Szerbia: „napok kérdése, hogy elkezdjenek a nyílt utcán gyilkolni”
Kemény fellépést jelentett be a kormányellenes tiltakozókkal szemben Aleksandar Vucic szerb elnök, ezzel reagálva a napok óta tartó, folyamatosan erőszakba torkolló tüntetésekre.
Mint mondta, az ország vezetése néhány napon belül meglepő döntéseket fog hozni, amelyeket határozott akció követ majd. „Ellen fogunk állni a külső nyomásnak, és győzni fogunk” – húzta alá. Hozzátette, mindazokat, akik erőszakos cselekményeket követtek el, előállítják. A szerb elnök szerint amennyiben nem lesznek határozottabb intézkedések az utcán folyó erőszakkal szemben, eljön a pillanat, amikor valakit megölnek. „Minden mást már megtettek, már csak az maradt, hogy elkezdjenek gyilkolni. Nem túlzok, mondom, napok kérdése, hogy ez megtörténjen. Szó szerint napok kérdése, hogy elkezdjenek a nyílt utcán gyilkolni” – szögezte le.
Aleksandar Vucic azt követően hívott össze rendkívüli sajtótájékoztatót vasárnapra, hogy Belgrádban, Újvidéken és Valjevóban az utóbbi napokban egyre erőszakosabbá váltak a több mint kilenc hónapja tartó kormányellenes tüntetések, amelyeket az újvidéki pályaudvar tetejének részleges leszakadása váltott ki. A tiltakozók a kormányzó Szerb Haladó Párt (SNS) tagjaival és szimpatizánsaival, valamint a rendőrökkel is összecsaptak, valamint az SNS pártirodáját is felgyújtották.
Az újvidéki vasúti pályaudvar előtetője tavaly november 1-jén szakadt le 16 ember halálát okozva. Ezután országos tiltakozások kezdődtek, amelyek a mai napig tartanak. A követelések között szerepelt a baleset felelőseinek felkutatása és felelősségre vonása mellett a vasútállomás felújítására vonatkozó dokumentumok nyilvánosságra hozatala, az elmúlt hónapokban a tüntetőkre támadók felelősségre vonása, a tiltakozások miatt őrizetbe vett diákok és tanárok szabadon engedése, valamint a felsőoktatásra szánt költségvetési keret 20 százalékos növelése. A kormány szerint már teljesültek a követelések, ezért a további tiltakozások indokolatlanok. Az illetékes szervek 16 ember ellen emeltek vádat mulasztás és veszélyeztetés miatt, az újvidéki felsőügyészség pedig a felújítás során elkövetett esetleges korrupció gyanúja miatt indított nyomozást.
Brüsszel képtelen leállni a háborús propagandával
A brüsszeli csúcspolitikusok úgy zárnák le az ukrajnai háborút, hogy közben tovább fokozzák az Oroszország elleni fegyverkezést, és még több…
Augusztus 20-ai ünnepi programok
Eljött a Szent István-nap rendezvénysorozat csúcspontja: augusztus 20-án, az államalapítás ünnepén Budapest számos pontján lesznek koncertek, előadások, foglalkozások kicsiknek és…
Helyreállt a kőolajszállítás Magyarország felé
Helyreállt a kőolajszállítás Magyarország felé a Barátság vezetéken keresztül az oroszországi transzformátorállomást ért vasárnap éjszakai ukrán támadást követően – jelentette…
Orbán Európa és Oroszország csúcstalálkozóját sürgeti
Magyarország üdvözli a Trump–Putyin tárgyaláson megtett lépéseket és támogatja a további tárgyalási folyamatot, különös tekintettel egy második Trump–Putyin találkozóra –…
Kovács Zoltán: a baloldal mindig gyűlölte a nemzeti ünnepeket
Az álhírterjesztés mérete, minősége és a szereplői változtak, de a baloldal 15 éve ugyanazt csinálja, mint most: mindent tagad, amit…
Mától lehet megkóstolni Magyarország tortáját
Mától lehet megkóstolni Magyarország tortáját és cukormentes tortáját a Szent István-napi programsorozat keretében a Magyar Ízek Utcájában.
A balliberális médiában politikai propagandisták dolgoznak
A balliberális médiában megjelenő álhírek a közelgő választásokról szóló hangulatkeltés, a „hergelés” részei; a kormány mindig rá fog mutatni a…