Letartóztatták a miniszterelnök megölését „megrendelő” férfit
Elrendelte a Budai Központi Kerületi Bíróság annak a fiatal férfinak a letartóztatását, aki „megrendelte” a miniszterelnök megölését – közölte a Fővárosi Törvényszék. Az egy hónapos kényszerintézkedést az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben (IMEI) kell végrehajtani.
Az emberölés előkészületével gyanúsított, hét éve pszichiátriai kezelés alatt álló férfi a gyanú szerint egy az Egyesült Államokban üzemeltetett szerveren azért regisztrált, álnéven, hogy anyagi ellenszolgáltatásért találjon valakit, aki vállalja Magyarország miniszterelnökének megölését. Itt 2025 júliusában nyilvános felhívást tett közzé, hogy megtalálja „a lehető legjobb bérgyilkost”.
A rendezett személyi körülmények között, szüleivel élő gyanúsított az egyetem elvégzését követően keresett munkát, de bejelentett munkahelye, rendszeres jövedelme nincs, a megélhetéséről a szülei gondoskodnak. Az eljárás adatai és a beszerzett egészségügyi iratok szerint 2018 óta pszichiátriai kezelés alatt áll.
Az ügyészség a bűnismétlés veszélye miatt indítványozta a gyanúsított letartóztatását, és egyúttal annak az IMEI-ben történő elrendelését. Azt írták: a bíróság rendelkezésére álló bizonyítékok elérik az emberölés előkészületének alapos gyanújához szükséges szintet. Az emberölés előkészülete már a felhívásnak a gyanúsításban foglaltak szerinti közzétételével befejezetté vált. A bíróság pénteki ülésén a férfi azt mondta, szoktak lenni dühkitörései, de olyankor maga ellen fordul, mást nem bánt. A dühkitöréseit a politikai helyzettel és egyéb igazságtalanságokkal indokolta. A gyanúsított beismerte a bűncselekmény elkövetését, azt mondta, megbánta tettét, amely szerinte meggondolatlanságból fakadt.
A bíróság úgy látta, a terhelt ugyan büntetlen előéletű, de a bűnismétlés veszélye reális lehetőség, a rendelkezésre álló adatok alapján a férfi magatartása kiszámíthatatlan lehet. Mindezek alapján úgy határozott, hogy a kényszerintézkedéssel elérni kívánt célok kizárólag letartóztatással biztosíthatók. Mivel a férfi pszichiátriai kezelése szükséges, a letartóztatást az IMEI-ben kell végrehajtani – közölte a Fővárosi Törvényszék.
A Tisza elárulta a magyar egyetemistákat
Tarr Zoltán, a Tisza Párt alelnöke és európai parlamenti delegációjának a vezetője „megint belerúgott a magyar egyetemistákba” – mondta el…
Drasztikus drágulást hozna a leválás az orosz energiáról
Ha Brüsszel tervei szerint Magyarország teljes egészében leválna az orosz gázról, az a rezsiköltségek drasztikus emelkedését, a rezsicsökkentés végét jelentené…
Illegális migráció: lassan egész Európa minket követ
Európa valamennyi tagállama valamilyen módon védekezni kezdett az illegális migráció negatív hatásai ellen – mondta Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági…
Magyarország veszélyes ukrán beavatkozásokra számíthat
A magyar nagykövetet szerdán bekérették az ukrán külügyminisztériumba, és az ott elhangzottak alapján fel kell arra készülni, hogy Kijev folytatni…
Megugrott a kátyúk száma. Mire ügyeljünk?
Az elmúlt napokban az időjárás változása, a napi hőingás hatására hirtelen megnőtt az utakon a kátyúk száma, a kisebb-nagyobb gödrök…
Vádat emeltek Budapest főpolgármestere ellen a Pride miatt
A Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség vádat emelt és pénzbüntetés kiszabását indítványozza Karácsony Gergely főpolgármester ellen, mert tavaly nyáron…
Európa elutasítja Ukrajna gyorsított uniós csatlakozását
Brüsszel már 2027-ben – a csatlakozási feltételek teljesítése előtt – felvenné Ukrajnát az EU-ba, az uniós polgárok háromnegyede azonban elutasítja…
Rekordévet zárt a magyar turizmus. Mi a titkunk?
2025-ben újabb rekordévet zárt a magyar turizmus: közel 20 millió vendég mintegy 47 millió vendégéjszakát töltött a magyarországi szálláshelyeken –…
Orbán Viktor: Magyarország lett Ukrajna új céltáblája
Az ukrán vezetés átlépett egy határt, mi nem kerestük a konfliktust, mégis napok óta Magyarország a céltábla – figyelmeztet Orbán…
Veszélyben a rezsicsökkentés
A rezsicsökkentés veszélyben van, Brüsszel döntött, és már jövőre, 2027-ben le akarják Európát választani az orosz gázról és olajról –…
Újra megjelent a madárinfluenza
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma Békés megyében két báromfitelepen magas patogenitású madárinfluenza vírus jelenlétét igazolta, az érintett állományok felszámolása…
Brüsszel a drogokat is ránk akarja erőltetni
A drogliberalizációt is ránk akarja kényszeríteni Brüsszel – figyelmeztet Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter.
Hihetetlen, mi miatt kötött bele Brüsszel a magyarokba
Magyarország megsértette az uniós jogot, valamint a lojális együttműködés elvét azáltal, hogy a kannabisz besorolásával kapcsolatban az Európai Uniónak az…
























