LEGOLVASOTTABB











Az ukránok nem nyomoznak az agyonvert magyar ügyében

Az ukrán hatóságok elutasították a nyomozást Sebestyén József ügyében, akit nemrég kényszersorozás közben toborzók agyonvertek, amivel elismerték, hogy ez az országban egy államilag intézményesített gyakorlat – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Budapesten.

Sebestyén Józsefet az ukrán sorozók erőszakkal elhurcolták és vasdoronggal brutálisan megverték (Fotó: Tények.hu képernyőfotó)
❚❚

A tárcavezető a Harcosok órája című műsorban kiemelte, hogy a kivizsgálás elutasításával a hatóságok „gyakorlatilag elismerték azt, hogy Ukrajnában az emberek megverésével, agyonverésével és halálra verésével járó kényszersorozás egy államilag intézményesített, államilag elfogadott, államilag elrendelt és államilag lebonyolított folyamat”. Úgy vélekedett, hogy egy „civilizált, normális országban” azonnal eljárás indulna, ha napvilágra kerülne egy ilyen eset, rögtön kézre kerítenék az elkövetőket és főnökeiket, akik azt jóváhagyták, s véget vetnek ennek a gyakorlatnak. „Ehhez képest Ukrajnában mi történik? Mindenki félrefordítja a fejét, senki nem mer beszélni róla. És ha valakit agyonvernek, halálra vernek, megtagadják az eljárást. Ez azt jelenti, hogy Ukrajnában ez egy államilag bevett, államilag elrendelt és egy államilag végrehajtott folyamat. Ott a kényszersorozás egy állami eszköz. Most egy ilyen országnak nemhogy az Európai Unióban nincs helye, a civilizált országok közé sem tartozik” – szögezte le. „És azzal, hogy Brüsszelből egy árva szót nem szóltak a mai napig a kényszersorozások ellen, egy szót nem szóltak azért, mert egy magyar embert, egy európai uniós állampolgárt agyonvertek Ukrajnában a kényszersorozás folyamán, azzal Brüsszel elismeri azt, hogy ők ezt elnézik, ezt jóváhagyják, s Brüsszel hallgatólagos vagy nem hallgatólagos támogatásával zajlik mindez” – folytatta. Majd emlékeztetett, hogy a magyar kormány a kényszersorozásért felelős illetékesek szankciós listára vételét kezdeményezte az Európai Unióban, azonban erre máig senki nem reagált Brüsszelből.

Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy bár már több mint három éve azt kell hallgatni, hogy Ukrajna Európát védi, ez nem igaz. „Az ukránok nem minket védenek, ugyanis minket nem támadott meg senki. Oroszország megtámadta Ukrajnát. Ez kétségtelen tény. Ukrajna védekezik. Ukrajna magát védi hősiesen, nyilvánvalóan, hiszen egy nála jóval nagyobb országgal szemben vív háborút, jelentős nyugati segítséggel persze” – húzta alá. „Ukrajna saját magát védi, a saját területét védi, a saját szuverenitását védi, a saját területi integritását védi. Ehhez nekünk semmi közünk nincs. Mi nem állunk támadás alatt, minket nem kell megvédeni. Ezt azért mondják, mert próbálnak egy olyan lelkiállapotot előidézni Európában, hogy mindenki ilyen lelki kötelezettségének érezze, hogy Ukrajnát igenis támogatni kell, s próbálnak előállítani egy lelkiismeret-furdalásos helyzetet” – fogalmazott.

Küldj nekünk tippet




A Tisza elárulta a magyar egyetemistákat

Tarr Zoltán, a Tisza Párt alelnöke és európai parlamenti delegációjának a vezetője „megint belerúgott a magyar egyetemistákba” – mondta el…

29. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Drasztikus drágulást hozna a leválás az orosz energiáról

Ha Brüsszel tervei szerint Magyarország teljes egészében leválna az orosz gázról, az a rezsiköltségek drasztikus emelkedését, a rezsicsökkentés végét jelentené…

29. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
29. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Illegális migráció: lassan egész Európa minket követ

Európa valamennyi tagállama valamilyen módon védekezni kezdett az illegális migráció negatív hatásai ellen – mondta Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági…

29. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
29. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Magyarország veszélyes ukrán beavatkozásokra számíthat

A magyar nagykövetet szerdán bekérették az ukrán külügyminisztériumba, és az ott elhangzottak alapján fel kell arra készülni, hogy Kijev folytatni…

29. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
29. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Megugrott a kátyúk száma. Mire ügyeljünk?

