Orosz hírszerzés: Brüsszel hatalomváltást akar Magyarországon
Az Európai Bizottság hatalomváltást akar elérni Magyarországon – jelentette ki szerdán kiadott közleményében az orosz Külső Hírszerző Szolgálat (SZVR) sajtóirodája.
Az SZVR szerint Brüsszelben dühöt váltottak ki Magyarországnak a kollektív döntéshozatalt befolyásolni akaró kísérletei, elsősorban Oroszország és Ukrajna ügyében. Az európai bürokrácia számára az utolsó csepp a pohárban Magyarország azon döntése volt, hogy blokkolja az Európai Unió új költségvetési tervezetét. Az orosz kémszolgálat azt állítja, hogy Ursula von der Leyen, az EB elnöke komolyan fontolóra vette a magyarországi „rendszerváltás” forgatókönyveit.
„Az Európai Bizottság úgy tekint a jelenlegi magyar vezetésre, mint egyre komolyabb akadályra az egységes Európa előtt” – olvasható a közleményben. Az SZVR tudni véli, hogy az Európai Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen az ellenzéki Tisza Párt vezetőjét, Magyar Pétert tartja a kormányfői poszt legesélyesebb várományosának, és támogatására már jelentős anyagi, adminisztratív, média- és lobbierőforrásokat mozgósítottak. A szolgálat szerint készek ehhez eszközöket biztosítani német pártalapok, néhány norvég emberi jogi civilszervezet és az Európai Néppárt. „A terv az, hogy a 2026 tavaszi parlamenti választásokon, vagy talán még korábban hatalomra juttassák” – áll az anyagban.
Az SZVR közlése szerint Kijev aktívan bekapcsolódott a magyar kormány „lebontását” célzó kampányba, mert blokkolja Ukrajna európai integrációs folyamatát. Az anyag szerzői szerint Volodimir Zelenszkij ukrán elnök „rezsimje” az ukrán titkosszolgálatok és a Magyarországon élő diaszpóra potenciálját felhasználva destabilizálja a helyzetet Magyarországon.
Európa érdeke mostantól a háború
Az Európai Unió újabb, 90 milliárd eurós hitelcsomagja Ukrajnának nem pusztán felelőtlen döntés, hanem történelmi csapda Európa számára. Brüsszel érdeke…
Orbán Viktor: ha nincs Fidesz, nincs parti
Ha nincs Fidesz, akkor nincs egymillió munkahely, nincs biztos időskor, de van háború és jó sok migráns; ha nincs Fidesz,…
Figyelemfelkeltő kampány indul a Tisza adóterveiről
Figyelemfelkeltő kampányt indított a Nemzeti Ellenállás Mozgalom (NEM) a Tisza Párt adóterveiről – jelentette be Lajkó Fanni, a szervezet alapító…
Erre ügyeljünk az ünnepek alatt a hivatalokban
Korlátozott lesz az ügyintézés a kormányablakokban és a kormányhivatalokban december 24-től január 5-ig – adta hírül a Közigazgatási és Területfejlesztési…
Ezt üzenik a nyugdíjasok a Tisza Pártnak
Felháborodtunk a nyugdíjadó tervén! – nyilatkozta Kusovszky Imréné, az Idősek Tanácsának tagja a jokor.hu nyugdíjasportálnak.
Egyszerűbb lesz az örökbefogadás
Társadalmi vitára bocsát a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) két módosítási javaslatot, hogy az örökbefogadó vagy nevelőszülőre váró gyermekek esetében…
Január 15-ig lehet pályázni a Csoóri Sándor-programban
Január 15-ig pályázhatnak a népi kultúra területén tevékenykedő alkotók vagy közösségek támogatásokra a pénteken megjelenő Csoóri Sándor-programban – közölte Novák…
Vétójog nélkül nincs értelme az Európai Unióban maradnunk
A vétójog érvényes és hasznos eszköz, anélkül nincs is értelme, hogy az unióban legyünk – mondta a brüsszeli uniós csúcsot…
Semjén Zsolt kiállt a szlovákiai magyarok mellett
A Beneš-dekrétumok magyarellenes jogfosztásával szemben állunk, Gubík László (a szlovákiai Magyar Szövetség elnöke) és a felvidéki magyarok mögött – tette…
Karácsony előtt is sokat lehet spórolni az Árfigyelővel
Pénzt és időt spórolhatnak a családok a karácsony előtti utolsó napok forgatagában, ha használják az online Árfigyelőt – erre hívja…
A béreink gyorsabban nőnek, mint az infláció?
Magyarországon az inflációt meghaladó ütemben nőnek a fizetések – legalábbis ezt állítja a Központi Statisztikai Hivatal, amely ma tette közzé…





















