Így tévesztheti meg a magyar felhasználókat az Airbnb
Nem megfelelően tájékoztatja és ezzel megtévesztheti a magyar felhasználókat az Airbnb a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) gyanúja szerint, ezért a versenyhatóság versenyfelügyeleti eljárást indított az online szállásfoglalási platformot üzemeltető, Írországban bejegyzett céggel szemben.
A GVH csütörtöki közleményében felidézte: az elmúlt években kiemelt figyelmet fordítottak az online szálláshely-közvetítési piacra, és az Airbnb sem először kerül a nemzeti versenyhatóság látókörébe.
Az Airbnb online szálláshely-közvetítő platformján keresztül szálláshelyeket lehet kiadni és lefoglalni. A céget 2008 augusztusában a kaliforniai San Franciscóban alapították. Az oldal aktuálisan több mint 2 millió hirdetéssel rendelkezik a világ 191 országának 34 ezer városában. Magyarországon a 2010-es évek elején kezdte meg tevékenységét, magyar nyelvű honlapjának látogatottsága a 2025. április és június közötti időszakban átlagosan meghaladta a havi 500 ezret.
A versenyfelügyeleti eljárást az indokolja, hogy a GVH észlelte: az Airbnb Ireland (az Airbnb leányvállalata) honlapján, illetve mobilalkalmazásában elérhető szabályzatai, valamint egyéb felhasználói tájékoztatói nagy terjedelműek és széttöredezettek, ellentmondásosak, illetve egyes esetekben csak angol nyelven érhetőek el. Így a cég valószínűsíthetően nem a szakmai gondosság követelményének megfelelően tájékoztatja a fogyasztókat a szolgáltatására vonatkozó feltételekről, különös tekintettel a szállásfoglalási kérésre, illetve a pénzvisszatérítésre – jelezte a versenyhivatal.
A GVH észlelte azt is, hogy az Airbnb Ireland a honlapján és a mobilalkalmazásában valószínűsíthetően elmulasztja annak a lényeges jellemzőnek a megjelenítését, hogy az egyes szállások más platformokon, vagy akár a szállásokat hirdetők saját online felületein is lefoglalhatóak, így a versenyhivatal szerint a cég a fogyasztók számára jelentős információt hallgat el. Mindezekkel az Airbnb Ireland vélhetően tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytat, illetve valószínűsíthetően megtéveszti a fogyasztókat – írta a versenyhatóság.
A versenyfelügyeleti eljárás megindítása nem jelenti annak kimondását, hogy a vállalkozás a jogsértést elkövette. Az eljárás a tények tisztázására és ezen keresztül a feltételezett jogsértés bizonyítására irányul. Az eljárás lefolytatására biztosított időtartam három hónap, amely indokolt esetben két alkalommal, egyenként legfeljebb két hónappal meghosszabbítható. A GVH emlékeztetett arra, hogy 2016-ban már indítottak vizsgálatot az Airbnb Irelanddel szemben, amely 2018-ban kötelezettségvállalás elfogadásával zárult. Az ezt értékelő, 2021-ben befejezett utóvizsgálat során kiderült, hogy a cég hiányosan teljesítette vállalásait, ezért a versenyhatóság 40 millió forintos bírságot szabott ki a vállalkozásra.
A Tisza elárulta a magyar egyetemistákat
Tarr Zoltán, a Tisza Párt alelnöke és európai parlamenti delegációjának a vezetője „megint belerúgott a magyar egyetemistákba” – mondta el…
Drasztikus drágulást hozna a leválás az orosz energiáról
Ha Brüsszel tervei szerint Magyarország teljes egészében leválna az orosz gázról, az a rezsiköltségek drasztikus emelkedését, a rezsicsökkentés végét jelentené…
Illegális migráció: lassan egész Európa minket követ
Európa valamennyi tagállama valamilyen módon védekezni kezdett az illegális migráció negatív hatásai ellen – mondta Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági…
Magyarország veszélyes ukrán beavatkozásokra számíthat
A magyar nagykövetet szerdán bekérették az ukrán külügyminisztériumba, és az ott elhangzottak alapján fel kell arra készülni, hogy Kijev folytatni…
Megugrott a kátyúk száma. Mire ügyeljünk?
Az elmúlt napokban az időjárás változása, a napi hőingás hatására hirtelen megnőtt az utakon a kátyúk száma, a kisebb-nagyobb gödrök…
Vádat emeltek Budapest főpolgármestere ellen a Pride miatt
A Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség vádat emelt és pénzbüntetés kiszabását indítványozza Karácsony Gergely főpolgármester ellen, mert tavaly nyáron…
Európa elutasítja Ukrajna gyorsított uniós csatlakozását
Brüsszel már 2027-ben – a csatlakozási feltételek teljesítése előtt – felvenné Ukrajnát az EU-ba, az uniós polgárok háromnegyede azonban elutasítja…
Rekordévet zárt a magyar turizmus. Mi a titkunk?
2025-ben újabb rekordévet zárt a magyar turizmus: közel 20 millió vendég mintegy 47 millió vendégéjszakát töltött a magyarországi szálláshelyeken –…
Orbán Viktor: Magyarország lett Ukrajna új céltáblája
Az ukrán vezetés átlépett egy határt, mi nem kerestük a konfliktust, mégis napok óta Magyarország a céltábla – figyelmeztet Orbán…
Veszélyben a rezsicsökkentés
A rezsicsökkentés veszélyben van, Brüsszel döntött, és már jövőre, 2027-ben le akarják Európát választani az orosz gázról és olajról –…
Újra megjelent a madárinfluenza
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma Békés megyében két báromfitelepen magas patogenitású madárinfluenza vírus jelenlétét igazolta, az érintett állományok felszámolása…
Brüsszel a drogokat is ránk akarja erőltetni
A drogliberalizációt is ránk akarja kényszeríteni Brüsszel – figyelmeztet Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter.
Hihetetlen, mi miatt kötött bele Brüsszel a magyarokba
Magyarország megsértette az uniós jogot, valamint a lojális együttműködés elvét azáltal, hogy a kannabisz besorolásával kapcsolatban az Európai Uniónak az…
























