LEGOLVASOTTABB











Trump és Putyin Alaszkában, a Nyugat pánikban

„Ahogy az várható volt a Trump–Putyin találkozó bejelentése után, az európai vezetők rendkívül nyugtalanok lettek. És nincs is min csodálkozni” – figyelmeztet legújabb Facebook-bejegyzésében Gyimesi György szlovákiai konzervatív politikus, a szlovák környezetvédelmi miniszter, Tomáš Taraba tanácsadója.

Ukrajna, Európa, a britek a többi háborúpárti szövetségesükkel együtt ezt a háborút már rég elvesztették – figyelmeztet Gyimesi György. Képünkön az ukrán elnök kalauzolja Kijevben a háborúpárti európai politikusokat (Fotó: SITA/AP/Ludovic Marin, Pool Photo)
❚❚

Mi a különbség Donald Trump amerikai elnök, és a legtöbb nyugati, főkét európai politikus között? „Ők háborút akarnak, Trump nem akarja. Ők szankciókat akarnak, Trump inkább kereskedne Oroszországgal. Ők Oroszország elszigetelésére törekednek, Trump viszont őket szigeteli el. Ők Oroszország katonai vereségéről ábrándoznak, Trump pedig reálisan tekint a konfliktusra, így számukra nem marad más, mint földhöz vágni magukat, és ismételgetni ugyanazt az elcsépelt dallamot Ukrajna (egyébként régóta megváltozott) határainak változtathatatlanságáról, arról, hogy Putyinnal nem tárgyalunk, és hogy rendíthetetlenül Ukrajnával mennek akár a pokolba is” – mondta el Gyimesi.

Szerinte Ukrajna, Európa, a britek a többi háborúpárti szövetségesükkel együtt ezt a háborút már rég elvesztették: „Elvesztették azzal, hogy elutasították a békemegállapodásokat, a tárgyalásokat Oroszországgal, valamint azokat a biztonsági garanciákat is, amelyeket az orosz fél követelt. Mindez jóval az invázió előtt történt, és ez volt az első rosszul begombolt gomb… majd jött az összes többi.”

Az eredmény? „Kisebb Ukrajna és erősebb Oroszország. Ezt a hibát azonban nem ismerhetik be. Ezért torpedózzák meg Trump béketárgyalási kísérleteit, amelyekre maguk képtelenek. Ezért mindent megtesznek a háború folytatásáért, amire csak lehetőségük van. Ezért inkább feláldoznak további több tízezer emberéletet. Végül ennek a tragikus politikának megint csak mi fizethetjük meg az árát” – zárja a bejegyzését Gyimesi György.

Küldj nekünk tippet




Így hazudnak és provokálnak a szlovák liberálisok

Egy többségében szlovákok lakta vajdasági városban történt helyi politikai csetepatéból a szlovákiai liberálisok világraszóló botrányt akarnak faragni, hogy lejárassák a…

13. 08. 2025 | Szlovákia | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Izrael nem folytathatja a palesztinok kiéheztetését

„Elképzelhetetlen szintet” ért el a humanitárius válság Gázában – jelentette ki Nagy-Britannia, Kanada, Ausztrália és számos európai ország külügyminisztere, felszólítva…

13. 08. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
13. 08. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Egy kollégánkat megölték. Liberális újságírók, hol vagytok?

Izrael célzott támadást intézett egy újságírói sátor ellen, és riporterek életét oltotta ki.

13. 08. 2025 | Vélemény | 4 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
13. 08. 2025 | Vélemény | 4 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Migránsválság: eddig húsz lövöldözés történt Brüsszelben

A tömeges migráció Belgiumban is meghozta a gyümölcsét. Ezen a nyáron, júniustól ez idáig húsz lövöldözés, köztük két halálos kimenetelű,…

13. 08. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
13. 08. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Orosz áttörés. Az ukrán erők két napon belül összeomolhatnak

Az ukrán Gazeta hírmagazin szerint a következő napok döntő jelentőségűek lesznek az ukrán fegyveres erők számára Krasznoarmejszk (Pokrovszk) térségében.

