A balliberális médiában politikai propagandisták dolgoznak
A balliberális médiában megjelenő álhírek a közelgő választásokról szóló hangulatkeltés, a „hergelés” részei; a kormány mindig rá fog mutatni a manipulációra – mondta Hidvéghi Balázs, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára a Harcosok órája című online műsor hétfői adásában.
Hidvéghi Balázs több álhírre reagált az adásban. A „senki sincs a Balatonon” típusú cikkekről szólva elmondta: „csak a tények nem zavarják a portálokat”, ha igazak lennének az állítások, évek óta nem lenne senki a Balatonon, csak az árvaszúnyogok, „és sajnos abból is sok van” – fogalmazott.
A Fidesz miatt kiégett, füstölő BKV-buszokról szólva elmondta: Karácsony Gergely 2019-ben jelentős tartalékkal vette át a fővárost, a rákosrendezői telekvásárlásra fordított 50 milliárd forintot pedig a közlekedésre is költhették volna. „Az elmúlt évek teljesítménye az ő teljesítményük, ezek a problémák őket jellemzik” – húzta alá.
Arról, hogy a Telex nem jelentetett meg egy videót, amelyben Magyar Péter azt nyilatkozta a székesfehérvári kórházról, hogy ott lényegében mindent rendben talált, azt mondta: „az ítélet előre megvolt, mint A tanú című filmben”.
Hozzátette: európai kollégáival beszélgetve is értesül arról, hogy egyre nehezebb pozitív tartalmakat eljuttatni a médián keresztül az emberekhez; a balliberális sajtóvilág zárt, nem is törekszik az objektivitásra, nem is újságírók, hanem politikai propagandisták dolgoznak ott – jelentette ki. „Ez a politikai manipuláció, amelyre a magyar kormány minden egyes alkalommal rámutat” – közölte.
Az Orbán Viktor esetleges hatalomátadásáról szóló cikkekről szólva azt mondta: a miniszterelnök valódi demokratikus politikusként működik, hiszen ellenzékben is volt 16 évig. „Az ország sorsa a tét” – fogalmazott, hozzátéve, hogy ezekben az esetekben a viták arról szólnak, hol van a döntés helye. Magyarország sorsáról, a külpolitikáról, a bevándorlásról, a családtámogatásról a magyar Országgyűlés dönthet. A választás tétje az, hogy a szuverenitáspolitika marad vagy a külföldnek behódoló politika nyer – mondta.
Az államtitkár rámutatott arra, hogy a rezsicsökkentéssel kapcsolatos álhírek általában szakmai anyagokban, gazdasági cikk formájában jelennek meg az ellenzéki médiában, ahol azt rendre elhallgatják, hogy Magyarországon fizetik a legalacsonyabb rezsit az EU-ban. „A jót könnyű megszokni, az természetessé válik” – jegyezte meg.
Az egészségügyi álhírekről Hidvéghi Balázs azt mondta: ez az a terület, amelyre sosem lehet azt mondani, hogy kész van, hiszen mindig lesznek újabb, drága eszközök, gyógyszerek. Soha olyan komoly fejlesztések nem voltak az egészségügyben, mint amiket az elmúlt években végrehajtottak, de tudják, hogy még folytatni kell – ismerte el. Az államtitkár a beszélgetés végén józan, a valóságon alapuló hozzáállást kért mindenkitől.
A balliberális médiában politikai propagandisták dolgoznak
A balliberális médiában megjelenő álhírek a közelgő választásokról szóló hangulatkeltés, a „hergelés” részei; a kormány mindig rá fog mutatni a…
Újabb ukrán támadás a hozzánk vezető kőolajvezeték ellen
Elfogadhatatlan és felháborító, hogy Ukrajna ismét a Magyarországra vezető kőolajvezetéket támadta Oroszországban, aminek következtében leállt a szállítás hazánk irányába –…
Magyar Péter „gazdája” ukránpárti magyar bábkormányt szeretne
Manfred Weber, az Európai Néppárt elnöke, Magyar Péter „gazdája” Brüsszel akaratát végrehajtó, ukránpárti bábkormányt szeretne Magyarországon – figyelmeztet Menczer Tamás,…
Augusztus 20.: légi parádé a Duna felett
A Magyar Honvédség látványos képességbemutatókkal és eszközarzenállal várja az érdeklődőket augusztus 19-20-án a Városligetben, emellett augusztus 20-án 9 órától légi…
Szijjártó Péter telefonon beszélt Szergej Lavrovval
Az amerikai külügyminiszter-helyettes után, tegnap este Szergej Lavrov orosz kollégámmal is – aki személyesen volt jelen az alaszkai csúcstalálkozón –…
Magyarország és Szerbia Brüsszel ostobaságának az áldozata
Magyarország és Szerbia egyaránt áldozata Brüsszel önkényének és ostobaságának, kárvallottja annak, amit ma uniós politika címén Brüsszel művel – figyelmeztet…
Egyre zsúfoltabb a balkáni migrációs útvonal
A balkáni migrációs útvonalon jelentős növekedés tapasztalható, augusztusban eddig több mint háromezer illegális bevándorló érkezett Görögországba Afrikából – mondta Bakondi…