A magyar reklámipar elfelejtett magyarul
A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) által vizsgált reklámok több mint negyede nem felelt meg a nyelvvédelmi szabályoknak.
„A nyelvvédelmi szabályok betartása és ellenőrzése kiemelt fontosságú ügy. Ezek alapján a magyar nyelven kiadott sajtótermékekben, magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokban, valamint szabadtéri reklámhordozókon megjelenő gazdasági reklámok szövegének – beleértve a jelmondatot is – magyar nyelven kell szerepelnie. Kivételt ez alól csak a vállalkozás neve, megjelölése és az árujelző jelent” – tájékoztatott hétfőn a fogyasztóvédelmi hatóság. Eszerint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, a fogyasztók tájékoztatását szolgáló közleményeket is magyar nyelven kell megjeleníteni. A gazdasági reklámokhoz hasonlóan ez a követelmény is teljesíthető úgy, hogy az idegen nyelvű szöveg mellett annak magyar megfelelője is szerepel, ugyanolyan jól olvasható módon és legalább azonos méretben.
A fogyasztóvédelmi hatóság szerint a 357 ellenőrzésükből 117 terjedt ki a magyar nyelv védelmét szolgáló előírások betartására. A reklámok 26 százaléka volt kifogásolható e körben, kiemelten a szabadtéri reklámhordozók, a kirakatok és az újságok, magazinok tekintetében tártak fel jogsértést a kormányhivatali munkatársak. Kirívó eset, hogy az egyik népszerű gyorsétteremlánc minden egységében kizárólag angol nyelven tüntette fel mind a választékot, mind az egyéb fogyasztói tájékoztatásokat, mely vállalkozással szemben eljárások indultak.
Az NKFH szakmai irányítása alatt álló kormányhivatalok ezen felül az általános reklámszabályok betartását is vizsgálták, kiemelten az erőszakos, a személyes vagy a közbiztonságot veszélyeztető magatartásra ösztönző reklámokat. A nyelvvédelmi ellenőrzésekhez képest kedvezőbb eredmények születtek, a vizsgált 240 reklám mindössze 2 százaléka nem felelt meg az előírásoknak – derül ki az NKFH közleményéből.
Európa érdeke mostantól a háború
Az Európai Unió újabb, 90 milliárd eurós hitelcsomagja Ukrajnának nem pusztán felelőtlen döntés, hanem történelmi csapda Európa számára. Brüsszel érdeke…
Orbán Viktor: ha nincs Fidesz, nincs parti
Ha nincs Fidesz, akkor nincs egymillió munkahely, nincs biztos időskor, de van háború és jó sok migráns; ha nincs Fidesz,…
Figyelemfelkeltő kampány indul a Tisza adóterveiről
Figyelemfelkeltő kampányt indított a Nemzeti Ellenállás Mozgalom (NEM) a Tisza Párt adóterveiről – jelentette be Lajkó Fanni, a szervezet alapító…
Erre ügyeljünk az ünnepek alatt a hivatalokban
Korlátozott lesz az ügyintézés a kormányablakokban és a kormányhivatalokban december 24-től január 5-ig – adta hírül a Közigazgatási és Területfejlesztési…
Ezt üzenik a nyugdíjasok a Tisza Pártnak
Felháborodtunk a nyugdíjadó tervén! – nyilatkozta Kusovszky Imréné, az Idősek Tanácsának tagja a jokor.hu nyugdíjasportálnak.
Egyszerűbb lesz az örökbefogadás
Társadalmi vitára bocsát a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) két módosítási javaslatot, hogy az örökbefogadó vagy nevelőszülőre váró gyermekek esetében…
Január 15-ig lehet pályázni a Csoóri Sándor-programban
Január 15-ig pályázhatnak a népi kultúra területén tevékenykedő alkotók vagy közösségek támogatásokra a pénteken megjelenő Csoóri Sándor-programban – közölte Novák…
Vétójog nélkül nincs értelme az Európai Unióban maradnunk
A vétójog érvényes és hasznos eszköz, anélkül nincs is értelme, hogy az unióban legyünk – mondta a brüsszeli uniós csúcsot…
Semjén Zsolt kiállt a szlovákiai magyarok mellett
A Beneš-dekrétumok magyarellenes jogfosztásával szemben állunk, Gubík László (a szlovákiai Magyar Szövetség elnöke) és a felvidéki magyarok mögött – tette…
Karácsony előtt is sokat lehet spórolni az Árfigyelővel
Pénzt és időt spórolhatnak a családok a karácsony előtti utolsó napok forgatagában, ha használják az online Árfigyelőt – erre hívja…
A béreink gyorsabban nőnek, mint az infláció?
Magyarországon az inflációt meghaladó ütemben nőnek a fizetések – legalábbis ezt állítja a Központi Statisztikai Hivatal, amely ma tette közzé…





