12. 08. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
12. 08. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket


Ennyiért bérelhetünk most lakást

A KSH-ingatlan.com lakbérindex júliusi adatai szerint a felsőoktatási ponthatárok kihirdetéséhez köthető főszezonhoz képest mérsékelt drágulás történt a bérleti piacon, országosan…

12. 08. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
12. 08. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Így hálálják meg az ukránok az európai vendégszeretetet

Lengyelország 57 ukrán és 6 fehérorosz állampolgárt utasít ki Max Korzh emigrációban élő népszerű fehérorosz rapper varsói koncertjén történt durva…

12. 08. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
12. 08. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Kik is a valódi terroristák?

Növekszik azon terrorizmushoz kapcsolódó bűncselekményeknek száma, amelyeket az ukrán titkosszolgálatok befolyása alá került személyek követnek el Oroszországban – jelentette ki…

12. 08. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
12. 08. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Brüsszel az ukránoknak adná a gazdák pénzét

Az Európai Unió új költségvetése kevesebbet fordítana az agrár- és kohéziós támogatásra, viszont többet Ukrajnára, hiteltörlesztésre és a brüsszeli bürokraták…

12. 08. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
12. 08. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket


Fico utánanézne a liberálisokhoz guruló fontoknak

A szlovák parlamentnek is foglalkoznia kellene azzal a gyanúval, hogy Nagy-Britannia a liberálisok javára befolyásolta a legutóbbi szlovák parlamenti választásokat…

12. 08. 2025 | Szlovákia | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
12. 08. 2025 | Szlovákia | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Konzervatív politikusokra vadászik a német szélsőbal

Az Alternatíva Németországért (AfD) politikusai Németországban gyakrabban válnak erőszakos támadások célpontjává, mint bármely más párt politikusai – derül ki a…

12. 08. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
12. 08. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Miről ismerhető fel a pszichopata politikus?

Az ellenzéki hazugságok ellen a digitális térben kell harcolni, mert a politika átköltözött a világhálóra – hangoztatta Bayer Zsolt publicista…

12. 08. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
12. 08. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Szijjártó: Brüsszel meghiúsítaná az alaszkai békecsúcsot

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az orosz miniszterelnök-helyettessel, Denisz Manturovval egyeztetett a közelgő amerikai–orosz csúcstalálkozóról.

12. 08. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
12. 08. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket


Botrány: Ukrajna nyugdíjas nőket használ öngyilkos merénylőnek

Csalással szerveztek be öt orosz nyugdíjas asszonyt ukrán titkosszolgálatok azzal a céllal, hogy pokolgépeket kézbesíttessenek velük orosz katonáknak, és a…

11. 08. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
11. 08. 2025 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Donald Trump Orbán Viktorra hallgat

Donald Trump szerint „puhatolózó” jellegű lesz, és konstruktív lehet a péntekre tervezett alaszkai találkozója Vlagyimir Putyin orosz elnökkel. Trump a…

12. 08. 2025 | Világ | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
12. 08. 2025 | Világ | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Ezért ment szembe Orbán az uniós fősodorral

„Adjunk esélyt a békének!” – írja Orbán Viktor miniszterelnök a Facebookon azzal kapcsolatban, hogy nem támogatta azt a nyilatkozatot, amelyet…

12. 08. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
12. 08. 2025 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Ők manipulálják a magyar közvéleményt

A magyarországi közvélemény-kutató cégek egy része bizonyíthatóan külföldi megrendelésre dolgozik – figyelmeztet a magyar Szuverenitásvédelmi Hivatal a hétfőn közzétett elemzésében.

11. 08. 2025 | Magyarország | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
11. 08. 2025 | Magyarország | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Itt az új tanulmány: a tömeges oltás rossz ötlet volt!

A Covid-19 elleni vakcinák az amerikai Stanford Egyetem kutatói szerint jóval kevesebb életet mentettek meg, mint azt eredetileg feltételezték –…

11. 08. 2025 | Világ | 4 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
11. 08. 2025 | Világ | 4 perc olvasás | 0 megjegyzéseket




HS

LIVE

Ön egy olyan cikkhez fér hozzá, amelynek tartalma 18 éven felüli személyeknek szól.

Megerősítem, hogy elmúltam 18 éves
Nem vagyok 18 évesnél idősebb.