Idén 85 ezer gyermek szünidei étkeztetéséről gondoskodik a kormány
Idén nyáron 85 ezer gyermek szünidei étkeztetéséről gondoskodik a kormány – közölte Rétvári Bence, a belügyminisztérium parlamenti államtitkára szombaton.
Az államtitkár a közleményben azt írta, a kormánynak nemcsak a tanítási időben, de a nyári szünetben is fontos, hogy a gyerekek akkor is megfelelő napi meleg ételhez jussanak, ha ezt a családjuk nem tudja nekik biztosítani. Ezért a nyári szünidei gyermekétkeztetés keretében közel 85 ezer gyermek számára biztosított a napi meleg étkezés mintegy 1,77 milliárd forintos költségvetési forrásból.
Rétvári Bence közölte, a kormány 2010 óta a szociális gyermekétkeztetés forrásait több mint négyszeresére emelte. A támogatás bármikor igényelhető, és a jogosultaknak akár másnaptól jár. Az államtitkár tájékoztatása szerint a legnehezebb helyzetben lévő családokban élő gyerekeknek a kormány többlettámogatást nyújt. Mivel itt természetben nyújtott támogatásról lehet beszélni, ezért biztosan a gyerekekhez jut és az ő fejlődésüket szolgálja. A támogatás gyermekenként átlagosan több tízezer forintos megtakarítást jelent a családoknak, ami jelentős segítség számukra.
A közlemény szerint a települési önkormányzat jegyzője minden jogosult családot írásban tájékoztat, a családsegítő szolgálatok pedig személyesen is segítenek az igénylés folyamatában. A rászoruló szülők a nyári szünet során is bármikor benyújthatják kérelmüket, és a jogosultság megállapítását követően már másnaptól részesülhet gyermekük az ellátásban. Az államtitkár ismertette, az étkeztetést a települések főként helyben fogyasztással szervezik meg, de lehetőség van elvitelre vagy kiszállításra is, amennyiben a körülmények ezt szükségessé teszik. Országszerte 1938 településen nyújt segítséget a kormány a szünidőben a gyerekek étkeztetésében.
A Tisza elárulta a magyar egyetemistákat
Tarr Zoltán, a Tisza Párt alelnöke és európai parlamenti delegációjának a vezetője „megint belerúgott a magyar egyetemistákba” – mondta el…
Drasztikus drágulást hozna a leválás az orosz energiáról
Ha Brüsszel tervei szerint Magyarország teljes egészében leválna az orosz gázról, az a rezsiköltségek drasztikus emelkedését, a rezsicsökkentés végét jelentené…
Illegális migráció: lassan egész Európa minket követ
Európa valamennyi tagállama valamilyen módon védekezni kezdett az illegális migráció negatív hatásai ellen – mondta Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági…
Magyarország veszélyes ukrán beavatkozásokra számíthat
A magyar nagykövetet szerdán bekérették az ukrán külügyminisztériumba, és az ott elhangzottak alapján fel kell arra készülni, hogy Kijev folytatni…
Megugrott a kátyúk száma. Mire ügyeljünk?
Az elmúlt napokban az időjárás változása, a napi hőingás hatására hirtelen megnőtt az utakon a kátyúk száma, a kisebb-nagyobb gödrök…
Vádat emeltek Budapest főpolgármestere ellen a Pride miatt
A Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség vádat emelt és pénzbüntetés kiszabását indítványozza Karácsony Gergely főpolgármester ellen, mert tavaly nyáron…
Európa elutasítja Ukrajna gyorsított uniós csatlakozását
Brüsszel már 2027-ben – a csatlakozási feltételek teljesítése előtt – felvenné Ukrajnát az EU-ba, az uniós polgárok háromnegyede azonban elutasítja…
Rekordévet zárt a magyar turizmus. Mi a titkunk?
2025-ben újabb rekordévet zárt a magyar turizmus: közel 20 millió vendég mintegy 47 millió vendégéjszakát töltött a magyarországi szálláshelyeken –…
Orbán Viktor: Magyarország lett Ukrajna új céltáblája
Az ukrán vezetés átlépett egy határt, mi nem kerestük a konfliktust, mégis napok óta Magyarország a céltábla – figyelmeztet Orbán…
Veszélyben a rezsicsökkentés
A rezsicsökkentés veszélyben van, Brüsszel döntött, és már jövőre, 2027-ben le akarják Európát választani az orosz gázról és olajról –…
Újra megjelent a madárinfluenza
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma Békés megyében két báromfitelepen magas patogenitású madárinfluenza vírus jelenlétét igazolta, az érintett állományok felszámolása…
Brüsszel a drogokat is ránk akarja erőltetni
A drogliberalizációt is ránk akarja kényszeríteni Brüsszel – figyelmeztet Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter.
Hihetetlen, mi miatt kötött bele Brüsszel a magyarokba
Magyarország megsértette az uniós jogot, valamint a lojális együttműködés elvét azáltal, hogy a kannabisz besorolásával kapcsolatban az Európai Uniónak az…
























