre tud…

21. 08. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
21. 08. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Rakétatámadás Munkács ellen

Az eddigi adatok szerint 12 ember sérült meg a Kárpátalja második legnagyobb városát, Munkácsot ért rakétacsapásban – jelentették ukrán hírportálok…

21. 08. 2025 | Világ | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
21. 08. 2025 | Világ | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Lavrov szerint Európa folytatná a háborút

Oroszország nem tudja elfogadni, hogy a kollektív biztonság kérdéseiről nélküle döntsenek – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter, aki szerint…

21. 08. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
21. 08. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket


Itt a vég: kezdődik Gázaváros ostroma

Izrael megkezdte a Gázaváros ellen tervezett, a világ döntő többsége által hevesen kritizált hadműveletének első lépéseit – jelentette be Efi…

21. 08. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
21. 08. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Így mosta nagyban a pénzt a belga uniós biztos

Eljárást indított a brüsszeli ügyészség az ING bank belga leányvállalata ellen annak a folyamatban lévő nyomozásnak a részeként, amely Didier…

20. 08. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
20. 08. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Nacsa Lőrinc: nem mondunk le Szent István értékeiről

Nekünk, Közép-Európában ma az a feladat jutott, hogy megakadályozzuk, hogy az európai hatalmak zátonyra kormányozzák azt a hajót, amelynek fedélzetén…

20. 08. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
20. 08. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Sulyok Tamás: a szuverén magyar államiságot ünnepeljük

Augusztus 20-a a szuverén magyar államiság ünnepe, egy ezredévi magyar élet origója – mondta Sulyok Tamás köztársasági elnök a nemzeti…

20. 08. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
20. 08. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket


Tűz alatt a Barátság: ukrán szabotázs Közép-Európa ellen

Kinek áll érdekében leállítani a kőolajszállítást Szlovákia és Magyarország felé, és mit szól ehhez a liberális média?

20. 08. 2025 | Vélemény | 4 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
20. 08. 2025 | Vélemény | 4 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Ukrajnai rendezés: mindenki másképp csinálná

Közvetlenül a világ vezetőinek Ukrajna jövőjéről folytatott tárgyalásai után máris itt vannak az első merész kijelentések. Mennyire összeegyeztethetők ezek, és…

20. 08. 2025 | Vélemény | 5 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
20. 08. 2025 | Vélemény | 5 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Trump: Ukrajna csak egy pufferzóna Oroszország és Európa között

Donald Trump szerint Ukrajna számára a Krím visszaszerzése és a NATO-tagság lehetetlen, de biztonsági garanciákra számíthat – az amerikai elnök…

20. 08. 2025 | Világ | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
20. 08. 2025 | Világ | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Brüsszel képtelen leállni a háborús propagandával

A brüsszeli csúcspolitikusok úgy zárnák le az ukrajnai háborút, hogy közben tovább fokozzák az Oroszország elleni fegyverkezést, és még több…

20. 08. 2025 | Világ | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
20. 08. 2025 | Világ | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Fico rossz viccnek tartja Ukrajna további felfegyverzését

Robert Fico szlovák miniszterelnök a közösségi médiában közzétett videójában üdvözölte az ukrajnai konfliktus lezárását célzó tárgyalások alakulását, de rámutatott: egyelőre…

20. 08. 2025 | Szlovákia | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
20. 08. 2025 | Szlovákia | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket




HS

LIVE

Ön egy olyan cikkhez fér hozzá, amelynek tartalma 18 éven felüli személyeknek szól.

Megerősítem, hogy elmúltam 18 éves
Nem vagyok 18 évesnél idősebb.