Trump: Ukrajna csak egy pufferzóna Oroszország és Európa között
Donald Trump szerint Ukrajna számára a Krím visszaszerzése és a NATO-tagság lehetetlen, de biztonsági garanciákra számíthat – az amerikai elnök erről a Fehér Házban beszélt az ukrán elnökkel és európai vezetőkkel tartott csúcstalálkozóját értékelve.
Az elnök a Fox News hírtelevíziónak adott, csaknem félórás interjújában megerősítette, hogy a Volodimir Zelenszkij ukrán és Vlagyimir Putyin orosz elnök közötti kétoldalú találkozó előkészítésén dolgoznak. Elmondta, hogy ha a közvetlen orosz–ukrán csúcstalálkozó a tervek szerint alakul, akkor egy következő találkozó már háromoldalú lesz az ő részvételével, és azon az ukrajnai háború lezárásáról szóló megállapodás véglegesítése lehet napirenden.
Az ukrajnai béke megteremtésének nehézségeivel kapcsolatban elismerte, hogy szemben azzal, amit előtte gondolt, ezt a konfliktust lesz a legnehezebb megoldani. Az Ukrajnának nyújtandó biztonsági garanciákkal kapcsolatban azt mondta: amerikai katonák ukrajnai jelenléte nem jön szóba, de az Egyesült Államok eszközökkel, elsősorban légi eszközökkel segítene az európaiaknak. „Ukrajna nem lesz a NATO tagja, de az európai országok készen állnak biztonsági garanciák megadására, néhányuk pedig, mint az Egyesült Királyság, Németország és Franciaország, arra is készek, hogy katonákat küldjenek” – mondta.
Az elnök kifejtette, hogy a békefenntartásra vonatkozó orosz beleegyezés megszerezhető, de érthetőnek mondta azt az orosz igényt, hogy a NATO mint ellenfél ne legyen ott közvetlenül Oroszország határánál. „Mindig úgy gondoltam, hogy Ukrajna egyfajta pufferzóna Oroszország és Európa több része között” – fogalmazott Trump, és megjegyezte, hogy szerinte Putyin szándékait illetően „néhány héten belül” világos lesz a kép. Elismerte: elképzelhető, hogy az orosz elnök egyáltalán nem akar megállapodni, azzal viszont szerinte „nagyon nehéz helyzetbe” sodorja magát. Hozzátette, hogy Zelenszkij részéről is szükség lesz rugalmasságra.
Donald Trump szerint a háborút gyorsan le kell zárni, mert „hetente 5–7 ezer ember” veszti életét a harcokban. A hétfői fehér házi amerikai–ukrán–európai csúcstalálkozón történtek részleteit feltárva elmondta: „az egyik európai vezető azt javasolta, hogy egy vagy két hónap múlva ismét találkozzanak, csakhogy ezalatt újabb 40 ezer ember meghal”. A Putyinnal folytatott hétfői telefonbeszélgetéséről pedig azt mondta: az moszkvai idő szerint éjjel egy órakor történt, az ukrán államfővel és európai vezetőkkel tartott megbeszélései vége felé. „Nem a jelenlétükben hívtam fel őt, mert azt gondoltam, az tiszteletlenség volna Putyin elnökkel szemben, hiszen nincsenek a legszívélyesebb kapcsolatban”.
Az amerikai elnök még hétfőn a közösségi oldalán megjelent egyik bejegyzésében azt írta, hogy az ukrajnai békét célzó, közvetítő tárgyalásokat amerikai részről Marco Rubio külügyminiszter, valamint Steve Witkoff elnöki különmegbízott vezeti.
A Tisza elárulta a magyar egyetemistákat
Tarr Zoltán, a Tisza Párt alelnöke és európai parlamenti delegációjának a vezetője „megint belerúgott a magyar egyetemistákba” – mondta el…
Drasztikus drágulást hozna a leválás az orosz energiáról
Ha Brüsszel tervei szerint Magyarország teljes egészében leválna az orosz gázról, az a rezsiköltségek drasztikus emelkedését, a rezsicsökkentés végét jelentené…
Illegális migráció: lassan egész Európa minket követ
Európa valamennyi tagállama valamilyen módon védekezni kezdett az illegális migráció negatív hatásai ellen – mondta Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági…
Magyarország veszélyes ukrán beavatkozásokra számíthat
A magyar nagykövetet szerdán bekérették az ukrán külügyminisztériumba, és az ott elhangzottak alapján fel kell arra készülni, hogy Kijev folytatni…
Megugrott a kátyúk száma. Mire ügyeljünk?
Az elmúlt napokban az időjárás változása, a napi hőingás hatására hirtelen megnőtt az utakon a kátyúk száma, a kisebb-nagyobb gödrök…
Vádat emeltek Budapest főpolgármestere ellen a Pride miatt
A Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség vádat emelt és pénzbüntetés kiszabását indítványozza Karácsony Gergely főpolgármester ellen, mert tavaly nyáron…
Európa elutasítja Ukrajna gyorsított uniós csatlakozását
Brüsszel már 2027-ben – a csatlakozási feltételek teljesítése előtt – felvenné Ukrajnát az EU-ba, az uniós polgárok háromnegyede azonban elutasítja…
Rekordévet zárt a magyar turizmus. Mi a titkunk?
2025-ben újabb rekordévet zárt a magyar turizmus: közel 20 millió vendég mintegy 47 millió vendégéjszakát töltött a magyarországi szálláshelyeken –…
Orbán Viktor: Magyarország lett Ukrajna új céltáblája
Az ukrán vezetés átlépett egy határt, mi nem kerestük a konfliktust, mégis napok óta Magyarország a céltábla – figyelmeztet Orbán…
Veszélyben a rezsicsökkentés
A rezsicsökkentés veszélyben van, Brüsszel döntött, és már jövőre, 2027-ben le akarják Európát választani az orosz gázról és olajról –…
Újra megjelent a madárinfluenza
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma Békés megyében két báromfitelepen magas patogenitású madárinfluenza vírus jelenlétét igazolta, az érintett állományok felszámolása…
Brüsszel a drogokat is ránk akarja erőltetni
A drogliberalizációt is ránk akarja kényszeríteni Brüsszel – figyelmeztet Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter.
Hihetetlen, mi miatt kötött bele Brüsszel a magyarokba
Magyarország megsértette az uniós jogot, valamint a lojális együttműködés elvét azáltal, hogy a kannabisz besorolásával kapcsolatban az Európai Uniónak az…
