Az elmúlt napokban az időjárás változása, a napi hőingás hatására hirtelen megnőtt az utakon a kátyúk száma, a kisebb-nagyobb gödrök…

29. 01. 2026 | Magyarország | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
29. 01. 2026 | Magyarország | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket


Amerika szerint nélkülük a NATO nem is létezne

A NATO problémái részben az európai védelmi képességek leromlásából származnak – jelentette ki Marco Rubio amerikai külügyminiszter, aki szerint az…

29. 01. 2026 | Világ | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
29. 01. 2026 | Világ | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Vádat emeltek Budapest főpolgármestere ellen a Pride miatt

A Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség vádat emelt és pénzbüntetés kiszabását indítványozza Karácsony Gergely főpolgármester ellen, mert tavaly nyáron…

28. 01. 2026 | Magyarország | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
28. 01. 2026 | Magyarország | 3 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Európa elutasítja Ukrajna gyorsított uniós csatlakozását

Brüsszel már 2027-ben – a csatlakozási feltételek teljesítése előtt – felvenné Ukrajnát az EU-ba, az uniós polgárok háromnegyede azonban elutasítja…

28. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
28. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Liberális lap miatt tört ki a botrány a cseheknél

Tíz cseh médium főszerkesztője nyílt levélben közösen felszólította a külügyminisztériumot, hogy a tárca sajtótájékoztatóira a jövőben engedje be minden médium…

28. 01. 2026 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
28. 01. 2026 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket


Rekordévet zárt a magyar turizmus. Mi a titkunk?

2025-ben újabb rekordévet zárt a magyar turizmus: közel 20 millió vendég mintegy 47 millió vendégéjszakát töltött a magyarországi szálláshelyeken –…

28. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
28. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Kínzás, szexuális erőszak, gyilkosságok. Ez a migráció

Húsz év szabadságvesztésre ítélte egy hollandiai bíróság a 42 éves Amanuel Walidot, akit egy nagy kiterjedésű, rendkívüli brutalitással működő embercsempész-hálózat…

28. 01. 2026 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
28. 01. 2026 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Újabb csapás: kokainnal árasztják el Európát

A szervezett bűnözői hálózatok egyre változatosabb és kifinomultabb módszereket alkalmaznak a kokain Európába juttatására tengeri útvonalakon, ami fokozott nemzetközi együttműködést…

28. 01. 2026 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
28. 01. 2026 | Világ | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Orbán Viktor: Magyarország lett Ukrajna új céltáblája

Az ukrán vezetés átlépett egy határt, mi nem kerestük a konfliktust, mégis napok óta Magyarország a céltábla – figyelmeztet Orbán…

28. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
28. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket


Veszélyben a rezsicsökkentés

A rezsicsökkentés veszélyben van, Brüsszel döntött, és már jövőre, 2027-ben le akarják Európát választani az orosz gázról és olajról –…

28. 01. 2026 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
28. 01. 2026 | Magyarország | 1 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Újra megjelent a madárinfluenza

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma Békés megyében két báromfitelepen magas patogenitású madárinfluenza vírus jelenlétét igazolta, az érintett állományok felszámolása…

28. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
28. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Brüsszel a drogokat is ránk akarja erőltetni

A drogliberalizációt is ránk akarja kényszeríteni Brüsszel – figyelmeztet Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter.

28. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
28. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Szlovákia nem kér Trump Béketanácsából

A szlovák kormányfő, Robert Fico azt javasolja, hogy Szlovákia „nagy köszönettel” utasítsa vissza a tagságot Donald Trump Béketanácsában. Fico az…

27. 01. 2026 | Szlovákia | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
27. 01. 2026 | Szlovákia | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Hihetetlen, mi miatt kötött bele Brüsszel a magyarokba

Magyarország megsértette az uniós jogot, valamint a lojális együttműködés elvét azáltal, hogy a kannabisz besorolásával kapcsolatban az Európai Uniónak az…

27. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket
27. 01. 2026 | Magyarország | 2 perc olvasás | 0 megjegyzéseket

Szlovákia

Orbán szövetségese egyre nagyobb bajban van

02. 01. 2026 | 0 megjegyzéseket

Moldovai bűnözők robbantgatnak Szlovákiában?

02. 01. 2026 | 0 megjegyzéseket

Csúcson a szlovák–magyar kapcsolatok?

24. 12. 2025 | 0 megjegyzéseket

Fico egy hullámhosszon van Orbánnal

17. 12. 2025 | 0 megjegyzéseket

Vélemény

Gyimesi: veszélyes határhoz érkeztünk

16. 01. 2026 | 0 megjegyzéseket

Orosz gáz: szlovák csapda, magyar előny

11. 01. 2026 | 0 megjegyzéseket

Mi jön a liberális világrend után?

10. 01. 2026 | 0 megjegyzéseket

Dől a pénz Brüsszelből a Soros-médiába

09. 01. 2026 | 0 megjegyzéseket

A baloldal garantálja a magas energiaárakat

08. 01. 2026 | 0 megjegyzéseket


HS

LIVE

Ön egy olyan cikkhez fér hozzá, amelynek tartalma 18 éven felüli személyeknek szól.

Megerősítem, hogy elmúltam 18 éves
Nem vagyok 18 évesnél idősebb.